Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Vendégszerző - Az irányított, nyomtatott sajtó visszaszorulásáról, és a szabad, internetes média előretöréséről

2011.01.06. 22:47 TooNormal

Avagy hogyan nyomta le az Apám Kurva Gazdag a Szubjektívet?

Világszerte megfigyelhető jelenség, hogy a nyomtatott sajtó egyre kisebb példányszámban fogy, míg az internetes portálok olvasottsága növekvő tendenciát mutat. Ez egyszerű okokra vezethető vissza, és szerintem az ingyenesség kérdése nyom a legkevesebbet a latba ezek közül.  Míg például egy napilap kiadása nagyon sok pénzbe kerül, egy blogot bárki elkezdhet írni. Ha tehetséges, és érdekes témákról ír, előbb utóbb akár milliós olvasótábort is magáénak tudhat. Az internet másik nagy előnye a szabadság, bővebben az információk valóban szabad áramlása, és a vélemények őszinte kinyilvánításának lehetősége. A tájékoztatás, véleménynyilvánítás ezen formáját nem cenzúrázza se pénz, se politikai viszonyok, de még a törvényeket is szinte lehetetlen betartatni. Az internet jelenleg az egyetlen olyan média, amit még Kínában is nehezen ér el a hatalom keze. Ezért kedveli a társadalom műveltebb, objektív tájékozódást igénylő része. Nincs ez másképp kisebb közegünkben, iskolánkban sem.  Nemrég felmerült bennem egy egyszerű kérdés:
Ki a frász olvassa egyáltalán a Szubjektívet?!
Ez a kérdés nagyjából olyan, mint ha egy tudományos konferencián egy öltönyös úr szót kéne, majd a következőt kérdezné a jelenlevőktől: Önök közül ki olvas Blikket?
Szerény véleményem szerint egy pár tanáron és néhány hetedikesen kívül (akiknek még új, hogy van „suliújság”) nem túl sokan. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen szubjektív, szubjektíve nem túl szórakoztató, és nem is érdekfeszítő kiadvány. Mondhatni lapos. Nem feltétlenül azért, mert a szerkesztőség tagjai nem tudnak írni. Egy páran nagyon is tudnak, de legyünk őszinték, kit érdekelnek a sztárhírek, filmkritikák, amikor ezek az interneten és a pletykalapokban sokkal szórakoztatóbb formában elérhetőek. Ezeknél csak az erőltetett, kulturális életről szóló cikkeken könnyebb elaludni. Iskolaújságunk laposságának legfőbb oka az, hogy szinte mindenről leközli a diákság szubjektív véleményét, kivéve arról, amiről az egésznek szólnia kéne. Az iskolai közügyekről. Beszámol ugyan az eseményekről, de kritikus hangok szinte egyáltalán nem jelenhetnek meg benne. Ez adja meg az olvasottságnak a kegyelemdöfést. Tudom hogy a nyomtatott, és a digitális sajtót  nem ilyen egyszerű összehasonlítani, de nagyjából ez lehet az oka annak, hogy a Szubjektívnek becslésem szerint az éves eladott példányszáma is alacsonyabb, mint ennek a blognak a napi olvasottsága. Meggyőződésem, hogy ha a Szubjektív egyfajta fórumként is működne, ahol többféle vélemény is megjelenhet (mint ahogy az Apám Kurva Gazdag is működik), sokkal többen olvasnák. Mindenkit érdekelne például: egy kritikus diáklevélre a következő számban megjelenő igazgatói válasz. Szerencsére iskolánk egy tanulója felfedezte a haladó kor új lehetőségeit, és fórumot teremtett az iskola minden tanulóját érintő ügyek nyilvános és őszinte kitárgyalására. Azt hiszem különösen manapság mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez egy demokratikus társadalom alapja is.

A bejegyzés trackback címe:

https://apamkurvagazdag.blog.hu/api/trackback/id/tr852566264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2011.01.06. 22:48:23

Először is szeretném megköszönni a posztot és a dicsérő szavakat. Hosszas bekezdéseket tudnék írni a blog funkciójáról, az általam és mások által elkövetett hibákról, s arról, betölti vagy betöltheti-e az Apám Kurva Gazdag azt a pozíciót, amit szánok neki. Ezt azonban most nem szeretném megtenni.

Sokan kérték már (főleg azok, akik valamiért remekül szórakoznak a kis szócsatáinkon Istvánnal), hogy írjak a Szubjektívről. Egy évi szerkesztőségi tapasztalataimat tudom majd veletek megosztani, valamint egy kisebb fejtegetést iskolaújságról és funkciójáról, amit itt szeretnék belengetni:

Tényleg, mi egy iskolaújság funkciója? Az íráshoz kisebb-nagyobb tehetséggel bíró diákok felkarolása mindenféle témában vagy, ahogy a vendégposzt is fogalmaz (és én is hiszem), egy nyilvános fórum? Be tudja-e tölteni a funkcióját a maga olvasottságával és témaválasztásaival? Emlékszem régi cikkekre, pl. statisztikákra az iskolai drogfogyasztásról, az én évem alatt nem sok ilyet láttam. Én úgy gondolom, a Szubjektív jelenlegi formájában sokkal inkább az internetre való, már csak anyagi és olvasottsági szempontból is! S bár már október vége óta nincs új írás, mégis hivatkoznék ismét a Hibrid AKG-ra (akghibrid.wordpress.com/), mivel szerintem ez voltaképp "Szubjektív done right", egymás mellett filmkritika és kapustatisztika, hivatkozások (ami megint sokkal könnyebb, mint az interneten) és - feltételezésem szerint - iskolaújságunkénál nagyobb olvasottság. Mindig is támogattam és támogatni is fogom a hasonló kezdeményezéseket.

Nem mondanám, hogy "lenyomtam" a Szubjektívet, már csak azért sem, mert teljesen más a portfóliónk. Egyelőre még ez a blog sem az a nyilvános fórum, ami lehetne, de minden komment és vendégposzt egy lépés efelé.

Érdemes lenne párbeszédet kezdeményezni arról, mi egy iskolaújság funkciója - és amennyiben nem az, amit én és a vendégszerző feltételezünk, képviselünk, akkor arról is, hogy hol van ilyen fórum? Mert hát ugye többek közt ezért is indítottam ezt a blogot azon a bizonyos késő éjszakán. S ahog a blog Facebookján Radnóti András fogalmazott, "okunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak."

Arra majd térjünk vissza később, hogy ez a blog felnőhet-e ahhoz a nagy feladathoz, amire szánom és szánjuk. Most maradjunk a Szubjektívnél és a fent felvetett kérdéseknél.

Az iskolaújságról holnap érkezik a posztom, távollétemben fog kikerülni, mivel bennalvás okán nem leszek gépközelben.

akghibrid · https://akghibrid.wordpress.com/ 2011.01.20. 23:50:33

Nincs igazán értelme a szerző által említett összehasonlításnak az olvasottság kérdésében. És nem (csak) azért, mert más felületen jelenik meg a kétféle médium, sokkal inkább azért, mert túlságosan nagy előnyben van ez a sok éve (14) működő szerkesztett médium, a Szubjektív iskolaújság, jelen bloggal szemben.

Összehasonlítani első körben a webes megjelenésüket lehet. A szerző feltételezésével ellentétben még úgy is két és félszer annyi oldalletöltése van naponta a Szubjektív online változatának, hogy a legutóbbi felkerült lapszám már több mint egy éves(!). Az archívum félévente, évente frissül, a következő frissüléssel (hamarosasan!) megugró látogatottságról majd külön beszámolok. Ennek a látogatottsági értéknek egyszerű oka van: a rá vonatkozó hivatkozások száma miatt kifejezetten előkelő helyen van a Google találati értékei között. A Szubjektív akg.hu domainhez tartozó ún. PageRank értéke 6-os, ez jelzi a weblap hivatkozási értékét, tehát ez határozza meg, hogy milyen előkelő helyen jelenik meg az oldal különböző webes keresések során. Hogy ezt az értéket viszonyítani lehessen, ugyancsak 6-os értéke van pl. a szeged.hu, pecs.hu, gyor.hu vagy az igencsak népszerű egyszervolt.hu oldalaknak. Viszont csak 5-ös értéke van még az olyan népszerű hírfelületeknek is, mint pl. a Hírszerző vagy a Mandiner blog.
Jelen blog még csak 0 értékű PageRanket szerzett.
Tehát a weben a Szubjektív jóval olvasottabb, és ugyanez mondható el a lap print változatáról. Ezt ugyanis alkalmanként 80-120 példányszámban sokszorosítjuk, remittendája 10-20 darab szokott lenni. Két viszonylag régi (és egyáltalán nem szakszerű) felméréssel rendelkezünk az egyes újságpéldányok olvasóinak számáról, eszerint egy megvásárolt példányt 2,5 ill. 3,5 ember olvas, tehát a megvett lapot a vásárló barátai szünetben vagy órán (ejnye!) olvasgatják, a hazavitt példányokat pedig a család többi tagja. Így valószínűleg valamennyire alulbecsülve a valós értéket, kimondható, hogy 150-250 ember olvashatja a lapot egy-egy szám megjelenése után.
Jelen blog látogatottságáról elég pontos adatokat lehet szerezni, napi 65 oldalletöltéssel rendelkezik. A statisztika azt mutatja, hogy egy felhasználó egy hasonló orgánumon átlagosan 4 oldalletöltést végez (8000 adatos mintából számítva), így ez 16 napi látogatót jelent. Azt nehezebb becsülni, hogy egy ilyen, heti többszörös frissülésű oldal milyen időközönként vonzza vissza látogatóit, tehát, hogy ez a napi 15-20 látogató összességében hány rendszeres olvasót jelezhet, de talán az 50-100 között érték valószínűleg jó becslés lehet. (kérésre a statisztikákról, azok forrásáról bővebb információt nyújtok)

A szerző szubjektív véleményét nem vitatva, egy további fontos különbségre hívnám fel még a figyelmet. A szerkesztett médiumokban (mint például az itt tárgyalt iskolaújság) olyan szerkesztők és szerzők jelentetik meg az általuk feldolgozott információkat és véleményüket, akik ezt névvel aláírva teszik, ezzel garantálva, hogy felelősséget vállalnak írásaikért, a hitelességért. Ezt az anonim blogok névtelen véleménymegmondói nem teszik meg, ahogy a jelen cikk szerzője sem. Ez a különbség az olvasóra hatással van, más a hitelesség megítélése. Az internetes portálok olvasottsága nő, ez igaz, de a hírek hiteles forrása továbbra is a szerkesztett média, hiszen csak ez számonkérhető, nem az anonim blogok. Mellesleg szerkesztett és egyben anonim magyar médiumot én csak egyet ismerek, annak hitelességét viszont ki-ki döntse el, ez pedig a kurucinfó.
Jelen blog ugyan nem szerkesztett (de csak azért nem, mert egyszemélyes énblognak nevezhető), a tulajdonosa mégsem szeretné szerkesztés nélkül hagyni vendégszerzőit, hiszen az ún. "vendégszerzős" cikkeket azonnal kommentálja (vállveregetés, kis kiigazítás, a helyes út megmutatása, majd a cikk felülírása egy saját cikkel) - ilyen eljárást valójában nem találni a valódi szerkesztett médiában.
A fenti cikk szerzője jogosan hiányolja a közügyek tárgyalását az iskolaújság közelmúltbeli lapszámaiból, és ha véleményét névvel vállalva is hajlandó leírni, neki, ahogy másnak is, teret ad ez az újság - ahogy ezt megtette korábban is. Nem világos ugyanis számomra, hogy mire alapozza véleményét arról, hogy az iskolaújságban nem jelehet meg többféle, az iskola ügyeit tárgyaló vélemény - erre nem fog tudni precedenst mondani. Az újságot a diákszerkesztőség irányítja, és aminek megjelenését a szerkesztőség támogatja, az benne is lesz a lapban. Várjuk tehát írását, ott viszont a megjelent véleményét nem fogja a szerkesztő kis különvéleményével ellátni.

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2011.01.21. 01:51:40

@baranyaiistvan: Most komolyan? Probléma, hogy reagálok az én felületemen megjelentetett írásra, aminek megalkotása után amúgy is folytattam egy párbeszédet a szerzővel? Komolyan ennyire zavar "a szerkesztő kis különvéleménye"? Miért? Miért ne kommentálhatnám az általam érdekesnek talált bejegyzést? Miért ne lehetne véleményem a témáról? Ez számodra egy autoritatív intézkedés? Pont ez?

A statisztikákra - bár nem nekem szól a megjegyzésed, hanem a vendégszerzőnek - gyorsan reagálnék, hátha érdekel a véleményem: a Szubjektív nem az iskola (köz)ügyeiről ír, erre gondolok, amikor azt írom, hogy teljesen más a portfólió. Ennek a blognak a legideálisabb esetben is ~600+~45+egynéhány olvasója lesz, természetesen nem számolva az AKG iránt valamilyen formában érdeklődő külsősöket. Ezt a blogot nem fogja olvasni Mindennapi Miklós. Nem is kell neki.

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2011.02.04. 18:45:33

@baranyaiistvan: Az új bejegyzés írása közben volt szerencsém párszor újraolvasni kommentedet, úgyhogy szeretnék pár apró megjegyzést tenni.

Az egyik az, hogy azok után, hogy azzal kezded, nincs értelme az összehasonlításnak "...azért, mert túlságosan nagy előnyben van ez a sok éve (14) működő szerkesztett médium, a Szubjektív iskolaújság, jelen bloggal szemben." Ezek után egy még az én mércém szerint is hosszú bekezdést szánsz arra, hogy összehasonlítsd őket.

Amennyiben a blogot, jómagam vagy vendégszerzőmet bárminemű hozzáállásbeli vagy akár ideológiai párhuzamba állítod a kuruc.infóval, akkor vagy állítsd alá tényekkel. Amennyiben nem erről van szó, ne írj ilyen fölösleges dolgokat. Megjegyzem, a Szubjektívben is közöltek már le álnéven írt cikket, ld. a külsős írók listáját.

Végül: lett légyen bármekkora a Szubjektív PageRank-je, nem feltételezem, hogy iskolaújságunk jelentősége vetekedne a mandiner.hu-éval - természetesen tévedhetek is. Nem tűnik azonban valószínűnek, ugyanis a fentiek alapján nálam sokkal nagyobb és jelentősebb iskolaújság mindössze 89 Facebook-lájkkal rendelkezik e sorok írásakor - összehasonlításképp szerény 0 PageRankes blogom jelenleg 75, a hivatkozott Mandiner 1879-cel.

"Tehát a weben a Szubjektív jóval olvasottabb, és ugyanez mondható el a lap print változatáról."
Nekem nincs print változatom. Minél olvasottabb a print változat egész pontosan? Az én print változatomhoz képest? "Összehasonlítani első körben a webes megjelenésüket lehet", írtad, de nem látom eme második kör értelmét. És ismét megemlítem, hogy én csak az iskolának szólok, senki másnak, nem vágyom 6-os PageRank-re: az azt jelentené, hogy valamit nagyon rosszul csinálok és ijesztően sok helyen hivatkoznak az iskola belügyeire, amiket én vetettem fel.

A Szubjektív weboldalát nézve nekem még az szúrt szemet, hogy a munkatársak listája is a 2008-09-es "évad" óta nem frissült, ez pedig szerintem nem racionalizálható semmilyen formában. Szintén feltűnt, hogy a fenti soraidban oly nagy súllyal emlegetett iskolaújságunk kapcsán másfél éve nincs az aloldalon megjelentetett "külsős" hír, a 2000-2009 közötti időszakban is összesen 9 itt szerepeltetett esemény történt. Még ha feltételezem is, hogy máshol ennek sokszorosát találnám, még akkor sem érezném elegendőnek az iskolaújság fontosságáról, gyor.hu szintjén mozgó internetes jelentőségéről írt gondolataid fényében. Nem látom a súlyt és jelentőséget az iskolán kívül. Sem belül.

A fentieken túl még azt vettem észre, hogy a vendégkönyv utolsó beírása 2000-ből való, nem tudom, hol találhatóak az ez utáni reakciók.

akghibrid · https://akghibrid.wordpress.com/ 2011.02.04. 20:00:52

@TooNormal:
A Szubjektív egy iskolai magazin. Nem webes újság, így egy énbloggal összehasonlítani az olvasottságát nem túl értelmes dolog. Egyetértünk ebben, így a vendégszerző erre vonatkozó összehasonlítgatását közösen nevezhetjük értelmetlennek - erre világítottam rá részletes adatokkal.

Ugyancsak a szerző kérdésére válaszoltam (ki olvassa?) a print változat olvasottságának taglalásával. Ha erre te azt reagálod, hogy az olvasóink az iskolától független személyek, az számomra értelmezhetetlen.

A Szubjektív weblapja elhanyagolt, valóban nincs időm a fejlesztésére, de még a feltöltésére sem, így két éve egyetlen cikk sem került fel - csak a PDF-ek. Sajnos sokat kell szerkeszteni a webes változatot cikkenként (html-ben), arra várok, hogy létrejöjjön egy adatbázis szerkezetű oldal, amiben egyszerűsödik a dolog. Ez vonatkozik a szezői oldalakra, az olvasói levelekre és a "külsős hírekre", ami alatt nem pontosan értem, hogy mit is gondolsz (ilyen rovat nincs a weblapon, egyszerűen csak felkerültek azok az események, amikor a szerkesztőség vagy munkatársaink díjat kaptak, vagy amikor foglalkoztak a lappal az országos médiában. Ezt kéne frissíteni? Jó lenne.)

Nem írtam olyat, hogy a diákok által szerkesztett újságunk valamilyen különösebb súllyal is bírna, így nem tudom, hogy mit kérsz számon ilyen maró gúnnyal.

Nem hasonlítottam sem a Mandínerhez sem a gyor.hu-hoz a lapot, ezek az oldalak a pageRank magyarázatánál olvashatóak, felesleges ezzel ironizálnod.

Ha cáfolom a vendégszerző állítását, ugyanis arra céloz, hogy az anonim blogok jelentősebb, hitelesebb hírforrások, mint a szerkesztett oldalak, és megjegyzem, hogy anonim és szerkesztett oldalt csak egyet ismerek (kurucinfo) - tehát hogy a szerkesztett blogok és anonim blogok szerintem jól szétválasztható fogalmak, ez fontos az állítás szempontjából - akkor ebből hogyan következik a számodra, hogy a kurucinfót bármiképpen is rád vagy a blogodra vonatkoztatom?

Nem értem a bejegyzésed, viszont várom a vendégszerző válaszát, hiszen én neki írtam. Bár lehet, hogy nem olvassa a blogod, akkor kérlek szólj neki, hogy valaki írt a cikkére. Köszi.

diplom 2011.02.05. 00:07:30

Igen érdekesnek találom ezt a fajta vitát diák és tanár között, szerintem ebben is megmutatkozik, hogy ebben az iskolában valóban más a felfogás a szólásszabadságról illetve a tanár diák viszonyról, lenyűgöz ez a fajta ironizálás illetve tanárunk néhol nyugodtabb, néhol kevésbé nyugodt válasza.
Magam is olvasója vagyok a blognak, anonim módon vállalom véleményem, nem vagyok vendégszerző, innentől kezdve bárki nevezhet engem nyúlbélának, illetve olyan diáknak, aki őszintétlenül vállalja a véleményét, korábban már kifejtettem az anonimitáshoz kapcsolódó véleményemet.
Alapvetően magához a Szubjektív című iskolai újsághoz személyes kapcsolatom van, magam is lelkes olvasója vagyok a diákok írásainak. Személy szerint nem hiszem, hogy bármelyik félnek is 100%-ban igaza lenne, minden hozzáállásban talál az ember igazságot.
Személy szerint én is úgy hiszem, hogy a Szubjektív, mint iskolai újság valóban megjelentethetne néhány olyasfajta cikket, melyek valóban az iskola életéről szólnak. Természetesen igen szórakoztató és könnyed dolog a mosdókról illetve az idén érkezett tanár hobbijairól olvasni, ám úgy érzi ilyenkor az olvasó, hogy a lényeg el van söpörve a szőnyeg alá.
Nincs az az AKG-s diák aki ne olvasna szívesen az újdonsült szabályokról, a kiléptetőkártyáról, a fél kettes kapunyitásról illetve arról hogy miféle ügyek is vezettek idáig, hiszen az iskola vezetőségnek sem pozitív fejlemény, ha a diákok valótlan állításokat kezdenek terjeszteni, jó magam olyanról is hallottam, mely szerint az iskolában történő mindennapos drogozások miatt kellett bevezetni ezt a szabályt, sőt mitöbb, a drogot a diákok a szétvert falban tárolták. Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve már alig tudhatja pár ember hogy mi a teljes igazság, a diákoknak joguk van tudni a szabad mozgásuk korlátozásának okát.
Diplom voltam. Csak egy szubjektív véleménnyel.

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2011.02.05. 00:13:46

Írtam egy hosszú kommentet, lementettem, de nem küldöm el. Mit szólnál, István, ha az olvasónk megítélésére bíznánk a fentieket, ahogy ők már eddig is véleményezték eddigi társalgásainkat? Szerintem magáért beszél az egész. Az utolsó szó jogát is felajánlom neked, ez vonatkozik a másik két bejegyzésre is. Természetesen amennyiben érdekel, amit írtam, örömmel beírom. Mindenesetre attól tartok, párbeszédünk még mindig a süketek párbeszéde, és igazán nincs értelme egymást nyúznunk. Véleményedet, javításaidat és egyes hibának vélt, de csupán félreértett megjegyzéseim kimutatását eddig és a továbbiakban is köszönöm. Mindemellett azt hiszem, párbeszédünk egy csőd.

Ezek után, ha igényled, megvárhatjuk, mit reagál a fentiekre a vendégszerzőm. :)

akghibrid · https://akghibrid.wordpress.com/ 2011.02.05. 10:14:16

Egyetértek azzal, ha a süketek párbeszéde jelzőt használod. Nem először olvasol el figyelmetlenül (hangsúlyozod: többszöri átolvasással) szövegeket, majd a téves értelmezésedből komoly következtetéseket vonsz le. Úgy állítod be a szövegemet, mintha a Szubjektív webes változatának olvasottságát a diáklap súlyának érdemeként állítottam volna be, és hasonlítani akartam volna jelen blog olvasottságához, holott énnek éppen az ellenkezője történt. Ezt az összehasonlítást tettem értelmetlenné, ne feledd, a cikk szerzőjére reagáltam.

Ezt írtam: "A Szubjektív akg.hu domainhez tartozó ún. PageRank értéke 6-os, ez jelzi a weblap hivatkozási értékét, tehát ez határozza meg, hogy milyen előkelő helyen jelenik meg az oldal különböző webes keresések során." - elkerülte a figyelmed, hogy az akg.hu domainhez tartozó PageRank értékről beszéltem, ami minden almappánál azonos, így a diáklap is magas találati aránnyal rendelkezik. Az iskola domain címe tehát azonos találati erősséggel rendelkezik, mint a gyor.hu (és további példák), erősebbel, mint a Mandiner. Ez nem a diáklap súlyát jelzi, hogy is lehet annak értelmezni?

Ezek után FaceBook like-okkal kezded mérni a súlyt? Megtisztelő, hogy a 4 hónapja létező és mindössze 6 db bejegyzéssel rendelkező oldal 89 kedvelőjét méred a szinte napi frissítésű, több száz bejegyzéssel rendelkező FB oldalad 74 kedvelőjéhez, de ez mit bizonyít? Szerintem azt, hogy a "jelentőség" mértékében kezdesz bele egy harcba, csak nincs ki ellen, nincs semmilyen állítás, csak maga a küzdelem.

Sajnos ezek után egy gúnyolódó kampányba kezdtél, úgy értelmezted szándékosan félre a szövegem, hogy az alapján meg tudd alázni a diákszerkesztőséget, agymosottnak nevezed a tagokat, és azt követeled, hogy ezt a szövegedet közöljék le.

Nem, ez mégsem süketek párbeszéde, itt valami egyértelműbb motivációt sejtek.

akghibrid · https://akghibrid.wordpress.com/ 2011.02.05. 11:51:52

@diplom: Amit írsz, azzal ellentétes dolgot soha nem is állítottam, ezzel egyetértek.
Lehet ilyen módon is értelmesen kitárgyalni egy témát (nem csak olyan módon, hogy "ki a frász olvassa?"). Pl. mivel lehetne motiválni a diákokat, hogy részt vegyenek az iskolai közéletben. Ugyanis ez is hiány. Vártam, hogy a kapu-ügyben létrejöjjön egy diákképviselet, ehelyett maradt az egymás közti morgás, és a blogger szokásos összeesküvés-elméletének publikálása.
A diákújságot viszont nem az "iskola vezetősége" készíti, így hiába írod, hogy "hiszen az iskola vezetőségnek sem pozitív fejlemény, ha a diákok valótlan állításokat kezdenek terjeszteni". Lehet közlendője az "iskolának" egy ilyen típusú lapban (ld. Diákbíróság), de azért ez mégsem egy közlöny. Én magam is tartózkodom a publikálástól egy jó ideje, más a szerepem.

diplom 2011.02.10. 00:51:03

@baranyaiistvan: Alapvetően mikor felvetődött a negatív véleményünk a kapu-ügyben és hangot is adtunk annak érdekében, hogy nem látjuk megfelelő lépésnek, csírájában lett elfojtva az a fajta ötletünk, hogy esetlegesen összefogunk egy rendes megoldásért ami nem okoz ekkora ellenérzést a diákokban. Persze felszólalhattunk ellene, és lehet más a véleményünk, de a tanárok felől a visszajelzések azt sugározták felénk, hogy semmi értelme morogni, el kell fogadnunk az új szabályokat. Megszoksz meg megszöksz.
Tisztában vagyok azzal, hogy a Szubjektívet a diákok szerkesztik és írják, azonban szerintem rengeteg ködöt oszlatna el ha ilyen rendkívüli esetekben az iskolabíróság magyarázattal illetve indokokkal, ésszerű tényeket felsorolva kihasználná ezt az iskolai médiumot és tájékoztatná a diákságot arról, hogy miért is kell olyan dolgokat lenyelni és elviselni, amihez a diákság 99%-nak köze sincs. Talán a diákság is megnyugodna és értelmezhetné a helyzetet.

akghibrid · https://akghibrid.wordpress.com/ 2011.02.10. 17:02:49

@diplom: Félreérthető voltam a korábbi válaszomban, természetesen Diákbíróság helyett Iskolabíróságot akartam írni. Ennek a szervezetnek más a funkciója, erről korábban hosszabban értekeztem itt, azt sejtettem, hogy olvastad. Mindenesetre nem az a testület, aminek az általad leírt feladata lenne, nem is volt köze a kapuügyhöz - mindössze arra volt példám, hogy egy iskolabírósági döntést a Szubjektív leközölt.

Különféle iskolai szabályozások esetében persze nem fogják tudni érdemben befolyásolni a döntést a diákok, különösen olyan esetben nem, amikor a szabályozást törvényi (külső) elvárás is erősíti. Ebben az esetben ilyennek tekinthető az a kötelessége az iskolának, hogy: "a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről, a tanuló- és gyermekbaleseteket előidéző okok feltárásáról és megszüntetéséről." (Közoktatási törvény 41. §). De a diákok véleményét nem söpörhetik el, a vitának akkor is van helye, ha a felnőttek biztosak döntésük helyességében.

Az iskolának a diákok felé egy hivatalos közlönye van, ez pedig a patrónus. Az sajnálatos lenne, ha nem lenne párbeszéd a diákok és az iskolát képviselő patrónusok közt (azt hiszem, állíthatjuk, hogy igencsak létezik ez a párbeszéd), és az is baj lenne, ha akadálya lenne annak, hogy a diákság megszerveződjön arra, hogy a véleményét képviselőjén keresztül képviseltesse, érdekeikben tárgyalhasson illetékesekkel. Ilyen kezdeményezésre kevés példát tudok, legutóbb a Szubjektívben olvastam hasonlóról.

Hogy a fenti cikk főtémájához visszatérjek: a Szubjektív azonnal tudósított a kapuzárási döntésről, szerzőnk a lapszám vezető cikkében buzdította olvasóinkat arra, hogy kezdődjenek tárgyalások a diákok és a tanárok között, és már a döntés után írt olyan dolgoról is (füstös wc-k), amit aztán a blogger több hónappal később jelen blogjában is felemlített. Érdemes utánaolvasni a dolognak (Kapuzárási pánik, www.akg.hu/szub/65.html), a cikk végét azért bemásolom ide:
"Szerintünk nem lenne rossz ötlet, ha tárgyalások kezdődnének meg a diákok és a tantestület között arról, hogy ha nem is minden szünetben, de legalább valamelyik szünetben ki lehessen mozdulni.
Tudjuk, hogy amit a tantestület nagy viták árán eldönt, azzal a diákokat akarják szolgálni, amit nekünk nem áll módunkban megcáfolni, megbontani, de nem ártana, ha valamely módon közös nevezőre juthatnánk. Az új tanév kezdetével új konfliktusok és viták lesznek, és mindenkinek jobb lenne, ha jövőre eggyel kevesebb lenne ezekből."
süti beállítások módosítása