Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

A Nagy Ötlet - podcastek az AKG-ról

2011.03.28. 17:53 TooNormal

Nem egy itteni olvasóm közreműködésére számítok! - a szerk.

Hosszú ideje húzom már, de most már végre itt van. Eddig arra vártam, hogy a tanárok válaszoljanak a leveleimre, kettő híján azonban sajnos egy sem érezte elég fontosnak az ügyet, hogy legalább egy „nem vaze” tartalmú e-mailt visszaírjon. Kár.

[...]

Kisebb csoportban valami előre kitalált téma mentén (amitől természetesen eltérhetünk) beszélgetnénk az iskoláról, valamiről, amit az iskola kapcsán fontosnak érzünk. A beszélgetés a későbbiekben kikerülne a blogra is (ha nem vagyok lusta, talán transzkripteket is írok).


-> tovább itt

Fél kettőig dolgoznak a drogdílerek?

2011.03.26. 22:27 TooNormal

Szögesdrót, vizesárok, portás, halál
Diák a kapu mögött csupán rabmadár
Délutánig szorong, egyszerű az ok:
           "nemkívánatos kapcsolatok"

Iskolánkban – egészen a közelmúltig – lehetőség volt arra, hogy a (minimum kilencedikes) diák elhagyja az iskolaépületet a szünetben.


Tovább az Alternativityn!

Heti apró (2011. március 21-25.)

2011.03.26. 14:54 TooNormal

Témahét van az iskolában. Olyanunk nekünk nincs. Mi van helyette? NÉMET!

Alapjáraton van ugyebár heti 18 németóránk (ill. kinek mi, van, akinek spanyol/francia). Ehhez jön még 3 angolóra, 2 médiaóra, 3 tesióra meg a csibe. Média, tesi nincs, angolórából csak egy duplaóra csütörtökön. Magyarán megmondva: szinte végig csak és kizárólag németóráink voltak – elsősorban vizsgakészüléssel.

-> Folytatás az Alternativity-n. E sorok írásakor főoldalas a poszt. :)

Költözünk

2011.03.25. 19:14 TooNormal


 

 

 

 

Kedves olvasók! A blog költözik.

Semmi sem változik, csak máshol folytatjuk: a régi írásokat némileg átdolgozott formában, illetve az újakat mostantól kezdve az alternativity.postr.hu oldalon találhatjátok meg.

 

A következő néhány poszt első bekezdéseit még kiteszem ide, de a többi csak ott lesz olvasható. Ami meg a halogatott kis bejelentésemet illeti, hamarosan megtalálhatjátok odaát.

 

Hogy miért váltok? Többek közt azért, mert tényleg a borító alapján ítélik meg a könyvet. :)

Folytatása következik…! Az "alapokat" már átvittem - Heti apró, alapfogalmak, oldalsávi írások. Holnap érkezik a Nagy Ötlet.

TooNormal

alias Luci

Heti apró (március 16-19.)

2011.03.21. 20:32 TooNormal

Heti mikro, hogy pontos legyek. Nyitási helyzetkomikum!

Hétfő, kedd: iskolaszünet. Szombat: bepótoljuk a hétfőt. Kedves drága államigazgatás, nem lett volna értelmesebb az előző szombaton menni be?
 
Na mindegy. Ez most egy extra rövid Heti apró lesz, mivel a változatosság kedvéért szerdán nem voltam, ráadásul alig történt valami izgalmas a héten.
 
Közeleg a B1-es nyelvvizsga, e sorok írásakor (hétfő) jövő hét pénteken várható. Ennek hatása természetesen érződik a hatvankétbillió vizsgafeladatban, amiket elsősorban házinak szoktunk megkapni. A könyv is a vége felé közeledik, egyre több és több ismétlő jellegű feladattal. Médián CSI-t néztünk, a korábban már felemlegetett anyagflexibilitás jegyében választhattunk, hogy most beszélgetünk és később nézzük ezt, vagy fordítva. Hármat találhattok, mi volt a végeredmény.
 
Nyitásainkon folytatódtak a tantárgybemutatások. Egyik reggel maga Horn György tett látogatást nálunk, hogy a történeti társadalomismeretről meséljen nekünk. A dolgot az tette viccessé, hogy a nyitáson az évfolyam cirka hetven diákjából, ha sokat mondok, húszan ott voltak – igazgatónk ezt megrökönyödve vette tudomásul, meg is kérdezte évfolyamvezetőnket, hol vannak a többiek, illetve minket, hogy mi is történik itt. Az egyik „kollégám” teljes léleknyugalommal közölte vele, hogy azért, mert unalmasak.
 
Hálás lennék, ha a poszt végén belinkelt írásom eljutna hozzá, ha eddig nem tette meg.
 
Irodalmi önképzőn a költészet napja volt a téma, érdekes ötleteink vannak.
 
A szombati iskolanap hétfői órarend szerint telt, ezzel németdolgozat járt. Igen ám, de ez olyan németdolgozat volt, ami kb. első órai anyagra kérdezett rá – mégis kb. síri csendben írtuk. Én elsősorban azért, mert vártam a csavart, az kavargott a fejemben, hogy „ilyen nincs”, meg az, hogy „mi a franc az a zeichnen ige, 10 pont a 35-ből ebben a kamudogában, égő lenne nem tudni”. Hogy ne csak kamudogám legyen, bepótoltam a szerdait.
 
Kis hülyeség: tesin már egy ideje figyeljük, majdnem minden röplabdameccset az a csapat nyer meg, amelyik a bordásfal felőli oldalon játszik. Konkrétan tízből kilencet.
 
Ja, és ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy engem nem sokkal később a „lázadó” jelzővel fognak ellátni az AKG-ban, kiröhögöm. Különös.
 
Aktuális ajánlott írásom a kis reggeli ceremóniáról szól: Nyitás – megéri megtartani?

 

Heti apró (2011. március 7-11)

2011.03.15. 17:43 TooNormal

A legfontosabb: írásóra. Tantárgyválasztás, tantárgyválasztás, hiányzás. Tesi, termtud. Meg az összes többi apróság.

Most kezdjem a hetet megint a Demotiválós képpel? Igazából csak annyi érdekesség történt, hogy a tantárgyválasztás kapcsán kisebb nehézségbe ütköztem, illetve fogok ütközni: az emelt matek és az emelt irodalom egy időpontban van, s aki ismer, az tudhatja, hogy számomra a vagy-vagy ezen tárgyakból egyenértékű a „melyik karodat vágatnád le”-kérdéssel. Felmerült ötletként, hogy mindkettőre csökkentett óraszámba járhatnék be, ennek kezdtem el utánajárni. A gyönyörű az volt az egészben, hogy mennyire „does not compute”-reakciót kaptam arra, hogy nem a továbbtanulás céljából akarok mindkettőből emelt érettségit (furcsa is lenne), hanem „csak úgy”, mert mindkettő érdekel, mert mindkettővel szívesen foglalkozom – és a képességeimet ismerve bőven belefér. A konklúziónk egyelőre az volt, hogy majd visszatérünk a témára. Már csak azért is, mert kategorikusan „ki van jelentve”, hogy ezt a két tárgyat nem lehet együtt vinni.
 
Nézegetem a tantárgyi programokat (nagyon érdekes), több dolog is rendkívül figyelemreméltó. Ami így elsőre lekötötte a figyelmem, az a termtud volt: egyrészt jót mosolyogtam azzal, hogy a bevezetés a „Mint azt a bevezetőben is említettük…” szavakkal kezdődik, másrészt meg, ami sokkal fontosabb, az az, hogy az esetleg látszólagos „lazaság” vagy „ad hoc”-lét ellenére komoly szervezettség és stabil váz van a tárgy mögött. Ez nem nagy dolog, minden tárgynál így van, sőt, a témaheteknél is (volt is már, amibe belefutottam, amiről azt gondoltam, jobbhíjános, majd kiderült, hogy nyolc éve megy). Azt azonban brutális volt olvasni, hogy az összes óra anyaga és menete meg van komponálva előre. Hát ha ennek fényében nem lesz robotikus és unalmas a tanítás, akkor megeszem a kalapom! Nulla variáció, komolyan?! A termtud, mint olyan, már önmagában is egy érdekes dolog: valakivel nagyon jól megfogalmaztam, hogy négy tantárgy összegyúrt, majd öt darabra szétvágott fura egyvelege. Így nézve… eh. Az egy dolog, hogy nem lehet túl vidám dolog ugyanazt az anyagot állandóan ugyanúgy leadni (pl. médián legalább néha lehet variálni, ugyebár?), az meg a másik, hogy végignézve ezt a bizonyos listát, a hatékonyságát is megkérdőjelezném. Ahogy én látom, egyszerűen megfogalmazva, adott mondjuk tíz kis anyagrész a cirka tíz „normális” tanulással töltött napra, plusz a dolgozatok, plusz a kreatívkodások. Namármost, egy ilyen kreatív óra (amihez én rendkívül sok szarkasztikus idézőjelet tennék), vagy a „kísérletek” (ahová teszek is, mert ugye…) ennek a kb. tíz kis anyagrésznek csak az egyikét taglalják, de egy egész tanórát feláldoznak erre. Hogy konkrét példát hozzak:
7. epocha
Epocha címe: Hogyan számoljanak teknősék, hogy biztosan legyőzzék a nyulat?
Célja:
  • A mozgás alapjelenségei

  • A mozgás tudományos leírása

  • A mozgás törvényszerűségei

  • A matematikai modellezés
     

Alapprobléma: Hogyan készítsünk rajzfilmet
Projektek: Rajzfilm készítés, Autó tervezés
Eredménye: Rajzfilm
Negyedik óra (részlet): Mozgások modellezése (kreatív nap) - Újságírás: riport Gravitóniából, Gravinixből valamint Impulznonból
 
Én nagyon szeretek írni, de hogy ennek mi köze bármihez is, azt nehezen látom. Értem, hogy az adott fizikai fogalom illetve erő hatását próbálja bemutatni azáltal, hogy elgondolkodunk azon, milyen lenne a világ nélkülük, de hatvan, negyven, vagy akár csak húsz percet erre szánni ebben a formában túlzás. A forráselemzés sem tudom, mióta a természettudomány fő területe (pláne, amikor nem működik, hatvan perc elmegy vele, majd a tanár feladja és a maradék húsz percben lazán leadja az anyagot).
Nem vagyok a kreatív feladatok ellenére, Isten ments, dehogyis. Olyankor azonban igen, amikor többször annyi időt vesz el és még csak nem is szórakoztatóbb, mint a sima magyarázat. Hogy sarkosítsak: inkább két hét alatt megtanulom az anyagot és egy hétig zenét hallgatok, mint hogy három hét alatt tanuljam meg ezekkel a „kreatív” feladatokkal fűszerezve.
Még egy gondolat: szerintem jó ötlet lenne ezt a listát kiadni a diákoknak az epochák elején. Én szívesen vettem volna, ha tudtam volna, hogy létezik.
                                                                                                                          
Nagyon érdekes volt az írásóra, mert ha csak részben is, de itt tapasztaltam először, hogy felvetéseimnek és javaslataimnak van valami konkrét lecsapódása, ami a szemem előtt történik (mert ugye ha a hátam mögött történik, nem látom és nem tudok rá reagálni!). Egyszer-kétszer (háromszor) már írtam egész konkrétan az írásórákról, most pedig a jelek szerint valami elpattant. Az egy dolog, hogy a mégsem-igaz pezsgőtablettás sztori pezsgőtablettája része lett az eseményeknek, az azonban már egy másik, hogy végül egy gyerek ki lett küldve. Hogy idézzem az onnan kihúzott (de ennek ellenére szereplő) bekezdésemet és folytatását:

Kedvelt, barátságos tanárunk az elkövetkezendő pár percben azt csinálta, amit AKG-s tanár nem szokott: kiküldte óráról az illetőt. […]Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották […] [máshol] oázis volt, itt szelep.
 
Lényeg a lényeg, a leszarás és a pezsgőtabletta-körbeadás olyan szintre emelkedett, hogy egy gyerek kiküldésével járt, majd az óra végén egy hosszabb beszélgetéssel, ahol bizony kipattant, hogy ezek az órák a gyerekek nem kis csoportja szerint unalmasak.
Most nem kérdezem meg, hol került volna ez elő egyébként. A hipiszupi tanárértékelésnél tuti nem. Persze mi más is lehetne egy írásóra? Ennek ellenére nagyon hasznos beszélgetés volt és nagyon jó hír, hogy előkerült a téma és tanár és diák face to face, negatív következmények nélkül elmondhatta a másiknak, miért csinálta azt, amit: utóbbi miért szart az órára és előbbi miért küldött ki közülük egyet.
 
Na, ez AKG-s.
 
Nagyon különös rekreációja és leképeződése volt mindannak, amiről korábban írtam. Remélem, lesz hatása. Nem az én írásaimra gondolok – a közösségi megnyilvánulásra.
 
Tesióráinkon általában a különböző játékokra vannak „felfűzve” a felülések, fekvőtámaszok és szökdelések, mermérne’. Namármost, nem vagyok egy Svarci, így teljesen normálisnak szoktam találni, hogy a kijelölt mennyiségek végére döglődési állapotba kerülök. Mostanában ezek a mennyiségek azonban olyan, már-már exponenciális növekedésbe és abszurditásba fordultak, hogy megkérdeztem azt, amit azért persze már a kezdetektől lehetett tudni: ebbe a mennyiségbe, gondolom, bele van kalkulálva, hogy egy csomót nem csinálnak meg belőle? A válasz igen volt.
Innentől kezdve viszont marad a kérdés: mennyit csináljak meg belőlük? Valamikor majd ezt is megkérdezem.
Ha már itt tartunk: a felméréseknél majdnem mindenki rádob egy szolid 1,5-ös szorzót vagy nagyobbat az eredményeire. Hogy profán legyek: most akkor honnan tudjam, mennyire vagyok szar? Az ötöseimből? Azt magamhoz képest kaptam.
 
Nagy lépés előre-sorozatom valószínűleg teljes posztot nem fog kapni a továbbiakban, nem látok ilyen jellegű fejleményeket, a Heti apróba azonban tökéletesen belefér a dolog. Szerdán csibén végigvette mindenki a tárgyakat, amik így első körben érdekelnék: a kötelezőkkel együtt én a magyar-matek-töri-fizika(?)-média-pszichológia (igen, van, ill. talán lesz)-informatika-közgáz-drámatörténet-alapvető jogismeretek-még két apróság, ami, ha lelőnek, se jut most eszembe. Szolid 44 óra hetente. Nem kis ugrás lesz, már ha így marad.
 
Pénteken nem voltam (azóta is valamiért olyan rohadt fáradtnak érzem magam…), a következő (hihi, mostani) héten hétfőn nincs iskola, kedden meg március 15., de szombaton pótoljuk a hétfőt: jó kis rövidített-eltolt Heti apró várható majd szerdától szombatig.
 
Azt a bizonyos belengetett ötletemet még mindig nem felejtettem el, szervezgetem is, még két e-mailt elküldök, és a válasz (vagy annak hiánya után) közkinccsé teszem. Valami már biztosan lesz, ezt garantálom. Ezúton üzenném és kérném azonban, hogy legalább egy „nem, bazdmeg”-gel válaszoljanak a leveleimre azok a diákok és tanárok, akik olvassák ezeket a sorokat és eleddig a hallgatást választották. Jó lenne tudni, mi merre mennyi.
 
Tudja egyébként valaki, mi történt a Facebook-oldalsávval? Nem csak nálam vált elérhetetlenné…


Jó március 15-ét annak, akinek ez fontos :)

A másod-nem-közlés esete a bloggerrel

2011.03.11. 23:20 TooNormal

Cikkem az üres címlapról nem fog megjelenni az iskolaújságban. Elsősorban azért, mert a cirka egy tucat diák és egy tanár által szerkesztett, havi nemrendszerességgel megjelenő, csak az iskolában árusított lap fontossága teljes tudatában nem vállal másodközlést. Másodsorban azért, mert a jelek szerint cúna és gonosz vagyok. A levélből kiviláglik, hogy a szerkesztőségnek nem sikerült megértenie írásomat, ugyanis inkább kontextusából kiemel egy szót („agymosott”) ahelyett, hogy elgondolkodna felvetésemen, miszerint a szerkesztőség állásfoglalása a médiatörvény kapcsán talmi és jelentéktelen.

Kedves Kelemen Csaba Herkules!
 
A blogodon megjelentetett cikked szerkesztőségünk nem fogja újraközölni. Amennyiben valóban ezt szeretted volna, nem teszed közzé a cikket, csak akkor, ha elutasításra találsz – ezt így szokás a médiában. Másodközléssel lapunk nem foglalkozik, ez csak olyan esetben fordulhatna elő, ha egy cikknek különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk.
 
A másodközléstől való elzárkózás annak is köszönhető, ahogy szerkesztőségünk tagjairól a cikkben beszélsz (pl. agymosottak), és ahogy a cikkben említesz fel az olvasók számára érthetetlen, sejtelmes utalásokat („Google és Mr. Page barátunk”). A cikked nem vitairat, hanem lekicsinylő, felsőbbrendű kinyilatkoztatás, így ezzel a stílussal vitába szállni sincs szándékunk. Ez a stílus maradjon a blogod jellemzője, mi egységesen úgy gondoljuk, hogy nem támogatjuk ennek a durva stílusnak az elterjesztését.
 
Felelős szerkesztőnk válasza viszont a blogodon olvasható, azt már több mint egy hónapja nem méltattad válaszra.
 
Válaszlevelünk publikálásához hozzájárulunk.
 
A Szubjektív szerkesztősége
Idézek magamtól: „Olyan állásfoglalás ez, ami csupán utánzat és nem eredeztethető a szerkesztőség egységes világképéből (ilyen nincs és nem is lehet ebben az életkorban, kivéve agymosás után)” – senkiről nem írtam, hogy agymosott lenne. Ellenkezőleg, azt írtam, hogy a szerkesztőség egységes állásfoglalása a médiatörvény kapcsán talmi és jelentéktelen – erre válaszolni talán még fontosabb lenne, mint egy pejoratív szóba kontextusán kívül belekapaszkodni.

A „sejtelmes utalásokat”, ahogy egy szerkesztett újságban szokás, ki lehetett volna szerkeszteni.
 
Az, hogy azt írtam a felelős szerkesztőnek: övé az utolsó szó, nem azt jelenti, hogy nem méltattam válaszra.
 
Köszönöm mindenkinek, aki követte a „címlap-sztorit”. Szerintem érdekes történet volt, még ha a vége kiábrándító is lett.
 
Hogy Várnai Lászlót idézzem: maradt a blogolás. Nekem tökéletesen megfelel.

 

Az aktualitások órája

2011.03.10. 01:39 TooNormal

Nem kellene egy, a világ kisebb és nagyobb dolgairól való beszélgetésre alapuló, akár fakultatív „tanóra”? Volt már ilyen ötlet?

Rendszeres hírfaló vagyok. Napi rendszerességgel követem a kis- és nagyvilág eseményeit. Hazug politikustól az alkotmánytervezeten át egyéb hülyeségekig. Önmagában megérne egy hosszabb írást, hogy hogyan alakul ki ez a folyamat, hogyan találja meg egy, ebbe az egészbe saját magától belekerülő fiatal azokat az orgánumokat és hangokat, amik érdeklik és amikkel egyetért – ennek azonban itt nincs most helye. Aminek talán van, az az, hogy az AKG-ban talán szintén jól jönne valami ilyesmi. Egy óra, ahol szervezett keretek közt beszélgetnénk a világ dolgairól. Szigorúan csak idősebbeknek – ne értsen félre senki, én csak azt nem szeretném, hogy az ifjabb ifjúság, aminek még annyira sincs kialakult véleménye, mint a 17-18 éveseknek, befolyásolva legyen.
 
Bár még mindig nem írtam az angolórákról, annyit gyorsan megemlítenék, hogy heti három óránkban folyamatosan a körben ülős-beszélgetős rendszert használjuk (legfelső csoport, a többieknél azért nem így működik persze). Az állandóan fantasztikus hangulat és a sírva röhögés mellett általában komoly témákról beszélgetünk, komolyan – meglepően jól működik a dolog egyébként. Nemrég Líbia és a többi arab ország kaotikus állapota volt a téma. Jövőre lesz Circle Speak, felteszem, az szintén erre fog majd hasonlítani. Ezeket az órákat leszámítva nem is nagyon tudok olyat mondani, ahol valami „aktuális” hosszabb távon előkerül vagy egyáltalán előkerülhet. Médiaórán a WikiLeaks (s ki tudja, később talán Charlie Sheen?) került szóba egyszer meg természetesen a West Balkán, néhanapján (főleg régebben) esetleg a csibén ez-az. Nyitás… ezt inkább hagyjuk. Tanáraink szoktak néha érdekes apróságokról kisebb előadásokat tartani, de ez, lássuk be, nem ugyanaz, mint amit én keresek – mindemellett persze rendkívül érdekesek.
 
Szerintem megfontolásra érdemes lehet egy, a világ aktualitásait negyven percben átbeszélő, felnőttekkel-gyerekekkel jól összerakott óra ötlete. Nem a tájékoztatás lenne a célja, már csak azért sem, mert az eredendően szubjektív (mind minden). Értelmes és érdeklődő felnőttek és gyerekek beszélgetnének fontos és „fontos” dolgokról a világban.
 
Természetesen hasonló alapötletre épülve lehetne az általam javasolt kötelező alkotókör valami hasonló dolog, nyilvánvalóan egy kicsit másképp, talán egy fokkal jobban a tényközlésre, az összefüggések megvilágítására helyezve a hangsúlyt a kötetlen véleménycsere helyett (lévén szó fiatalabbakról). Átkozottul nagy felelősség lenne – elvégre valamilyen mértékben világképet formálna. Talán ez több is, mint az átlagos tanári feladat: az információátadás. Hiszen, ha belegondolunk, a matematika vagy a biológia esetén nincs szó szubjektivitásokról, lezáratlan kérdésekről, magánvéleményekről.
 
Némileg előítéletes, tudom: humán orientációjú tanárok vihetnék hetedikben-nyolcadikban (ill. kilencedikben-tizedikben is) az informáló-tájékoztató jellegű szak/alkotókört, majd utána voltaképp bárki egész egyszerűen társalogna a diákokkal a mindennapi nagyvilági eseményekről.
 
Az enyhén ironikus, hogy a fenti forgatókönyv esetén valószínűleg én magam lettem volna egyike azoknak, akik kevéssé lettek volna megelégedve az „első etappal”: talán túlzottan el- illetve belemagyarázósnak találtam volna. Különböző, a diákok érdeklődési körére szabott, érdekes újságcikkekkel, könyvekkel orvosolnám önmagam hipotetikus problémáját. Az egész lehetne egyfajta tájékozódós-tájékoztatós szippantás a nagyvilágba az első pár évben (annak minden felelősségével), aztán fokozatosan a véleménycsere felé irányulva érne a foglalkozás a résztvevőivel összhangban. Fejlesztené a vitakészségeket is (a kilencedikes angolóráim egyik elsődleges célja volt ez, szerintem remek választás egyébként). Igazi személyiségközpontú, alternatív javaslat, nem? Az összes logisztikai és felelősségi nehézség mellett és ellenére is.
 
Lehetne a neve a történelemóra mintájára "jelenóra".

Rajzóra – az epochális rendszer piócája?

2011.03.07. 21:15 TooNormal

A hatásvadász cím mögött komoly gondolat rejtőzik: miért szaggatunk le mindig egy hetet az irodalomról azért hogy a rajz helyet kapjon? Rajz esetében miért jó az epochális rendszer? Előnyök és hátrányok 80 percnyi irkafirkáról.

Be kell vallanom, nagyon nagy a kísértés, hogy a két összetartozó elemet (a megrövidített irodalmat és az epochális rendszerbe applikált rajzot) külön posztban tárgyaljam, a döntést attól teszem függővé, mennyire lesz hosszú ez az írásom (még akkor is, ha a Ne Fogalmazz Terjengősen Alapítvány szponzorálja). Vágjunk is bele!
A rajzórákról írt kritikám itt olvasható.
Az alapszituáció ugyebár az, hogy három hetes epochákban tanuljuk az aktuális anyagot a négy nagy tárgyból. Normális körülmények között az irodalomból egy hetet lekapunk és ott kapnak helyet a rajzórák. Nos, nem tudnám azt mondani, hogy az irodalomanyagainkat laza két hetes időmennyiségre tervezték (az egy hetesre redukált epochákról már ne is beszéljünk, ilyen is volt). Ellenkezőleg, majdnem mindig „sietnünk” kellett, hogy az anyag végére érjünk. A többi tárgy érdekes módon nem járt így – mint egy, az irodalom iránt érdeklődő valaki, nagyon nem örülök ennek. Tisztában vagyok vele, hogy a négy nagy tárgy közül az irodalom a „legképlékenyebb”, de akkor is jobbnak tartanám, ha nem csak és kizárólag egy tárgyból csippentenének le rendszeresen a rajz kedvéért – biztosan lehetne rotálni és egyszer az egyik, másszor a másik tárgyból levenni egy hetet. Az időkihasználtság amúgy sem tökéletes.
 
Természetesen kérdés, ez-e az ideális megoldás. Szerintem még ennél is jobb ötlet lenne a rajz negyvenperces órává való átalakítása. Igen, tudom, hogy a hosszú, „egy-etapos” munka hasznos, de most komolyan, ha az idő nagyobb részében nincs ott a tanár vagy hatvan percig szinte teljesen irreleváns és/vagy a diákok által magasról leszart, számonkérés nélküli elméletet vetít, az összes haszna elveszik a nagy rendelkezésre álló időnek. Persze a rajzóráknak mindig is volt egy lazább, „bulibb” jellege, folyamatos beszélgetéssel, zenehallgatással, néhanapján dobálózással. Nem mondom, hogy nem élveztem őket, bár szinte semmit sem tanultam meg a rajzórákon – ezt részletesebben már leírtam az idevágó Óráról órára-bejegyzésben.
 
Ha jól számolok, hat hét alatt 5x80=400 perc áll rendelkezésünkre rajzolgatni, ami 10 darab negyvenperces órát jelent. Heti egy duplaórával még összvissz több időt is töltenénk a rajzzal, mint így. Ugyanúgy hosszú etapok állnának rendelkezésünkre. Ja, hogy nincs folyamatosság? Hogy őszinte legyek, szerintem nem katasztrófa. Az én korábbi rajzóráimat nézve pláne. Félreértés ne essék, megérteném azt az érvet, hogy szükséges a folyamatosság, hogy relatíve egyhuzamban tudjanak a gyerekek a rajzzal foglalkozni, de a kihasználtságot nézve nem vesztenénk sokat a kétheti kettő, de rendesen megtartott és végigdolgozott duplaórával.
 
Ha ez sem tetszik, ajánlanám még a kétheti duplaórát két egymást követő napon. Hetedikben voltak kéthetente tartott délutáni duplaóráink (alkotóház, délutáni tesi, informatika), bizonyára meg lehetne oldani ezt is. Nem hiszem, hogy létfontosságú, hogy a rajz az epochális rendszeren, illetve konkrétabban fogalmazva az irodalmon lóg.

 

Konformlázadás

2011.03.06. 23:25 TooNormal

Általánosságban elmondható, hogy igyekszem az AKG-val kapcsolatos problémákat, szituációkat nem a diákokra visszavezetni, már csak abból az egyszerű okból sem, mert az iskola hajóját elsősorban a tanárok és a vezetőségi tagok kormányozzák. Az azonban természetesen elkerülhetetlen, hogy egy szétcseszett óráért ne legalább részben a diákokat tegye felelőssé az objektív megfigyelő. Persze a maga módján ez is csak egy szimptóma, se több, se kevesebb – most azonban nem a tanárokról akarok írni.

Bár ezt az írást vállaltan egy konkrét esemény ihlette, nem akarom témáját sem az illető(k)re, se az adott szituációra ráhúzni: elvégre még csak ott sem voltam. Az attitűd (vagy, hogy Wengert idézzem: attyityüd) azonban szerintem megér egy misét.
 
Már írtam a kihagyhatatlan lehetőségekről, magyarán arról, hogy az AKG egy olyan iskola, ahol rengeteg a lehetőség, melyekkel élni és visszaélni is lehet. Annak idején írtam már a tönkrement matekórákról is, ahol azért minden probléma mellett érdemes figyelembe venni, hogy egyes órákon előre megtervezve különböző bogarakat engedtek el néhányan, hogy az óra megszakadjon és megálljon. Ha jól emlékszem, még egeret is vettek erre a célra egy későbbi alkalomra, de abból semmi sem lett. Írtam már dühös „kortesbeszédeket” több Heti apróban is arról, hogy milyen alapon szisszen fel az a minimumon, aki a radar alatt maradva ugyan, de a maximumot csinálja. Tudom, hogy keresztbe-kasul hivatkozom ezzel a poszttal a mostani Heti apróra és vice versa, de szeretném idézni az idevágó részt:

„Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra.”
 
A lényeg igazából ez. Páran a szememre vetették, miért nem ismerem el az AKG összes erényeit, illetve, hogy másképp fogalmazzak: miért nem a klasszikus körzeti sulihoz mérem az AKG-t. Ezt mindig nevetségesnek tartottam és nemegyszer megjegyeztem, hogy az AKG-t önmagához, illetve az alternatív/liberális/személyiséközpontú oktatási intézményekhez fogom mérni. Ezen nem is tervezek változtatni. Ezzel természetesen az is jár, hogy az AKG-ban nevelkedő diákok, akik nyilvánvalóan olyan szülőkkel rendelkeznek, akik az AKG személyiségközpontú, nyílt nevelési elveit kívánatosnak tartják, más, magasabb mércét kapnak a szememben, mint Bede Márton azok, akik egy körzeti suliban nyomorognak jobb híján. Most vegyem ide az internet által nyújtott megannyi lehetőség és tájékoztatási forma, a szabad információáramlás hatását is? Sorolni lehetne a különbségeket.
 
A sors iróniája, hogy a posztot kiváltó incidens csak egy újkori urban legend volt. A lényegen persze mit sem változtat, s remélem, vélt vagy valós bloggeri hitelességem sem szenved nagy csorbát a ténytől. Hiszek az embereknek körülöttem - tudom, rossz szokás. A mondanivaló azonban adott maradt, s köszönöm a közvetett ihletést.

Maga az incidens annyira nem egy nagy dolog, a szokásos óraleszarás mellé betársult a tanár rossz napja és egy, a kávéjában landoló feketeribizli ízesítésű pezsgőtabletta. Kedvelt, barátságos tanárunk az elkövetkezendő pár percben azt csinálta, amit AKG-s tanár nem szokott: kiküldte óráról az illetőt. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, sem az adott diákra, sem az adott tanárra nem akarom kihegyezni az egészet – a felvetést azonban mégis ez betonozta be a fejembe. A felvetés pedig a következő:
 
Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották (ez alól kivételt jelenthetne az ének, de ott, és nem véletlenül fogalmazok ilyen pofátlanul, a tanár magának kereste a bajt). Matektanárunk esetében pláne érdekes a kontraszt, mert korábban a Radnótiban tanított és ott rendkívül szerették. Már felvetettem, hogy az, ami ott oázis volt, itt mindössze szelep. „Kettes számú némettanárunk” esetében is mintha valami hasonló kezdene körvonalazódni, s átkozottul sajnálnám, ha hasonló lenne a sztori vége.
 
Igazából ez az, amit „konformlázadás” alatt értek: természetesen a kamaszkor jellegéből adódóan az ember lázad vélt és valós korlátai ellen és mindenben a hibát, a gyengeséget keresi. Nem vitatkoznék, ha valaki a blogomat is ilyesfajta megnyilvánulásnak tekintené (bár természetesen nem értenék vele egyet: szerintem ma nincs olyan gyerek, aki többet foglalkozna az AKG-val, mint jómagam). Ez teljesen normális. Egyfajta költői igazságszolgáltatásnak is lehet nevezni, ha egy nagyon ortodox tanár úgymond „megkapja a magáét” a kamaszoktól, bár természetesen ilyen történetek nem igazán vannak az AKG-ban. Hogy itt milyen történetek vannak? Ilyen célokkal és ilyen világlátással bíró fiatalokat nevel ki az iskola, a belső „helykeresés” meg mire korlátozódik? A leggyengébb pontra.
 
Bizony, a személyiségközpontú, „laza” iskolában a laza tanárt csinálják ki és a (relatíve) „poroszos”, „keményebb” tanároknál csend van, rend, fegyelem. Utóbbi jobban működne? Én lennék az utolsó, aki erre gondolna!
 
A konformlázadó kamaszoknál a jelek szerint igen. Nem áll itt senki haragban a világgal, kérem! Senki sem hajt le semmiféle szakadékba, hogy megmutassa, helyén van a szíve. Itt megkeresik a leggyengébb pontot és azt kapargatják saját szórakoztatásukra. Mert azt következmények nélkül lehet. Mert rinyálni lehet, a tanárokkal hónapokig alkudozni egy eltüntetett csocsó miatt (aminek jelenléte igencsak megnövelte a nyitásról való elmaradásokat) szintén lehet, de ha egy tanár kiakad és kiabál, csend lesz és megy tovább az óra normálisan.
 
Figyeljetek, fiatalok! Úgyse fog titeket érdekelni a véleményem, de ha csak ez a konformlázadás megy, akkor inkább ne lázadjatok! Néha már-már tényleg arra emlékeztet ez az egész, mint amikor az ember megharapja a kezet, ami eteti.
 
 

 

Heti apró (2011. február 28-március 4.)

2011.03.06. 23:20 TooNormal

Vicces kép(ek), lázadás, "fél-óra". Apróságok az e heti Heti apróban.

Hétfőn nem sok minden történt, így egy demotiválós képpel szeretném összegezni a napot:

 

Ja, ha már Demotiváló: egyes nyitásokon komoly tartalom helyett vicces diavetítések és/vagy viccek szórakoztatják az el nem késő nagyérdeműt (a nyitások egy része meg elmarad). A hétfői vicces nyitáson az Időkapuról vett, pépétébe pakolt képek voltak szórakoztatásunkra szánódva (bocsánat, de mostanában volt általam tanulódva a passzív és ez bizony meglátszásra kerül). Valamiért az iskolai nevelésről szóló nem került be… Na mindenesetre gratulálok, hogy a nyitást rendszeresen tartó tanárunk megtalálta ezt az oldalt. Ezúton ajánlanám figyelmébe a Demotiváló nevű oldalt is. Az is viccességekkel van tele.

Bocsánat a cinizmusért, de ezek a nyitások számomra, mint a neten az ajánlottnál több időt is töltő egyénnek úgy jönnek le, mint ha egy ember ma extatikus örömmel mutatná vadiúj Trabantját, „némá, gurul!”-felkiáltással. Ismeretségi köröm nagy része már jó előre ismeri a vicces nyitások tartalmát.
Tudom, egy apróságon húzom fel magam, de elvégre a Heti apró még az én mércém szerint is szubjektív rovat.
 
Tudom, más nevében coming outolni nem a legszebb dolog, de az, hogy valaki egy szerinte elbliccelhető órát háziírással tölt (amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az órát nem csak elbliccelhetőnek, de fontosnak sem tartja), ráadásul úgy, hogy az órát megítélésem szerint az egyik „legakágésabb” AKG-s tanár tartja… Nem tisztem ezeket megítélni, nem is teszem, de egy következtetést azért levonok: barokkos túlzással élve többen inkább a híg fos hullámain szörföznek, mert úgy aktuálisan jobban járnak, mint hogy felvessék: ez híg fos, találjunk ki valami mást! Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra. A témát Konformlázadás c. írásomban fejtegetem tovább. „Lázadjunk így is úgy is”?
 
Ehhez még csak annyit, hogy valakivel volt egy kisebb vitám arról a felvetésemről, hogy egy már legalább 4-5 éve „AKG-san nevelt” gyereknek biztosan van igénye és oka a véleményalkotásra, a kritikára. Már csak azon az alapon is lehet rossz véleményük tanáraikról, amennyit fizetnek ezért a szüleik (a racionális, hétköznapi interperszonális okokról nem is beszélve!). Többek között azt mondta nekem erre az illető, hogy azok, akik régen „normál” suliba jártak, nem ilyenek. Szerintem az AKG nem kis lenyomatot hagy azért… nem rendszeres, de előfordult, hogy valaki azért alkudozott az egyik tanárral, hogy hadd ülhessen már a lábait feltéve az asztalra, mert ma olyanja van. Nem látok az AKG-ban az AKG lehetőségeivel és nyíltságával nem élő diákokat semmilyen tekintetben.
Még egy gondolat a tanárértékelésről: a rendszer hiányosságait már az is megmutatja, néhol milyen reakciókat kaptam a kritikáimra. A tanárok az átlagolások, az ötvenhétféle csoportosítás és a sehol sem használt skála, valamint a semmitmondó, gyakran csak pár ember által írt vagy csoportosan öncenzúrázott szöveges értékelések szürke, ondószín lötymedékéből soha nem kaptak ilyen jellegű negatív véleményt – legalábbis ennek fényében biztosan nem rázta volna meg őket így vállaltan a hiányosságokra fókuszáló iráshalmom. Már csak ezért sem érezhetem jónak a tanárértékelési rendszert.
 
Média: House-t néztünk. Hölgyeim és uraim, ennek kell lennie a médiának heti két órában! Először leadjuk az anyagot, a definíciókat, aztán megtekintünk egy konkrét példát, majd a példáról beszélünk! Én leszek az utolsó, aki a véleménykülönbségek letorkolását támogatni fogja bárhol is, de anno is az zavart, hogy egy definíción vitatkoztunk 20 percen át. Egy definíciót el kell magyarázni, le kell írni, és jó napot. Ki akar kit meggyőzni, amikor egy definícióról zajlik a vita? De most komolyan, mi értelme van? Ha heti „ötvenszázöt” óránk lenne, azt mondanám, rendben van, de így… örülök, hogy erre azóta nem került sor.
 
Csibeprogram: iskolafogászat. Alapjáraton két-két-két csibe megy egy alkalommal, most a „tantárgybemutató” miatt négy is ment – ezt és némi szervezési kavarodást leszámítva érdektelen az egész.
 
Zárásképp: a szerda délutáni németóra, ha jól emlékszem, körülbelül húsz perces késéssel kezdődött egy elhúzódott óralátogatás miatt. Ez csak azért érdekes, mert az adott anyagrészt (ami egyébként tök egyszerű volt) a hátralévő 20-25 percben csont nélkül átvettük, gyakoroltuk, átnéztük. Namármost, én, mint olyan valaki, aki már egyszer-kétszer panaszkodott az epochális rendszer néhol nem ideális időkihasználása miatt, természetesen egyből azon gondolkodtam el: ha ez tényleg ilyen egyszerű, mit csináltunk volna a hátralévő időben? Persze én is tisztában vagyok vele, hogy nem véletlenül nem egy expressztanfolyamról beszélünk és bizonyára számít a beépülés, az ismétlés, a gyakorlás… de mégis hajt valami, ami mindig azt mondatja velem: oké, tudjuk, gyerünk, menjünk, siessünk tovább!
 
Csütörtökön és pénteken felvételiztetés miatt több óra elmaradt, engem csak azért nem érintett ez, mert jómagam egyáltalán nem voltam jelen ezen a két napon. Három napos volt csupán a hetem.
 
 
A Heti apró-sorozatban e héttől kezdve szeretném egy-egy régebbi írásomat egy kis időre ismét „reflektorfénybe” hozni, hátha elkerülte régi és új olvasóim figyelmét. Nem azokra gondolok, amiknek amúgy is közük van a fent tárgyaltakhoz, elvégre ilyenkor úgyis link formájában hivatkozom rájuk. Itt és most olyan írások fognak szerepelni, amelyek „mindössze” érdekesek és talán fontosak is.
 

 

Misi-óra, avagy miért nem tart órát pszichológus az AKG-ban?

2011.02.28. 20:53 TooNormal

Ez az írásom általános iskolai emlékeim egyik legszebbikét, az ún. „Misi-órákat” fogja feleleveníteni. Szerintem az AKG-ban sem jönne rosszul egy ilyen.

Nem szoktam ilyet tenni, de most külön megkérném olvasóim, hogy aki teheti, a blogon vagy máshol, akár személyesen, de mondja el, mit gondol erről a javaslatról.
 
Nem egy alkalommal dörgöltem már az orrotok alá, hogy egész életemben alternatív iskolákba jártam. Most kivételesen gyakorlati okom is van rá: szeretnék ugyanis mesélni az első (tehát a Rogers előtti) általános iskolám egyik különleges órájáról. Az órát az iskolapszichológusunk (mint a címből biztos rájöttetek, csak Misi néven emlegettük) tartotta, hetente egyszer.
 
Szituációs játékok, agyas feladványok (a klasszikus „Egy férfi este lefekvés előtt lekapcsolja a villanyt, majd nyugovóra tér. Reggel amikor szobája ablakából kitekint olyat lát, amitől öngyilkos lesz.”-feladványra, illetve a variációjára például máig emlékszem, hogy harmadikban egy egész óra és némi segítség árán, de megfejtettük), különböző befejezetlen szituációs képregények (amiket mindig vicces hülyeségekkel töltöttünk ki)… egy kis pszichológia, egy kis vidám agytorna, egy kis színjátszás, közösségépítő jó szórakozás.
 
Igazából bárki tarthatná ezt az órát. S amennyire sok, hm, furcsaságot passzírozunk bele az órarendünkbe alapjáraton, szerintem ezt is be lehetne építeni valamilyen formában. Minden különösebb cél nélkül. Szerintem a tanárnak és a diáknak is lazítás lenne, a közösségépítő és egyéb elemektől most akár el is tekinthetünk (bár minek) – a szervezés persze egy teljesen más kérdés.
 
Lehet, hogy ez annyira egyedi volt nálunk, hogy senki sem csinált még hasonlót, s ezért nem jutott senkinek eszébe megvalósítani. Szerintem egy próbát megérne, ha máskor nem, hetedikben-nyolcadikban. Összefogná a gyerekeket, a tapasztalatok visszajuthatnának a patrónushoz, aki így többet tudna csibéjéről, csökkentené a stresszt, s akár ez is lehetne az a bizonyos kötelező alkotókör.
 
Szerintem az ötlet jó, a megvalósítás persze már más lapra tartozik.

 

Heti apró (2011. február 21-25.)

2011.02.27. 19:23 TooNormal

Szünet utáni dolgozat, minicsibe, jogos médiás kifakadás, apróságok. Újabb Heti apró.

A február 14-18-i hét Heti apróját keresőknek ezúton üzenem, hogy azon a héten síszünet volt.
 
Ezt a hetet is, mint az összeset ebben a tanévben, németdolgozattal nyitottuk. Lényegesen rosszabb lett a csoportátlag, mint általában, én is egy jó tíz százalékkal magam alatt teljesítettem – igazából csak azért hozom ezt fel, hogy felvessem a kérdést: jellemző-e ez a közvetlenül szünet után írt dolgozatok esetén? Az őszi szünet után emlékeim szerint ez nem volt így… a fene se tudja.
 
A keddi médiaórát csak azért az apróságért emlegetem fel (egyébként a sorozat, mint olyan volt a téma), amikor ketten az óra alatti karattyolást még az AKG-ban is elfogadható szint fölé vitték, nem is először, így tanárnőnk proverbiális poharába bekerült az utolsó csepp. Többször is megjegyezte már, hogy „ha nem érdekel titeket, kimehettek, semmi harag, semmi nem lesz”. Még feltételezem is, hogy komolyan gondolja, s a megnyilvánulásnak semmi Gyurcsányos áthallása sem volt. Mindenesetre most egy fokkal dühösebben és egy fokkal részletesebben fejtette ezt ki, a legérdekesebb a vége volt (mert ugye akkor és ott mindenki csendben ült): „persze két nap múlva mondhatom majd el ezt az egészet újra”. Teljességgel egyetértek és sajnálom, hogy ez így megy.
Megjegyzem, biztos én vagyok rohadt pragmatikus, de több tanár is szokta mondani a dumáló gyerekeknek, hogy „menjetek ki, ha nem érdekel titeket” – miért nem megy ki ilyenkor soha senki? Ha tényleg szarok rá és tényleg dumálni akarok…? Biztos van ilyen is, nem?
 
Szerda a projektnapló leadásának napja volt – kiderült, hogy ezek a bizonyos leadási határidők, illetve betartásuk mindösszesen (kapaszkodjunk meg) kettő százalékot érnek. Szerintem már hoztam pár példát arra blogolásom során, mennyire lazán kezeljük szinte mindannyian, szinte minden esetben a határidőket. Kettő százaléééék? Ez nem fog segíteni ennek megváltoztatásában.
 
Szintén ide tartozik egy röpke társalgás a blogomról, s sajnos mondanivalóm pont nem fog azokhoz eljutni, akiknek szól: egy körlevéllel és pár perc beszélgetéssel (és nagyon örülök, hogy ilyenekre sor kerül!) elővettük csibén azt, amit a patrónusi értékelőmről írtam: rövid és ez nem baj, de a pedagógiai program őrületes elvárásainak nem felel meg. A dőltbetűs rész sokakhoz nem jutott el. Igazából csak azért veszem ezt elő, mert nagyon nagy veszteség mindannyiunknak és nagy nehézség nekem a félreértések, tévedések és a – még ha ellenkező céllal is adott – pejoratív cím, szerénységem megosztó jelleme és elvrendszere egy rendkívül sötét képet fest a blogról azok szemében, akik nem olvassák. Ezzel a „hozzáállással” nehezen fog kialakulni a szerintem létfontosságú diskurzus az iskola dolgairól. Már egy jó ideje gondolkodom a megoldáson, megvannak az ötleteim rá, a probléma súlyosságára („nem olvastam, de ez, ahogy írtad, biztosan nem jó”) azonban ez a kis dolog ismét rávilágított.
 
Ha már csibe: csak öt gyerek volt jelen. Teljesen más az atmoszféra. Sokkal jobb. Sokkal interaktívabb, sokkal személyesebb.
 
Az utolsó apróság a hétre, amit említésre érdemesnek találok, az a csütörtöki németóra végén elhangzott kis körkérdés volt, miszerint a délutáni németórák közül (tehát a nem-duplaórák. nyelvtan, civilizáció, beszéd, szókincs, hallás, írás) melyiket érezzük a legkevésbé hasznosnak. Kíváncsi vagyok, „megérjük-e még” mi, mint nyelviévesek az esetleges átalakításokat, s ha lesznek, milyen formában jelennek meg majd.

Válasz egy szülői levélre

2011.02.25. 01:29 TooNormal

Eljutott hozzám egy nagyon érdekes levél. Az eredetit nem idézem, de megítélésem szerint oly sok, a klasszikus félreértések tankönyvi verzióit tartalmazza, hogy válaszomat szeretném itt megjelentetni. A szülő névtelenségi kérését természetesen tiszteletben tartom (már csak azért sem tehetnék másképp, mert hozzám csak a monogramja jutott el).
Szerk.: Ha kapok rá engedélyt, kirakom az eredeti levelet is, stay tuned.
 

Kedves Szülő!

Először is szeretném megnyugtatni: ha nekem is elküldte volna a levelet, természetesen válaszoltam volna. Teljességgel megértem, hogy szülőként először nem egy diákhoz fordult ez ügyben, s most amúgy is lehetőségem van reagálni rá illetve tisztázni a félreértéseket.

Egy gondolatot szánnék csak a személyemnek szóló megjegyzésekre: köszönöm az "őrült zseni" jelzőt, az első felét nem veszem magamra. Igen, rengeteg a szabadidőm, amit szeretek produktív dolgokra fordítani. Az viszont nem igaz, hogy semmi sem lenne jó nekem vagy mindent kritizálnék: ugorjunk is hát neki a tartalmi elemeknek.

A legelső dolog, amit tisztázni szeretnék, az AKG-val kapcsolatos véleményemmel kapcsolatos. A blog alcíme nem más, mint "Ez az iskola a legkisebb rossz", ami mellett 100%-ig kiállok. Mindamellett, hogy ezen blog eredeti célja az AKG-val kapcsolatos pozitív és negatív tévhitek eloszlatása volt - ergo nem igaz, hogy "Apám Kurva Gazdag" és az iskola nem "a következő generáció libsijeinek seggkinyalóhelye" (elnézést a vulgaritásért). Ajánlom az itteni hozzászólásokat, szerintem jól leírja, miről beszélek (a szerző AKG-s): http://homar.blog.hu/2009/11/17/gyermekkoruakkal_tragarkodtak_a_miklos_utcai_cba_ban - egy AKG-s diák például többek közt a következőt írja: "Sok gyökér jár az iskolába ez tény, de rengeteg értelmes gyerek is, és azért mert valaki baromságokat hall egy iskoláról nem kell általánosítani". Természetesen ez is csak egy vélemény, s a lényeg az általánosítás: a kezdetben ezzel akartam szembemenni. Természetesen tudom, hogy a pozitívumok (fel)sorolása elmaradt, már csak azért is, mert nem érzem magam kvalifikáltnak rá: egész életemben alternatív oktatási intézményekbe jártam, s nagyon sok mindent természetesnek veszek - minderre természetesen gyakran (egyesek szerint túl gyakran) fel is hívom a figyelmet írásaimban.  A blog jelenleg egy problémafelvető blog, egy szubjektív problémafelvető blog, ami egyelőre sajnos nem egy közösségi dolog (mert annak szánom), még akkor sem, ha folyosói téma néhanapján az, amikről írok. Erről lejjebb még szót szándékszom ejteni.

Nagyon érdekesnek találtam azt, amit a "lazaságról" írt, ami szerintem valahol az AKG szerves része. Az iskola elképesztő mértékű szabadságot és rengeteg lehetőséget biztosít diákjainak (elég csak a rengeteg szakkörre gondolni) - ezzel természetesen élni és visszaélni is lehet. Van, aki az előbbit teszi, van, aki az utóbbit. A tanárnak sincs rendszerbe épített tekintélye, ha személyével ezt nem vívja ki, az óra összeomlik (megkockáztatom, az AKG gondolatvilágát nézve talán joga is van összeomlani), s baj van. Viszont ha van a tanárnak tekintélye, jöhetnek a kiskörbenülős, sokatnevetős, sokatbeszélgetős, egymásttisztelős órák tanár- és diákszempontból egyaránt. Nyilvánvalóan ez mindig is kérdés marad, az esetek nagy részében azonban jól szokott működni. Amikor nem, akkor viszont jön az ereszdelahajamat.

A rengeteg lehetőség és nagy szabadság kapcsán elmesélnék egy történetet (részletesen itt írom le: http://apamkurvagazdag.blog.hu/2010/12/07/kihagyhatatlan_lehetosegek). Az egyik tanár egyik év elején úgy döntött (persze egy olyan csoportban, ahol már jól ismerte a diákokat), hogy mindenki az év elején megmondja, milyen jegyet "igényel" év végén és garantálja, hogy meg is fogják kapni. Tapasztalatai alapján mindenki úgy is dolgozott, ahogy az igényelt jegy alapján elvárható lenne. Igen ám, de egyszer jött egy diák, aki ötöst kért és kapott, majd egyáltalán nem dolgozott és év végén már be sem járt az órára. Nem áll szándékomban elítélni őt, nem ismerem a történetét, de szerintem jól alátámasztja azt, amit írok. Úgy gondolom, az AKG azoknak való, akik élnek és nem visszaélnek ezekkel a lehetőségekkel (és mellékesen nem szippantja be őket a társaságuk). Azoknak viszont nagyon, mert minden lehetőségük adott lesz, hogy kiteljesedjenek.

"Ha minden hazugság, amit ír a diák, akkor miért nem indul egy másik blog, amiben a diák érvelései meg vannak cáfolva?" - írja Ön. Szeretném remélni, hogy azért, mert nem minden hazugság, amit írok (és a félreértéseken és hibás megfogalmazásokon kívül nem hinném, hogy valaha is hazudtam volna a blogon), s szeretném remélni, hogy a velem egyetértő emberek sem hazudnak maguknak és másoknak. Természetesen ez mindemellett egy szubjektív blog, de mindemellett ha hibázom, javítom. Csak tudjam meg! A legtöbb felvetésem azonban szabad interpretáció tárgya és az, hogy "hazugság", egy nagyon erős kifejezés. Persze ez is egy olvasat.

Én mindig is feltételeztem, hogy az AKG iránt érdeklődők - mint ahogyan Ön is tette - nem kizárólag a blog alapján fognak véleményt alkotni, ráadásul legnagyobb részüknek már van véleménye az iskoláról a blog olvasásakor. Ezt tetteivel szerintem Ön is igazolta, de aggodalmait teljességgel megértem.

Ez a blog egyébként nem névtelen, sosem titkoltam, hogy én vagyok a szerző, itt-ott szerepel a nevem is. A blog célja, hogy az általam felvetett kérdéseket és problémákat ne csak a folyosón beszéljük meg - mint ahogy az oldalsávban olvasható, egy olvasóm szerint "Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak". Ezt én is így érzem. Úgy érzem, nincs lehetőségem apróbb strukturális vagy általánosabb kérdéseim felvetésére, úgy érzem, nincs erre fórum. A tanáraimmal, tanításukkal kapcsolatos véleményemet megfelelő módon eljuttatni hozzájuk nem tudom (a tanárértékelési rendszert nem találom kellőképpen nyíltnak, őszintének, személyesek és visszajelzést igénylőnek). Ha a blog nem kerül évfolyamom patrónusainak figyelmébe, én magam mutattam volna meg, ha már mindent leírtam, amit le akartam írni.

A "kábítószerbotrányról" és a hasonló dolgokról társaságomból és életmódomból adódóan alapvetően csak pletykákról tudnék szolgálni (bár én azt is komoly tünetnek érzem, hogy néhány tényleg elképesztő volumenű történetet mennyien tartanak igaznak). Olyat már személyesen is tapasztaltam, hogy egy tábor utolsó estéjén valaki az italtól kábán a Harry Potter-regényekről hablatyolva feküdt szállásunk folyosóján, miután az évfolyam nagy része a Balaton partján adta körbe a vodkát, míg a tanárok egész éjszaka pár vízipipázáson kapott diákkal beszélgettek. Ilyenek vannak, mint ahogy szerintem mindenhol vannak, a bennük való részvétel senkinek sem kötelező: az AKG-ban egész egyszerűen több lehetőség van, amikkel jobban vissza is lehet élni.

Én egyébként elsősorban ennek fényében ítélném meg, jó-e az AKG a gyermekemnek. Természetesen az, hogy ez pozitívum vagy negatívum-e, az adott diákon, a közösségén és a tanárokon is múlik. A koncepciót személy szerint mindig is alapvetően jónak találtam.

A levélben szereplő kérdések és felvetések nagy részét "(Gyakran) (Ismételt) Kérdések"-bejegyzésemben a fentieknél részletesebben kitárgyalom: http://apamkurvagazdag.blog.hu/2011/01/13/gyik_51

Köszönöm, hogy közvetve megkeresett:
Kelemen Csaba Herkules (alias TooNormal)

Megúszós alkotókörválasztás

2011.02.22. 00:11 TooNormal

Az AKG tényleg rendkívül sokféle szakkört (alkotókört) indít, a tűzzománc-iskolaújság-film-fotó-színjátszók-irodalmi önképző lánc még csak a legklasszikusabbak közé tartoznak. Azt leszámítva, hogy itt is idő, míg tisztázódik az órarend, a rendszer aránylag remekül működik. A címbeli probléma a nagy választéknak hála szerencsére ritkán fordul elő, de azért még így is meg tud mérgezni foglalkozásokat. Egyszerű(?) megoldási javaslat alant.

Ha esetleg valaki nem olvasta volna korábbi posztomat a hetedikes alkotóházról (kézművesmunka, varrogatás, kiscöncöle-nagycöncöle), az esetleg tegye most meg, ugyanis az ott leírt problémásabb aspektusok fognak visszaköszönni majd. Tudni kell, hogy az AKG-ban az alkotóköröket egy ideig kötelező látogatni.
 
Kötelezően választható. Hetedikben mindenkinek a fent már linkelt alkotóház gyönyöreit kell élveznie, majd nyolcadikban és kilencedikben kötelezően kell legalább egy szakkört választania a tényleg hatalmas kínálatból (ha nincs húsz, egy sincs). Alapjáraton ez a nagy választék elősegíti a „megúszós választást”, mivel a gyerekek legnagyobb része tud olyan szakkörre menni, ami érdekli is.
 
De mi van akkor, ha nem tud vagy nem akar? Ha a tény, hogy év végén jegyet kap a három évig kötelező alkotókörre, arra ösztönzi, hogy inkább egy lazát keressen magának? Egy olyat, ahol ismeri a tanárt és tudja, el lehet lavírozni egész évben?
 
Ha ez csak az ő dolga lenne, nem érdekelne különösebben, elvégre a magánügy az magánügy. Igen ám, de mivel egy alkotókörről beszélünk, ahol produktív munka zajlik/zajlana, már amennyiben erre mód van, igencsak fojtogató tud lenni a bliccelgető, „majd legközelebbre csinálok valamit”-hozzáállás. Minden személyeskedés nélkül, de amikor valaki nyolcadikban az irodalmi önképző honlapcímének a gooogle.com-ot javasolta, hogy a webcímet elírók odakerüljenek, feltételezi, hogy a dolog komolyságát nem igazán látja. Na persze egy szándékosan alternatív weboldal esetén még akár érthető is lenne. Ez most azonban lényegtelen. Elég az hozzá, hogy az önképző egy évvel később el sem indult (idén szerencsére ismételten igen). Meg tudom érteni. Ha az elkészült írások mennyiségét nézzük… kukk itt. Ugyanez az idei évre is igaz valahol, de legalább kreatív munka zajlik. Nyolcadikban még valamiféle sportrovat is létezett (volna), én egy elkészült írásról sem hallottam. Kontrasztképpen: ez egy tizenöt perces munka volt.
 
Csupán azt akarom ezzel demonstrálni, hogy nem az egyén magánügye az, ha alibizik a szakkörön: az egész foglalkozásnak rosszat tesz vele. Még akkor is, ha jegyet kap év végén (érdekelne, milyen jegyek társultak ezekhez a teljesítményekhez egyébként), és ezáltal következménye van hozzáállásának, a tanár tudomásom szerint ki nem dobhatja a diákot a szakkörről – vagy ha igen, nem teszi.
 
Természetesen csak azokról az alkotókörökről tudok beszélni, amiken részt vettem: alkotóház, Szubjektív és irodalmi önképző – tapasztalataim mindháromra vonatkoznak, s még az iskolaújság esetében jelent meg leginkább (egyáltalán). A javaslatom az lenne, hogy adott elvégzendő feladatmennyiséget állapítsunk meg… illetve nem, ez már megvan. Mindössze az az apróság hiányzik, hogy nincs következménye a minőségi vagy mennyiségi elmaradásnak. Kevés dolgot gyűlölök jobban annál, mint amikor a tanár szinte vagy szó szerint kérleli a diákot, hogy csináljon már végre valamit. Ha rajtam múlna, futna valami átkozottul egyszerű alkotókör, ami nem igényel sok energiát az azt tartó tanár részéről (nem is feltétlenül muszáj, hogy alkotókör legyen egyébként, akár tanulószoba is lehetne, igazából az a legegyszerűbb kérdés, hogy kitaláljunk ide valami megfelelőt), ami órarendi tárgy lenne. Ugyanúgy, mint az összes többi alkotókör (khm, jegy). A tárgyat ki lehet váltani más alkotókör(ök)re való jelentkezéssel. A tárgy hetediktől kilencedikig „él”. A csavar annyi, hogy ha a tanár nem elégedett a diák teljesítményével az alkotókörön és/vagy nem felel meg az előre megállapított normáknak, a diák automatikusan be-, illetve visszakerül ebbe az egyszerű, kötelező tárgyba. Az alkotókörökön csak az vegyen részt, aki alkotni akar. Arról is lehetne értekezni, van-e értelme annak, hogy kötelező és jegyre menő dolog. Az azonban biztos, hogy senkinek sem tesz jót az alibizés. Sem az alibizőnek, sem a foglalkozás többi résztvevőjének, sem a tanárnak.

 

Restauráció - Óráról órára/Ének

2011.02.21. 00:17 TooNormal

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított" énekposzt itt olvasható.

Pótolt Heti aprók

2011.02.15. 02:24 TooNormal

Szolgálati közlemény!
De rég volt már...

Pótoltam a két elmaradt Heti aprót (meg megírtam a múlt hetit is).

Heti apró (január 17-21.)
Heti apró (január 24-28.)

és Heti apró (február 7-11.)

Heti apró (2011. február 7-11.)

2011.02.15. 00:12 TooNormal

Síszünet előtt, érettségi-jelentkezés „után”, egyéb kis apróságok. Heti apró, vagyis inkább „Múlt heti apró”.

Kezdjük talán az előrehozott érettségire való jelentkezéssel és azzal a ténnyel, hogy a németcsoportból tudomásom szerint kivétel nélkül mindenki megy középszintűre, úgyhogy ezúton szeretném visszavonni a szétesésre és lelassulásra vonatkozó megjegyzéseimet. A jelek szerint az elvárásaim nagyjából csomolungmai magasságokban vannak. Mindenesetre sok drukkolós kéz- és lábtörést mindenkinek. Vagy nem ezt szokták mondani…?
 
Kedden írtunk médiadogát, emlékeim és a Mayor szerint nem volt bejelentve (ritkaság nálunk az ilyen), bár mivel a tök egyszerű/véleménynyilvánítós kategória volt (és mint O. közölte velünk, jók is lettek), nem is katasztrófa. Persze nem lehet minden tantárgynál ilyen jellegű dolgozatokat íratni (matekból vicces lenne egy „szerinted objektív-e a másodfokú egyenlet megoldóképlete?”-dogakérdés), de nem lenne rossz ötlet bejelentetlenül időről időre az előző órákon átvett dolgokról egyértelmű dolgokra rákérdező/véleménykifejtős kérdésekből összeállított rövid dolgozatokat tartani. Az órai figyelmet talán kicsit növelné.
 
Ha már dolgozatok! A németes szódogák – elméletben – úgy működnek, hogy a leckékhez tartozó szólistákat általában két nap alatt tanuljuk meg, első napra házi az első fele, másodikra a másik. Elméletben bármikor írhatunk szódolgozatot, de a praktikus szempontok (is?) arra ösztönzik L.-t, hogy csak a leckék végén legyen szódoga, már amikor. Ez azzal a szerinte nem pozitív fejleménnyel jár (nem véleményezni akarom ezt, csak faramuci a mondatszerkesztésem), hogy a szódolgoza várható/bejelentett időpontjára, a lecke végére hagyjuk a teljes szótanulást. De hát persze hogy ezt tesszük, ha ennyire, hm, németesen rendszeresek a szódolgozatidőpontok! Ha a cél a rendszeres tanulás és nem a rendszeres, lehetőleg mindenre kiterjedő számonkérés, írjunk csak random időközönként szódolgozatokat!
 
Ezzel ügyesen át is kötöttem narratívám fonalát a németre. Ez már csak azért is jó, mert a következő négy-öt gondolat a németórákról fog szólni.
Zuerst, szerdán egy érdekes vitát folytattunk, ööö, civilizációórán, ha jól emlékszem? Szerdán elvileg az van. Több helyütt is megfogalmaztam, hogy ezeknek az „ortodox” németóráknak később lesz igazán haszna, amikor már tudjuk használni a nyelvet, s úgy néz ki, lassacskán igazam is lesz, ugyanis a társaság egy jó kis vitába keveredett. A téma nem volt más, mint a… akadémikusan akarok fogalmazni: nemi szerepek a flört során a huszonegyedik században. Normálisabban megfogalmazva: normális-e, ha a fiú nem megy oda a lányhoz, vagy ha az utóbbi meg oda az előbbihez? A témáról majd tervezek írni ezt-azt a Vélemény Reprinten, suliügyben csak annyit róla, hogy egyrészt mindenki aktívan részt vett benne, nagyon sokáig németül, de ami a legérdekesebb, az az, hogy egy idő után olyan szintre jutott a társaság, hogy németül nem tudták kifejezni a gondolataik, ezért magyarra váltottak. És lehetett. Már csak azért is, mert előtte mindenki aktívan németül karattyolt. Érdekes és tök jó németügyi, tematikai, csoportdinamikai és pedagógiai szempontból is.
 
Volt gyilkosozás is, ráadásul a „klasszikus” németórán. Óra második felén. Ilyenkor, ha előjön a bennem lakó blogíró, az jut eszembe, hogy állunk időben az anyaggal, ha ez belefér: a jelek szerint jól.
 
Csütörtökre cirka nyolc oldalnyi házit kaptunk, benne – gyors becslés csupán – kb. hatvan lefordítandó mondatot. Ez egy dolog, sokan és sokat szívtuk a fogunkat miatta. A nehézség „csupán” a kijavítása, szinte az összes óra erre ment el. A hallásóra is. Ez a normális procedúra, vagy most csak így alakult? Vagy félretettünk valamit, hogy javíthassuk a rengeteg házit? Ha nem, akkor tuti ez volt az ideális felhasználása az extra időnek? Egy csomó favágós feladat (én vagyok a csoport „ufója” de kb. két óráig írtam cakumpakk), aminek a javításával megy el az összes idő? Nem vágom, tényleg nem. Nem a hosszú házival van a bajom (ld. itt), de az időbeosztás és felhasználás itt egyáltalán nem tűnt ideálisnak számomra.
 
Szünetre is – relatíve – sokat kaptunk, bár a nagyját konkrétan a lyukas órában megírtam (ismét, ufó). Mindenesetre annyira nem sok. Maradjunk csak annyiban: nem éppen kilencszer annyi, mint a csütörtökön feladott házi.
 
Emlékeztek a Kreatív Napokra? És a másodikra az „izgalmas” és „kreatív” szövegírási maratonnal? A szövegeket azért írtuk, hogy elküldjük a németországi iskolásoknak, akikkel kapcsolatban állunk. A közelmúltban felállt egy fórum/chat hibrid valami (még nem volt szerencsém felmenni, csak mástól hallottam a milyenségéről), az ottaniak azonban – ismét csak hallomásból – megkérdezték, minek a rövidítése az AKG. A jelek szerint nem kapták meg a szövegeket. Cirka három hét alatt. Tudom, hogy a tanáraink elfoglaltak és – főleg velünk – rengeteg a dolguk, de talán az e-mailben megkapott, begépelt, leellenőrzött stb. szövegeket elküldeni talán nem egy lehetetlen küldetés ennyi idő alatt. Persze az is lehet, hogy csak pont egy olyan egyén volt fenn a chaten, aki tojt az összes megírtra, nem tudom. Minderről csak szombaton értesültem, így ellenőrizni és utánajárni nem tudtam.
 
Irodalmi önképzős hír: még nem tudjuk, a téma az utcán hever-e, de ennek érdekében tettünk egy sétát a foglalkozáson. Örülök, hogy ebbe a kreatív, inspirációgyűjtő irányba haladnak a foglalkozások.
 
És még egy dolog: szombaton volt szerencsém megnézni A hullámot. Namármost, ezt a filmet, ha jól emlékszem, tizedikben, megnéztük együttéléstanon – illetve hát megnézték a többiek. Jómagam nem voltam ott. A közeljövőben majd írok róla valamit a Vélemény Reprintre. Ide csak annyit, mert valamilyen szinten adott az összehasonlítás a fenti film és Az osztály között: A hullámot túl korai volt szerintem akkor leadni, ehhez a filmhez érettebbnek kell lenni tizedikesnél, az üzenetének teljes megértését és megfelelő súllyal való értékelését szerintem mondjuk jövőre lenne érdemes megpróbálni. Ellenben Az osztályt a sokkhatás érdekében mondjuk nyolcadikban lenne érdemes. Azon film üzenetének (iskolai erőszak és „bullying” hatásai) ugyanis komoly aktualitása van egy gimnázium elején.
 
A héten – lévén síszünet – valószínűleg elmaradt Heti aprókat és/vagy restaurált ÓÓ-posztokat olvashattok majd, már amennyiben lesz kedvem és időm hozzájuk. Előbbi valószínűbb, mint az utóbbi.

A patrónusi rendszer a pedagógiai program fényében

2011.02.11. 23:27 TooNormal

Mint már írtam korábban, az AKG pedagógiai programja egy aranybánya, ha témát keresek. Azt is ígértem, hogy végigveszem a patrónusokra vonatkozó szakaszt.

Namármost, a teljes szöveg igen hosszú és öngyilkosság lenne ide bemásolni – a kutya se olvasná el. A kutyáknál is elszántabb olvasóknak azért itt elérhetővé tettem. A fontosabb elemeket azonban természetesen be fogom ide is másolni, s ezekből is annyi van, mint a rosseb. Kezdjük talán magával a patrónusi pozíció definíciójával:
 
„Az AKG a patrónusi feladatkör meghatározásával a középiskolákban nem megszokott munkakört hozott létre, munkája alapvetően eltér az osztályfőnöki teendőktől. A patrónus az egyes tanuló felnőtt szakértő segítője, nevelője öt illetve hét éven át.”
 
Ezúton szeretném leszögezni, hogy a patrónusi rendszernek nagy támogatója vagyok, s úgy gondolom, szerencsésen összeáll(ítot)t csibeközösség és rendkívül rátermett patrónus (a szaktanári és patrónusi kötelezettségek összeegyeztetése elképesztő dolgokat kívánhat) esetén a patrónusi rendszer csodákat művelhet. Az alábbiakban azt fogom boncolgatni, módjában áll-e egyáltalán az adott patrónusnak a megfogalmazott elvárásokat teljesíteni, illetve azt, hol teszi ezt (gyakran feleslegesen) nehézzé a rendszer.
 
Az első idézetről csak annyit, hogy a patrónusi pozíció leírása és feladatköre alapján elképesztő idő- és energiazsonglőrködést igényel, sőt az átlagos tanítási képességek mellett hatalmas empátiát és figyelmet is, ami egy „átlagos” tanárban nem szükségszerű, hogy meglegyen. Namármost, a 98-as programban szerepelt egy olyan rész, hogy egy tanár számára a patrónusi feladatok esetleges elvállalása munkaköri kötelesség. Bár ezt a jelenlegiben nem találtam meg (legalábbis szó szerint nem szerepel benne és egyelőre nem nyálaztam át a 100 oldalt), s ezáltal feltételezem, hogy ez jelenleg nincs így, azért jelezném, hogy ez gáz. Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, akit ez megsért, de nem minden tanár alkalmas patrónusnak.
„A patrónusi feladatokra az AKG határozott időre ad megbízást. Ez az idő általában hat év, ettől eltérni patrónusváltás, helyettesítés esetén lehet. Mivel a patrónusi munka az AKG pedagógiai programjának része, ezért a feladat - pedagógiai vezetői felkérés esetén - az AKG-ban tanító tanárok számára munkaköri kötelesség.”
Miért lenne alkalmas bárki patrónusnak? Tudom, az iskola jelenlegi méretei és a diáklétszám miatt nem járható út az, hogy csak az „elit elitjét” tesszük meg patrónusnak, mert akkor súlyos hiányokat szenvednénk. Talán ezért is lehetett az én patrónusom egy pályakezdő, fiatal tanárnő. Ez természetesen önmagában nem feltétlen jelent befuccsolt csibe-patrónus kapcsolatot, de azt hiszem, ha a választási lehetőség fennállna, egy ilyen „paraméterekkel” rendelkező pedagógus – egyelőre még nem lenne patrónus az AKG-ban. Hangsúlyozom, a 2009-es, legfrissebbként feltüntetett pedagógiai programban nem találtam meg a fenti idézetet, ha eltűnt, nagyon örülök neki – bár mint az én példám is mutatja, a jelek szerint egyfajta nehézség vagy kényszerhelyzet továbbra is fennáll(t). Nem azt mondom, hogy egy újonc AKG-s tanár, fiatal vagy idős, ne lehetne jó patrónus: csupán feltételezem, hogy ha az iskolának lenne választási lehetősége, nem dobná az új munkaerőt ebbe a „hétéves mélyvízbe”. Tudom, olvasom ám a következő részletet (ez és az összes többi mostantól az aktuális programból fognak származni), miszerint:
 
„A patrónusi szakfeladat sajátos szakmai követelményeket állít a tanárok elé, ezért szükséges az AKG-ra felkészülni próbaidővel, továbbképzéssel.”
 
Ez azonban egyrészt csak elméleti felkészítés, másrészt szerintem nincs az a próbaidő vagy „próbafeladat”, ami akkurátusan tudná modellezni a patrónusi feladatkört és az azzal járó nehézségeket. Nem vagyok benne biztos, hogy ez elegendő – de talán fel sem hoznám az egészet, ha nem lennének azok a tapasztalataim, amik.
 
„[A patrónus feladatai:] Minél előbb (legfeljebb az első félév alatt), minél alaposabban ismerje meg a tanuló személyiségjegyeit, életét, szociális körülményeit, a család anyagi, kulturális viszonyait, a tanuló adottságait, érdeklődési körét, motivációs bázisát.
[…]
A patrónus heti rendszerességű „csibefoglalkozáson” találkozik közösen patronáltjaival.”
 
Ahogy Mike Stoklasa fogalmazott a Klónok támadásának egyik jelenete kapcsán: „So now we’re given sixty seconds and an elevator to establish that Anakin and Obi-Wan are friends”. A hangsúly természetesen itt azon van, hogy mindössze hatvan másodperc alatt kell „meggyőzni” a nézőket arról, hogy ez a barátság létezik és működik. A filmkritikát meghagyom a linknek, az párhuzamot csak azért vontam, mert ebben a bizonyos fél évben is él ám a „heti másfél órán át látom a patrónusom fejét” tétel, már amennyiben nem tanít téged más órákon is, ami nem feltétlen adott. Természetesen ez nem is lehet másként, a nyitótábor után sehová sem „fér bele” csibe-patrónus összerázó program az iskolaidőbe a szerda délutánt leszámítva: pörög a tanítás! Megint csak a szüneti beszélgetések maradnának, de a patrónusok – lévén szaktanárok is – az esetek nagy részében sajnos nem állhatnak rendelkezésre. Másnál bizonyára jobban működött ez, mint nálam, s nem állítom, hogy a dolog reménytelen, de ez tipikusan annak a példája, amikor a rendszer felállása megnehezíti a csibe-patrónus kapcsolat ilyen magas szintjének kialakulását. Hangsúlyozom, én csak azt kérem számon, ami a pedagógiai programban szerepel.
 
„Közös megbeszélések, egyéni tapasztalatok alapján […] hosszú távú fejlesztési programot alakít ki, melyet – az új információk alapján – folyamatosan korrigál. […] Figyelembe veszi a kisiskolai szaktanárok véleményét, a gyerek változásait. Tartalmazza a tanuló hatékony tanulása, sikeres iskolai élete, s az élet egyéb területein való boldogulása érdekében elvégzendő feladatokat, a direkt és indirekt pedagógiai eljárásokat, teendőket […] feladata […] [az] érték- és normaközvetítés, az életkorhoz igazodó mentálhigiénés, önismereti és kommunikációs fejlesztés egyaránt […]a tanuló pályaválasztásának kialakítása, segítése, az ehhez szükséges képességek fejlesztésének tudatosítása, a reális énkép, a racionális jövőkép megfogalmazása […] törekszik a gyerekeket a számukra leginkább megfelelő úton tartani. Élet- és munkarendjüket, szabály és normatudatukat, tanulásukat segíteni, alakítani.”
 
Váó, mekkora elvárások! A patrónus minimum a harmadik szülő szerepét tölti be! Igen ám, de a legtöbb szülőhöz nem tartozik cirka 10-14 másik gyerek is, akik kapcsán ugyanezeket a rendkívül komoly elvárásokat kell teljesítenie. Mindezt folyamatos munka és az azzal járó felelősség mellett, természetesen.
 
„A tanuló minden iskolai döntésében részt vesz. Nélküle a tanulót érintő lényeges ügyekben nem lehet dönteni.”
 
Értem és egyetértek, bár nem tudom, mennyire számít(ana) aktívnak azokban az esetekben, amikor nem ő a szakértő. Szülőként védi a csibéjét? Én továbbra is tartom, hogy tapasztalataim szerint a patrónus sajnos sokkal közelebb áll a többi tanárhoz, mint a
csibéhez.
 
„Egyéni fejlesztési program keretében kialakítja az egyéni foglalkozás módját, s ezt a tanulóval – életkorához igazodó formában – megbeszéli. A patrónus az adott keretek között a szabály- és normatudat kialakulása és érvényesítése érdekében – függően a tanuló életkorától, adottságaitól, motivációjától, körülményeitől – egyéni eljárásokkal, személyes eszközöket alakít ki, és azt a tanulóval megállapodás, napi együttműködés keretei között betartatja és a hétköznapok során ellenőrzi. A patrónus jogosult és kötelezett a tanuló minden iskolai ügyében eljárni (pl. jutalmazni, fegyelmezni stb.)”
 
Milyen formában tudja ezt megtenni? Többek közt azért, mert nincs házirend, pozíciójából adódó tekintéllyel nem rendelkezik és elvárásai nem „kötelező érvényűek”. Hogyan tud jutalmazni? Vesz egy tábla csokit? Sőt, büntetni hogyan tud? A patrónus még csak rossz jegyet sem tud adni. Nyilvánvalóan már baj van, ha azt a szituációt kell feszegetni, amikor a patrónusnak nincs súlya a csibéjének szemében, de ettől még ez egy létező potenciális probléma. Bár elméletileg:
 
„A patrónus döntései a tanulóra vonatkozóan kötelező jellegűek. (De velük kapcsolatban a tanuló fellebbezhet a kisiskolai nevelőközösséghez, a pedagógiai vezetőhöz, valamint az Iskolabírósághoz.)”
 
Egy gyors kérdés: ez, mint amolyan írott szabály, nem megy szembe az összes házirendmentes dologgal? Igazából mindegy is, számomra csak az nem derült ki ebből, hogy a közösen felállított hatalmas nagy hosszú távú tervek vajon ebbe a kategóriába tartoznak-e. Ha igen, akkor viszont engem piszkál a tény, hogy mennyire konkrétak ezek a fentiek, milyen súllyal bírnak, mi a következménye, ha a diák ellenáll… s ha nem ezekre vonatkozik a fenti, akkor egész pontosan mire?
 
„A patrónus tartja a kapcsolatot a szaktanárokkal, segíti őket, hogy a gyerekek adottságaiknak leginkább megfelelő terhelést kapják, tájékozódik a tanulók tantárgyi előmeneteléről, órai munkájáról.”
 
Kalapom leemelem annak a szaktanárnak, aki ~12 csibéjének, hm, ~7-10 tárgyából a ~10-15 tanárával erről állandóan tud beszélni ÉS tud hatni rájuk, hogy egyénre szabják a haladást, ráadásul mindezt úgy, hogy elméletben szaktanári minőségükben az összes általuk tanított diák kapcsán meg kell hallgatniuk és figyelembe kell venniük ugyanezt.
 
„A patrónus legalább évente írásban részletesen értékeli a tanulók fejlődését, személyiségének változásait, munkáját, s javaslatot tesz a feladatokra a további időszakra. Ezt az értékelést a tanulóval egyezteti, s megismerteti a szülőkkel, más szaktanárokkal. Az értékelésből származó feladatokat rövidebb-hosszabb távra megtervezi, s az érintettekkel egyezteti. […] A patrónus rendszeresen tájékozódik a tanuló iskolai életéről, tanulmányi eredményeiről, órai, otthoni munkájáról, dolgozat és beszámoló eredményeiről, iskolán kívüli elfoglaltságairól. A tanuló éves munka- és órarendjét, a patrónussal közösen, vele egyetértésben állíthatja csak össze. A 12.–13. évfolyamon a tanuló órarendjét, választott programjait, a szülők, a patrónus és a tanuló közösen állítja össze. A végső döntés – egyeztetés után – a tanulóé.”

Ijesztően nagy felelősség, nem gondoljátok? Biztos, hogy a tizenhárom éves gyerek el tudja dönteni öt nap után, kinek a kezébe akarja ezeket letenni?
 
Összességében azt gondolom, hogy a patrónusi rendszer egy nagyon jó ötlet, ami nagyon jól működik… már azokban az esetekben, amikor működik. Amikor mindenki flottul tud és akar mindent csinálni, ami a fenti helyenként már-már utópisztikus elképzelések szerint a dolga. Én sosem értettem egyet azzal, hogy a szabad iskola mindenki számára szabad legyen és hogy a szabadság jegyében ne legyenek kellően hatékonyak azok a bizonyos fékek és ellensúlyok: a fentieket ugyanis elemeire vághatja szét egy nem kellően kompetens patrónus vagy egy, az egészre magasról tojó diák. A fentiek (pláne a nagy, közös tervek) megvalósulását egyébként én, mint csibe, sohasem tapasztaltam.
 
Minden tiszteletem azoknak, akik a fentieknek akár csak a töredékét is képesek megvalósítani. Arra azért megkérném őket, árulják el, hogyan hosszabbítják meg a napjukat 48 órára.

Fontos-e (még) a patrónusi rendszer?

2011.02.10. 23:04 TooNormal

Amikor annak idején megírtam ezt a posztot a patrónusi rendszerről, a legérdekesebb reakciók azok voltak, amik azt kérték rajtam számon, miért tulajdonítok ekkora súlyt és/vagy jelentőséget neki. Személyes tapasztalataim természetesen nem segítenek ennek pozitív megítélésében, mégis szeretném egy kicsit elgondolkodtatni olvasóimat a témával kapcsolatban.

Valaki a következő brutálisan kemény megjegyzéssel sommázta a patrónus mibenlétét: „Az a tanár, akit tizenegyedikben hetente másfél órát látsz”. Nyilvánvalóan mindenkinek saját személyes története, a mögötte, illetve mögöttük álló évek határozzák meg, mit is gondolnak a patrónusi rendszerről. Jómagam, mint már több helyen leírtam, száz százalékosan csalódtam az intézményben, nem adott semmiféle pluszt, csupán egy olyan közösséget, ami az én esetemben egyáltalán nem (volt) képes közösségként funkcionálni, valamint egy „félidőnél” távozó patrónust, akivel bensőséges, tiszteletteljes kapcsolatot több okból sem tudtam kialakítani. Ez, mint olyan, nyilvánvalóan szerepet fog játszani az alant leírt gondolataimban.
 
Most egy kis idézet következik az AKG pedagógiai programjából (egy aranybánya, ha poszttémákat keresek, tényleg, a patrónusra vonatkozó rész egészéről még fogok is írni a közeljövőben):
 
„[A patrónus feladata] Minél előbb (legfeljebb az első félév alatt), minél alaposabban ismerje meg a tanuló személyiségjegyeit, életét, szociális körülményeit, a család anyagi, kulturális viszonyait, a tanuló adottságait, érdeklődési körét, motivációs bázisát.
Közös megbeszélések, egyéni tapasztalatok alapján a szülőkkel egyeztetve személyre szóló hosszú távú fejlesztési programot alakít ki, melyet – az új információk alapján – folyamatosan korrigál. Az egyéni fejlesztési program igazodik a tanuló életkori sajátosságaihoz, adottságaihoz, körülményeihez. Figyelembe veszi a kisiskolai szaktanárok véleményét, a gyerek változásait. Tartalmazza a tanuló hatékony tanulása, sikeres iskolai élete, s az élet egyéb területein való boldogulása érdekében elvégzendő feladatokat, a direkt és indirekt pedagógiai eljárásokat, teendőket.
Kiemelt feladata, közvetlen – tevékenységekben és verbálisan megjeleníthető – és a közvetett érték- és normaközvetítés, az életkorhoz igazodó mentálhigiénés, önismereti és kommunikációs fejlesztés egyaránt.
Kiemelt feladata továbbá a tanuló pályaválasztásának kialakítása, segítése, az ehhez szükséges képességek fejlesztésének tudatosítása, a reális énkép, a racionális jövőkép megfogalmazása.
Személyes ráhatással, egyéni és közös beszélgetésekkel és programokkal, rendszeres kapcsolattartással – mind a szaktanárokkal, mind a szülőkkel –, folyamatos ellenőrzéssel, rendszeres írásbeli és szóbeli értékeléssel, direkt és indirekt pedagógiai eszközökkel törekszik a gyerekeket a számukra leginkább megfelelő úton tartani. Élet- és munkarendjüket, szabály és normatudatukat, tanulásukat segíteni, alakítani.”
 
Nem kis dolgok ezek ám (és ez még csak nem is a teljes lista)! Most nem áll szándékomban véleményezni vagy szétszedni a fentieket, sokkal inkább az az aspektus érdekel, hogy meg tud-e felelni jelenlegi formájában a patrónusi rendszer a fenti követelményeknek.
Emlékszem, többen megrökönyödéssel fogadták, amikor azt írtam, hogy egy ideális AKG-ban a patrónusok nem szaktanárok lennének, főállásban lennének a patrónusaink. Lássuk be, a fenti nagy célok elérését nem kicsit nehezíti meg az, hogy a patrónus a saját és a többi évfolyamon is szaktanárként tevékenykedik, az ezzel járó értékelési, tanítási nehézségekkel. Tényleg nem kritikának szánom, komolyan, optimistán állok a(z alacsony) céljainkhoz új patrónusi ügyben, de a patrónusi értékelőnk hossza, pláne az új szituáció fényében, átkozottul rövid volt – főleg a személyre szóló rész. Másfél bekezdés kb.? Jövőre Twitter-üzenetben kapjuk? Tényleg, nem ad hominemnek szánom, s nem várom el egy tanártól sem, hogy esszéket írjon mindannyiunkról (ezúton köszönöm azoknak, akik megteszik), csak a fenti komoly elvárások fényében – ismétlem, csak és kizárólag ezek fényében! – mindez rendkívül vékonyka.
 
Hogy az önismétlést elkerüljem, csupán annyit idéznék az előző posztból, hogy a patrónusi rendszernek nem tesz jót, hogy hat patrónusjelöltből kell öt napi minimális ismeretség után választani hét évre. Ha már nyitótábori kérdéskörök: akkor és ott nem egyszer elhangzott a nagy és hosszú szónoklat arról, milyen hatalmas jelentőségű döntés ez, mennyire visszafordíthatatlan (hát öö izéé), mennyire meg kell fontolni, mennyire fontos a patrónus, mint olyan… és ez az, amit tényleg nem látok sehol.
 
Már csak azért sem, mert ennek a rendkívül bensőséges személyes kapcsolatnak a kialakulása egyrészt nem fog megtörténni egy cirka tucatnyi közösségben való beszélgetésben vagy közös programokban, az a csibeközösséget összekovácsolhatja, de az nem egyenlő azzal, amire én gondolok. Szerintem szintén nem segít, hogy a rendszer „gépesített”. Természetesen mindig kell valaki, akivel az iskolán belül olyan viszonyban lehet az ember, mint a szüleivel (vagy akár olyan dolgokat is meg tudjon vele beszélni, amit otthon nem!)… bár jó esetben magától kialakul az ilyen kapcsolat. Az adott „jelöltekből” külső nyomással egybeforrasztani kívánt emberi kapcsolatok talán nem működnek annyira. Ha én akármikor azt mondhatnám egy hozzám közel álló tanárnak, hogy szeretném, hogy a továbbiakban a patrónusom legyen (és nem csak adott hat közül öt nap után), az szerintem egy nagyon jó dolog lenne. Igazából nem is tudom, a rövid döntési idő vagy a potenciális patrónusok limitje zavar jobban, mindenesetre mindkettő hatalmas gát.
 
Annak idején külön posztot akartam „Patrónus: kapocs vagy a rendszer része?” címmel írni, s kicsit bánom, hogy végül nem tettem meg. Ismét idéznem kell a pedagógiai programból:
 
„…Az AKG pedagógiai programjának egyik kulcseleme, hogy az iskola lemondott a jogi, intézményi eszközökről a gyerekek képzése, nevelése során. Az intézményi eszközök helyére a személyesség, érdekeltség, az érdeklődés került. A pedagógiai funkciók megjelenítője, az iskolai értékek feladatok közvetítője a patrónus. A szülők a tanulók számára a patrónus tehát "maga az iskola".”
 
Ez az én olvasatomban valahol azt is jelenti, hogy szülő és gyerek konfliktusában a gyerek – jó esetben – bizalommal tud fordulni a patrónushoz. Fent már írtam erről egy gondolatot. Már hallottam is ilyenekről, létezik a dolog. Engem továbbra is az frusztrál, hogy a fordítottját nem látom, holott szerintem alapvető következménye lenne a fentieknek és annak a disztinkciónak, ami egy szaktanár és „a” patrónus között – elméletileg – van: amennyiben a diáknak konfliktusa van egy szaktanárral, a patrónusnak nem kellene egy az egyben a szaktanárral összezárnia.
 
„[A patrónus] képviseli az iskolában a tanulókat. Képviseli érdekeiket, közvetíti – ha szükséges – problémáikat.”
 
Természetesen most nem rólam van szó, már írtam fentebb, semmit nem kaptam a patrónusi rendszertől (persze még van három és fél év ezt kiküszöbölni!), egyébként is ritkán kerülök konfliktusba tanáraimmal. Ebben a néhány esetben (sem az általam hallott néhány esetről, ami mással történt /mindez természetesen nem reprezentatív/) nem fordult elő, hogy a patrónus diákja mellé állt volna a szaktanárral szemben.
 
Egy személyes történettel szeretném zárni a posztot. A nagy jelentőséget ecsetelő beszédekben elhangzott az is, hogy természetesen szükség esetén az összes patrónus ott van, ha segítség kell. Tudni kell, hogy a patrónusválasztásnál én nagyon hosszasan vaciláltam két jelölt között, s sokáig azt mondtam, a csibeközösség miatt jó döntésként értékelem választásomat. Ma már azért inkább azt mondanám, nem volt jó döntés. Úgy gondoltam, az, aki korban ennyivel közelebb áll hozzám, sokkal inkább meg tud felelni a fenti elvárásoknak és téziseknek, sokkal inkább át tudja érezni a korosztályom szituációit. Sajnos ehelyett inkább része volt a korosztályomnak, semmint értője. A tapasztalat sokkal többet ér.
 
A történet igazából csak annyi lenne, hogy két héttel az iskolakezdés után az előző bekezdés elején említett gondolat fényében egyeztetett időpontos beszélgetésekbe kezdtem ezzel a bizonyos másik jelöltemmel, mert nem találtam igazán a helyemet. Nem sokkal és egy „de hát én vagyok a patrónusod és ő nagyon elfoglalt”-tal később a fiókba tettem ezt. Emberi aspektus? Nem tudom.
 
Ma már sok mindent másképp csinálnék – már csak tapasztalatból is megerősíthetem hát, mennyire rossz ötlet öt nap után, és ami még fontosabb, a hétköznapi iskolai szituációkból kiragadva patrónusválasztásra kényszerülni. Bár ha tényleg ennyire képtelen megfelelni a patrónusi rendszer a pedagógiai programban megfogalmazott elvárásoknak, talán mindegy is: jelen körülmények közt szerintem az egész csupán veszett fejsze nyele.

 

Nagy lépés előre – Első rész: Szerény kezdetek

2011.02.09. 22:19 TooNormal

A „Nagy lépés előre” sorozat az év végén esedékes tantárgyválasztás kapcsán zajló „hivatalos” folyamatokat fogja dokumentálni, személyes dilemmáimmal egyetemben. Úgy érzem, ez a téma többet ér, mint egy bekezdés az aktuális Heti apró-posztban.

A mai csibén az évfolyamunk (és a párhuzamos képzés azonos korú tagjai) hétköznapi csibe helyett a színházteremben hallgatták a „főbb” tárgyak rövid ismertetését. Természetesen nem arról volt szó, hogy mit tanítanak matekórán, hanem arról, mi a különbség az A és B csoportok közt (előbbi emelt érettségire, utóbbi középszintűre készít, ez legalábbis egy szinte tökéletes értelmezési ökölszabály) a konkrét tárgyak esetén: ha már lehet tudni, elmondták, melyiket ki tanítja, illetve a szintek közti különbségeket, óraszámokat, némi „hogyan tanuljunkot” is belecsempésztek röviden, már aki.
 
A mai napon az irodalom+nyelvtan, matematika, történelem, természettudományok és közgáz tanári képviselői beszéltek a fentiekről, ha nem is pont ugyanilyen, de hasonló ismertetések az év folyamán többször is lesznek majd.
 
Anélkül, hogy most a konkrétumok felesleges ecsetelgetésébe kezdenék, az egésznek a „hangulatáról” és körülményeiről szólnék pár szót, szokásomhoz híven. Legelőször is, miképp tudnám definiálni ennek a kis tájékoztatónak a funkcióját? Elvégre ez most nem egy minden részletre kiterjedő, alapos tájékoztató volt, csupán egy gyors átvezető – s szerintem a legtöbben, ha a konkrét tárgyakat és szinteket talán nem is, de egy általános tantárgyi irányt már tudnak. Általános tájékoztatóul a körülbelül egy órás kis szónoklatok tökéletesen megfeleltek, engem személy szerint majd az érdekel, hogy azok kibe/mibe tudnak kapaszkodni, akinek dunsztjuk sincs a hogyan továbbról.
Nyilvánvalóan, ahogy a tananyag is általában, ezek a kis beszédek is épültek valamire, mégpedig arra, hogy azok hallgatják elsősorban, akik az adott tárgy iránt érdeklődnek. Így kezdetnek tájékoztatásképp szerintem ez megfelelő is volt. Kíváncsian várom a konkrétumokat, pláne a fenti kérdésem fényében.
 
A legtöbb tárgyat kvázi vagy akár teljesen elölről, ismétléssel kezdjük. Csak én szívom ilyenkor a fogamat? Valamit megtanulunk egyféle csoportosítással négy év alatt, majd egy év szünet után a, ha nem is romokra, de poros oszlopokra építünk két éven át intenzíven (feltételezem, az időkihasználás sokkal jobb lesz, mint az epochákon) ugyanazt másképp… nem tudom, én másképp szerkeszteném a hat évet. Természetesen nem állítok össze tanrendeket és nem látok rá a pedagógiai vonulatokra, megjegyzésem természetesen teljesen szubjektív – de valahogy nem tűnik ideálisnak az időbeosztás. Természetesen ha elvesztegetett időt keresek, az epochák alacsony időkihasználtságára gondolok (ld. a töriposztom, kontraszként a német itt olvasható).
 
Lemorzsolódás. Ez a bűvös szó nem egyszer hangzott el, s számomra – kissé talán elvont módon – a gyors haladást ígéri. Az epochális rendszerben lemorzsolódásról nem lehetett szó. Nem volt alacsonyabb csoport, év végén leadható tárgy. Mindenkinek ugyanazt az anyagot le kellett adni, s az elsődleges cél az, hogy mindenki a lehető legjobban megértse. Amikor időveszteségre gondolok, elsősorban nem ezt értem ezalatt, de ez egy, az epochális rendszerben szükségképpen benne lévő, természetesen hasznos fék. Engem nem zavar, hogy a továbbiakban ez nem lesz ott – főleg azért, mert nem kell olyan tárggyal foglalkoznom, ami nem érdekel. Szerintem ezzel más is így van.
 
Örömmel láttam, hogy a legtöbb hasonló összeülős-hallgatós programmal ellentétben sokkal kisebb volt az alapzaj, kivéve egy, a két előadás közti kis szakaszt, ahol évfolyamvezetőm (is) igyekezett erre-arra fényt vetni. Jó látni, hogy ebben a korban már egy ilyen dolognak érzik a fontosságát a gyerekek. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki üljön kussban egy órán át és meg se pisszenjen, magam is tettem pár megjegyzést: a folyamatos, befordulós duma azonban szerintem egy nagyon rossz bizonyítványt állít ki a felnőttség határán lévő fiatalokról. Ez minden, csak nem unalmas.
 
Ígéretemhez híven egy kicsit írnék a magam dolgairól is, mintegy be-, vagy átvezetve a hamarosan énbloggá váló Vélemény Reprintet (ahol hamarosan talán már el is kezdek írni ezt-azt…). Röviden: matek emelt fix; töriből emelt… hm, valószínű; irodalom emelt fix; közgáz valamilyen formában szintén (ott, ha jól emlékszem, csak egy csoport van), a töri melletti kísérőtárgyak (társadalomismeret, 18-1900-as évek szociológiája (sarkosítok), hétköznapi jogismeretek) érdekelnek, de időhiány esetén valószínűleg az itteni választásom lesz egyike a potenciális kihullóknak, már ha az órarend azt igényli; média fix, mert hát ugye érdekel. Talán fizika, talán akkor is, ha nem lesz törvényileg kötelező valamit. Akkor viszont valószínűleg emelt. Még nem tudom.
 
Még biztos van nyolcszázhúsz tantárgy, ami érdekel és nem jutott eszembe. Majd pótolom. Most már szeretném ezt kitenni és menni esti sétámra.

 

Heti apró (2011. január 31-február 4.)

2011.02.05. 15:00 TooNormal

Öt helyett csak három napról, az elmaradt, betegségemből adódóan szintén hiányosnak ígérkező Heti aprókat nagy valószínűséggel a jövő héten fogom bepótolni.

Szerdán kaptuk az értékelőket, mint már megemlítettem. Nekem, mint új patrónussal rendelkező egyénnek, extra érdekes volt olvasni a patrónusi értékelőt, s kicsit szeretnék most általánosságban írni a csibénkről, a csibe légköréről, mivel eddig erre nem kerítettem sort olyan részletességgel, ahogy szerettem volna.

A csibénk nem éppen az egységességéről híres, sőt. Ahogy valaki nálam jobban megfogalmazta, „mindannyiunknak máshol vannak a barátai”, s még ha nem is utáljuk egymást, nagyon sok közünk nincs egymáshoz, szervezési nehézségek és patrónusunk sajnálatosan negatív végkövetkezményekkel járó „csibevezetésének” köszönhetően sem forrtunk össze, de ki tudja, talán egyébként sem sikerült volna ez. Lényeg a lényeg, nagyon érdekes szituációt teremtett egy ennyire egységmentes csibe és egy új patrónus, s ha nem lettem volna része, akkor is amolyan Attenborough-i jelleggel is igyekeztem volna követni az eseményeket. Most így fél év elteltével azt mondanám, hogy az eredeti célkitűzés, miszerint nem egy egységes közösséget kísérlünk összekovácsolni, hanem elfogadni és valamit kezdeni a különbségeinkkel. Mondjuk úgy, hogy nem egy egységes, de egy működő közösséget akarunk formálni magunkból, kicsiben? Én ezzel tökéletesen meg vagyok elégedve a fentiek fényében, örülök, hogy nem akarjuk a világot megváltani.

Ennek talán egyik legkardinálisabb pontja volt az, amikor a csibekarácsonyi ajándékadási húzást (biztos mindenki csinált már hasonlót) beszüntettük, mert az esetek nagy részében olyanoknak adtunk ajándékot, akikkel szinte sosem töltöttünk időt, és olyanokat kaptak, aminél igazából lutri, hogy öröm lesz-e a vége. Számunkra ez a rendszer kényszeres volt és közmegegyezéssel iktattuk. Amikor ezt más csibében vagy más évfolyamon lévő ismerőseimnek meséltem, döbbenettel vegyes sajnálkozással reagáltak: óóó, de hogyhogy? Örülök, hogy eltértünk a normától kis közösségünk egyéni jellegzetességeinek érdekében, ezt már sokkal régebben meg kellett volna tennünk. A csibeközösség jelenleg össz. egy-másfél órát tölt együtt a héten, mivel már kupacaink sincsenek. Innen újrakezdeni lehetetlen lenne és nagyon örülök, hogy nem próbáltuk meg. Nagyon kíváncsian és bizakodva várom a továbbiakat.

A hét hátralévő napjain több különböző tantárgy több különböző óráján is történtek nagyon érdekes dolgok, de ezeknek majd egy külön kifejtést szánok (jó esetben társszerzővel), ugyanis a héten többször is előkerült a szervezett vitáknak a nagyon érdekes kérdésköre, ami már önmagában is megérne egy posztot. Örülök, hogy a dokumentumfilmek témáját dokumentumfilmek nézésével töltjük médián, az utána következő beszélgetések is érdekesek, bár az idő sosem elég.

A projekt hamarosan ismét bemutatást igényel, így sokan ismét lázas catching upba kezdenek. Szerintem mindenki kész lesz áprilisra egyébként, bár biztosan lesznek majd álmatlan éjszakák itt-ott. Ezúton sok szerencsét mindenkinek!

Bár a németcsoport aggodalmaim ellenére is egységesen magas szinten teljesít (hurrá és köszönet), hallomásaim szerint máshol már elkezdődött a szétcsúszás. Bár nem vagyok ott az órákon, kíváncsi vagyok, hogyan fogják ezt kezelni a nyelvtanárok – a nyelvtanulást rétegződő jellegét tekintve leginkább a matekhoz tudnám hasonlítani, ott pedig ezt nem sikerült megoldani. Ezt a kérdést sajnos nem fogom tudni „megAttenborough-zni”.

Péntek délután, irodalmi önképző: inspirációt keresünk. Nagyon tetszik az irány. Azt is szeretem, amikor „technikalitásokkal” foglalkozunk, de a társaságból többeknek jót tenne, ha ott írnánk nyugodt és interaktív körülmények között. A mostani brancsból senkiről nem feltételezem, hogy megúszós okokból választotta a szakkört – eddig is jó volt az irány, a mostani szerintem még jobb: hatékonyabb.

Hoffentlich werden wir gute Sache in Zukunft sehen und erfahren.

Tiltakozás az üres címlap ellen

2011.02.04. 18:04 TooNormal

Az alábbiak iskolaújságunk következő havi számában fognak megjelenni, amennyiben olvasói levélként a szerkesztőség közlésre alkalmasnak találja. Baranyai István kommentárja alapján ez biztosra vehető.

----------

Ezúton szeretném megosztani az olvasókkal véleményemet a Szubjektív 2011. januári számának üres címlapos tiltakozásáról, az ezzel járó nevetnivalókról és azokról a fontos „felnőttvilági” dolgokról, amit a jelek szerint senki sem tartott fontosnak.

Mint tudjátok, az iskolaújság januári számában üres címlappal tiltakozott a médiatörvény ellen. Természetesen nem számít reprezentatív felmérésnek, de a körülöttem lévő emberek nagy része nevetségesnek tartotta az akciót, a hozzám eljutott legpozitívabb reakció az „aranyos” volt, s nem feltételezem, hogy a szerkesztőség erre a hatásra blazírozott volna.
 
A papíralapú példány címlapján tényleg nincs semmi a fejlécen kívül, de a plakátok pont ugyanúgy néztek ki, mint egy átlagos példány esetén, az „üres” „címlap” telis-tele cikkcímekkel. Ez ebben a formában egy öngól, mert azok, akik nem fogják kézbe venni magát a példányt – mert ugye nem érdekli őket a dolog, csak szembeakadnak a plakáttal – azt a következtetést vonták le és fogják levonni, hogy a címlap nem üres, mert tele van cikkcímekkel, csak éppen fotó nincs rajta. Ez pedig nem fest jó képet a szerintem egyébként is… ööö… visszás kezdeményezésről.
 
Hogy miért tartom visszásnak? Kezdjük azzal, hogy az ürescímlapozás, mint olyan, szerintem már a Magyar Narancs és az ÉS esetében sem volt egy perfekt ötlet (szerény véleményem szerint pl. a HVG kreatívabb volt). A Szubjektív egyébként nagyjából két hónappal csúszott le a „trendről”, az egész esetet megmosolyogtatóvá téve pont azok szemében, akiknek szólna: azoknak, akik a „húúú üres címlap fújmédiatörvény (sic!)” állásfoglalásnál tágabb és koherensebb képpel rendelkeznek az ügyről. Legalábbis nagyon remélem, hogy ők voltak a célközönség.
 
Nekem egész egyszerűen nevethetnékem támadt, amikor szembejött velem a plakát. Először is, hol fenyeget egy mezei iskolaújságot a hatalom feltételezett narancsszagtól émelyítő, itt-ott rohadt vaskeze? Reális veszély, hogy valaki feljelenti az iskolaújságot? Olyan törvény ellen tiltakozni, ami csak névleg vagy átvitt értelemben vonatkozik rám, visszatetszést kelt. Ez olyan, mint ha én a magam tizenhat évével „NE VEDD EL A NYUGDÍJAMAT, VIKTOR!”-táblákkal vonultam volna ki a Kossuth térre. Értem én, hogy újság és újság meg média és média, de ez az egész számomra egész egyszerűen fontoskodó.
 
Ez volt az első, ami eszembe jutott. Fontoskodó. Itt vagyunk mi, a nagy és fontos Szubjektív, nagy mögöttünk álló történelem, nagy jelentőség, 89 Facebook-lájk! Mi is jól tiltakozunk, egy vitatható megítélésű ötletet másodforrásból átveszünk és jól megmutatjuk…a…izé… bárkinek. Egy olyan törvény kapcsán, ami minket csak névleg érint, már ha egyáltalán. Mindennek ellenére és mindemellett a Szubjektív akkor is egy iskolaújság marad, ha tizennégy éve írják és szuper dolgokat mond róla a Google és Mr. Page barátunk. Az iskolaújság, mint amolyan „almédium” korlátai az effajta tiltakozást nevetnivalóvá teszik.
 
Ha rajtam állna, az iskolaújság egy problémásnak ítélt vezetőségi döntés kapcsán tiltakozna üres címlappal – nyilván olyannal, aminek valamiféle köze van a kommunikációhoz. A kapuügy kapcsán lehetett volna rajta egy nagy lakat. Itt is felvetném, hogy szerintem egy iskolaújságnak az iskola belügyeiről kellene szólnia elsősorban, a filmkritikáknak, ha egyáltalán kerüljenek bele, csupán kisebb teret kellene szentelni – jelenleg ez fordítva van. Ez a tiltakozás pedig azt mondja nekem, hogy ez nem hogy nem fog változni, hanem egyre inkább el fog fajulni ez a folyamat. Ha a Szubjektív ki szeretne lépni iskolánk négy fala közül, ez nagyszerű, nem lesz feleslegesen korlátozva az olvasószám 2011-ben, amikor már mindenkinek és a nagyanyjuknak is van blogja. Az azonban, hogy egy, az iskolára korlátozódó médiumban, ahol mostanában nagyon keveset foglalkoznak az iskola belügyeivel, pláne a vitás kérdésekkel, egy, a médiatörvény elleni állásfoglalás viszi a prímet, számomra azt jelenti, hogy az iskolaújság a koncepció „iskola”-részét felejtette el.
 
Adott tehát egy nem túl eredeti ötlet nem túl eredeti átvétele egy olyan témában, ami minket csak futólag érint, olyan megvalósítással, hogy a felületes szemlélő még nevetségesebbnek találja az egészet. Mindezt jó két hónappal azután, hogy az ötletet szintén kopírozó nagy lapok megcsinálták ezt. A legnagyobb probléma azonban nem ez. Úgy érzem, az iskolaújságot menedzselő felnőtt szerkesztőknek erre gondolniuk kellett volna, ha tényleg annyira komolyan gondolták ezt a fontoskodó megnyilvánulást, mint amilyennek látszik. Ha már komoly és fontos, legyünk komolyak és fontosak.
 
Egyrészt kezdhetjük azzal is, hogy „iskolában nem politizálunk”, e
gy intézményen belüli intézmény esetében pláne nem. Nekem ezzel személy szerint aztán semmi bajom nincs (megértem azt, akinek van, volt, aki ezt vágta rá elsőnek, amikor ezt felvetettem), azonban nem is ezt tartom a nagy problémának. Sokaknak ez azonban szemet szúrhat és úgy tűnhet, hogy a lap nem az olvasóinak, hanem szerkesztőségének érdekeit, gondolatait helyezi előtérbe.
 
A lényeg mindemellett a következő: amikor egy Magyar Narancs vagy egy Élet és Irodalom üres címlappal jelenik meg, annak azért van bárminemű értelme, mert a lap által képviselt világnézetet, gondolkodásmódot igyekszik ezzel megvédeni, legalábbis a potenciális elnyomás ellen tiltakozni. Fontos azonban, hogy ezt csak akkor teszem meg, ha ez az olvasótáborom világnézetével és gondolkodásával is egybeesik – nagyot nevettem volna, ha a Magyar Nemzet is üres címlappal tisztelgett volna, de erre érthető módon nem került sor. Adott tehát a szerzői brigád esetében egy egyértelmű világnézeti állásfoglalás, és egy olvasóközönség, ami erre rezonál – csak és kizárólag ennek kontextusában van bármiféle jelentősége egy üres címlapnak. Ha egy unatkozó divatlapszerkesztő a köldökszöszeit eszegetve arra jut, hogy felpezsdíti unalmas mindennapjain egy üres címlappal, annak nem lesz jelentősége, ugyanis az olvasótábornak és valahol az olvasótáborból is szól, illetve eredeztethető egy ilyen megmozdulás.
 
Talán mondanom sem kell, hogy iskolaújságunk esetében ilyen nincs és nem is lehet. Az állandóan változó és fiatalokból álló szerkesztőségnek nincs egy világnézeti állásfoglalása, sőt, mivel az olvasótábor nem a közös érdeklődésre alapulva formálódott, hanem csak arra, hogy abban az intézményben tanulnak, ahol ez a lap megjelenik, azt sem lehet mondani, hogy ez a megnyilvánulás az olvasóközönség egységes fájdalmas felkiáltásaira, tiltakozó gesztusaira reflektált, vagy hogy azt támogatta volna. Azt, hogy egy iskolaújságnak mekkora a globális jelentősége, nem kezdem el most fejtegetni, egy dolgot azonban megjegyeznék: gondolt arra a szerkesztőség, hogy a Magyar Narancs és az ÉS által használt tiltakozási formával élés esetén óhatatlanul előfordulhat, hogy egyesek összekötik magukban a fenti orgánumok világképét az iskolaújságéval, ad absurdum az iskoláéval?
 
Olyan állásfoglalás ez, ami csupán utánzat és nem eredeztethető a szerkesztőség egységes világképéből (ilyen nincs és nem is lehet ebben az életkorban, kivéve agymosás után), ami nem szól egy egységes olvasóközönségnek, amely egésze nem feltétlen ért egyet vagy foglalkozik egyáltalán komolyabban a kérdéssel, ami elkésett két hónapot, ami olyasmi ellen tiltakozik, ami rá csak névleg vonatkozik, ami… szerintem egész egyszerűen fontoskodik.
 
És hadd térjek még ki arra, hogy az iskolaújságunk címe Szubjektív. A fentiekben már leírtam, miért és milyen jellegű egységességet igényel egy üres címlapos megmozdulás. Mindez itt és most szubjektív? Szubjektíven fehér, tehát akár feketeként is interpretálható? A szerkesztőség szubjektív véleménye szerint ez a médiatörvény nem jó? Ez meglehetősen laza megállapítás a nagyobb lapokban elhangzott „vége a sajtószabadságnak”-jellegű megállapítások mellett, és bár alternatív és illene az újságba a cím szerint, innentől kezdve nem lenne értelme az üres címlapnak.
 
Szubjektíven fehér címlap egy szubjektíven rossz médiatörvényről egy szubjektív szerkesztőségi vélemény alapján egy, a témát szubjektíven megítélő közösségnek? Csak én nem találom egy ilyen rendkívül erős megnyilvánulásban a szubjektivitást?
 
Kelemen Csaba Herkules 

Iskolaújság üres címlappal

2011.02.04. 17:58 TooNormal

Médiatörvény, világnézet és közösségképviselet. Nem tervezek ebből rendszert csinálni, de szólni szeretnék pár szót a Szubjektív januári lapszámáról. Illetve nem is a lapszámról – engem most csak a címlap érdekel.

Bármennyire is másképp tűnhet, nem szívesen írok az iskolaújságról, bár már sokan kérték ezt. Nyilvánvalóan nem azért tették ezt, mert hatalmas érdeklődéssel és áhítatos kíváncsisággal várják, mit gondolok a Szubjektívről, hanem azért, mert „höhö Baranyai a szerkesztő de vicces lesz ez az egész”, Magamban úgy döntöttem, hogy csak akkor fogok írni a Szubjektívről, ha érkezik hozzám kapcsolatos vendégposzt – írni ugyanis akartam róla, de senkin sem kérhettem volna számon, ha félreértik bejegyzésem szándékát és a panem et circenses üldözését vélik benne felfedezni.
 
Az iskolaújságunk funkcionális kérdőjeleiről és a túltengő filmkritikákról itt írtam én, itt pedig valaki más. Most a legújabb lapszámról szeretnék értekezni, elsősorban a címlapjáról – itt találhatjátok meg, hamarosan elérhető lesz .pdf formátumban is. A téma az iskolaújság címlapja lesz.
 
Ami üres.
 
Nem magammal kezdeném: hadd osszam meg veletek rögtönzött kétnapos közvéleménykutatásom eredményét. Kétféle reakcióval találkoztam, amikor az üres címlapról beszéltem a gyerekekkel, ebből az utóbbi volt elképesztő túlsúlyban. Az előbbi az volt – nevetés mellett –, hogy „aranyos”. Jelzem, ez a pozitívabbik, és szerintem ez sem az volt, amire várt a szerkesztőség. A második az valahol a „nevetséges” és a „szánalmas” között félúton értékelte a kezdeményezést. Természetesen nem reprezentatív a kis felmérésem.
A legérdekesebb talán az, hogy többen megjegyezték: de hát nem is üres a címlap!
 
A papíralapú példány címlapján tényleg nincs semmi a fejlécen kívül, de ez ebben a formában egy öngól, mert azok, akik nem fogják kézbe venni magát a példányt – mert ugye nem érdekli őket a dolog, csak szembeakadnak a plakáttal – azt a következtetést vonták le és fogják levonni, hogy a címlap nem üres, mert tele van cikkcímekkel, csak fotó nincs rajta. Ez pedig nem fest jó képet a szerintem egyébként is… ööö… visszás kezdeményezésről. (jobb képek közelről itt).
 
 
Hogy miért tartom visszásnak? Kezdjük azzal, hogy az ürescímlapozás, mint olyan, szerintem már a Magyar Narancs és az ÉS esetében sem volt egy perfekt ötlet (szerény véleményem szerint pl. a HVG kreatívabb volt). A Szubjektív egyébként nagyjából két hónappal csúszott le a „trendről”, az egész esetet megmosolyogtatóvá téve pont azok szemében, akiknek szólna: azoknak, akik a „húúú üres címlap fújmédiatörvény (sic!)” állásfoglalásnál tágabb és koherensebb képpel rendelkeznek az ügyről. Legalábbis nagyon remélem, hogy ők voltak a célközönség.
 
Nekem egész egyszerűen nevethetnékem támadt, amikor szembejött velem a plakát. Először is, hol fenyeget egy mezei iskolaújságot a hatalom feltételezett narancsszagtól émelyítő, itt-ott rohadt vaskeze? Reális veszély, hogy valaki feljelenti az iskolaújságot? Olyan törvény ellen tiltakozni, ami csak névleg vagy átvitt értelemben vonatkozik rám, visszatetszést kelt. Ez olyan, mint ha én a magam tizenhat évével „NE VEDD EL A NYUGDÍJAMAT, VIKTOR!”-táblákkal vonultam volna ki a Kossuth térre. Értem én, hogy újság és újság meg média és média, de ez az egész számomra egész egyszerűen fontoskodó.
 
Ez volt az első, ami eszembe jutott. Fontoskodó. Itt vagyunk mi, a nagy és fontos Szubjektív, PageRank 6, nagyobb, mint a Mandineré (és van 89 Facebook-lájkunk is), nagy mögöttünk álló történelem, nagy jelentőség! Mi is jól tiltakozunk, egy vitatható megítélésű ötletet másodforrásból átveszünk és jól megmutatjuk…a…izé… bárkinek. Egy olyan törvény kapcsán, ami minket csak névleg érint, már ha egyáltalán. Mindennek ellenére és mindemellett a Szubjektív akkor is egy iskolaújság marad, ha tizennégy éve írják és szuper dolgokat mond róla a Google. Az iskolaújság, mint amolyan „almédium” korlátai az effajta tiltakozást nevetnivalóvá teszik.
 
Ha rajtam állna, az iskolaújság egy problémásnak ítélt vezetőségi döntés kapcsán tiltakozna üres címlappal – nyilván olyannal, aminek valamiféle köze van a kommunikációhoz. A kapuügy kapcsán lehetett volna rajta egy nagy lakat. Itt is felvetném, hogy szerintem egy iskolaújságnak az iskola belügyeiről kellene szólnia elsősorban, a filmkritikáknak, ha egyáltalán kerüljenek bele, csupán kisebb teret kellene szentelni – jelenleg ez fordítva van. Ez a tiltakozás pedig azt mondja nekem, hogy ez nem hogy nem fog változni, hanem egyre durvább lesz a folyamat. Ha a Szubjektív ki szeretne lépni iskolánk négy fala közül, ez nagyszerű, nem lesz feleslegesen korlátozva az olvasószám 2011-ben, amikor már mindenkinek és a nagyanyjuknak is van blogja. Az azonban, hogy egy, az iskolára korlátozódó médiumban, ahol mostanában nagyon keveset foglalkoznak az iskola belügyeivel, pláne a vitás kérdésekkel, egy, a médiatörvény elleni állásfoglalás viszi a prímet, számomra azt jelenti, hogy az iskolaújság a koncepció „iskola”-részét felejtette el.
 
Adott tehát egy nem túl eredeti ötlet nem túl eredeti átvétele egy olyan témában, ami minket csak futólag érint, olyan megvalósítással, hogy a felületes szemlélő még nevetségesebbnek találja az egészet. Mindezt jó két hónappal azután, hogy az ötletet szintén kopírozó nagy lapok megcsinálták ezt. A legnagyobb probléma azonban nem ez. Úgy érzem, az iskolaújságot menedzselő felnőtt szerkesztőknek erre gondolniuk kellett volna, ha tényleg annyira komolyan gondolták ezt a fontoskodó megnyilvánulást, mint amilyennek látszik. Ha már komoly és fontos, legyünk komolyak és fontosak.
 
Egyrészt kezdhetjük azzal is, hogy „iskolában nem politizálunk”, egy intézményen belüli intézmény esetében pláne nem. Nekem ezzel személy szerint aztán semmi bajom nincs (megértem azt, akinek van, volt, aki ezt vágta rá elsőnek, amikor ezt felvetettem), azonban nem is ezt tartom a nagy problémának. Sokaknak ez azonban szemet szúrhat és úgy tűnhet, hogy a lap nem az olvasóinak, hanem szerkesztőségének érdekeit, gondolatait helyezi előtérbe.
 
A lényeg mindemellett a következő: amikor egy Magyar Narancs vagy egy Élet és Irodalom üres címlappal jelenik meg, annak azért van bárminemű értelme, mert a lap által képviselt világnézetet, gondolkodásmódot igyekszik ezzel megvédeni, legalábbis a potenciális elnyomás ellen tiltakozni. Fontos azonban, hogy ezt csak akkor teszem meg, ha ez az olvasótáborom világnézetével és gondolkodásával is egybeesik – nagyot nevettem volna, ha a Magyar Nemzet is üres címlappal tisztelgett volna, de erre érthető módon nem került sor. Adott tehát a szerzői brigád esetében egy egyértelmű világnézeti állásfoglalás, és egy olvasóközönség, ami erre rezonál – csak és kizárólag ennek kontextusában van bármiféle jelentősége egy üres címlapnak. Ha egy unatkozó divatlapszerkesztő a köldökszöszeit eszegetve arra jut, hogy felpezsdíti unalmas mindennapjait egy üres címlappal, annak nem lesz jelentősége, ugyanis az olvasótábornak és valahol az olvasótáborból is szól, illetve eredeztethető egy ilyen megmozdulás.
 
Talán mondanom sem kell, hogy iskolaújságunk esetében ilyen nincs és nem is lehet. Az állandóan változó és fiatalokból álló szerkesztőségnek nincs egy egységes világnézeti állásfoglalása, sőt, mivel az olvasótábor nem a közös érdeklődésre alapulva formálódott, hanem csak arra, hogy abban az intézményben tanulnak, ahol ez a lap megjelenik, azt sem lehet mondani, hogy ez a megnyilvánulás az olvasóközönség egységes fájdalmas felkiáltásaira, tiltakozó gesztusaira reflektált, vagy hogy azt támogatta volna. Azt, hogy egy iskolaújságnak mekkora a globális jelentősége, nem kezdem el most fejtegetni, egy dolgot azonban megjegyeznék: gondolt arra a szerkesztőség, hogy a Magyar Narancs és az ÉS által használt tiltakozási formával élés esetén óhatatlanul előfordulhat, hogy egyesek összekötik magukban a fenti orgánumok világképét az iskolaújságéval, ad absurdum az iskoláéval?
 
Olyan állásfoglalás ez, ami csupán utánzat és nem eredeztethető a szerkesztőség egységes világképéből (ilyen nincs és nem is lehet ebben az életkorban, kivéve agymosás után), ami nem szól egy egységes olvasóközönségnek, amely egésze nem feltétlen ért egyet vagy foglalkozik egyáltalán komolyabban a kérdéssel, ami elkésett két hónapot, ami olyasmi ellen tiltakozik, ami rá csak névleg vonatkozik, ami… szerintem egész egyszerűen fontoskodik.
 
És hadd térjek még ki arra, hogy az iskolaújságunk címe Szubjektív. A fentiekben már leírtam, miért és milyen jellegű egységességet igényel egy üres címlapos megmozdulás. Mindez itt és most szubjektív? Szubjektíven fehér, tehát akár feketeként is interpretálható? A szerkesztőség szubjektív véleménye szerint ez a médiatörvény nem jó? Ez meglehetősen laza megállapítás a nagyobb lapokban elhangzott „vége a sajtószabadságnak”-jellegű megállapítások mellett, és bár alternatív és illene az újságba a cím szerint, innentől kezdve nem lenne értelme az üres címlapnak.
 
Szubjektíven fehér címlap egy szubjektíven rossz médiatörvényről egy szubjektív szerkesztőségi vélemény alapján egy, a témát szubjektíven megítélő közösségnek? Csak én nem találom egy ilyen rendkívül erős megnyilvánulásban a szubjektivitást?
 
 
Ezt az írást egy kicsit átalakított, hivatkozásmentes, cakkozott formájában olvasói levélként el fogom küldeni a Szubjektív szerkesztőségének. Nagyon remélem, Baranyai István állni fogja a szavát és lehoz kritikai hangvételű írásokat is.

 

Értékelőosztás

2011.02.04. 01:38 TooNormal

Ma (szerdán – a szerk.) kapták meg szöveges értékelőiket a diákok. Az értékelőkről és a szöveges értékelésről általában.

Nem is kezdődhetett volna jobban betegségem utáni visszatérésem, mint egy értékelőosztással. Egyrészt mindannyian lekopoghatjuk, hogy túlvagyunk az első féléven és már csak még egyszer ennyi van hátra, másrészt én személy szerint mindig szívesen olvasom ezeket. Németből (illetve másnak más nyelvből, természetesen) most nem kaptunk, ugyanis egy-másfél-kéthavonta külön füzetben érkeznek az ezirányú szöveges értékeléseink.
 
A szöveges értékelés, mint olyan, számomra nem újdonság, sőt: eleddig mindig kaptam, s szerencsére pont úgy volt szerencsém felnőni, hogy ez jegyekkel is járt (ha érdekel valakit a magánvéleményem, egyetértek azzal a feltevéssel, hogy a tény, hogy nem is volt szabad leírni, milyen lenne az eredmény jegy formájában, óhatatlanul mélyvízbe dobja a gyerekeket később, amikor nem tudják mihez kötni ezeket az absztrakt fogalmakat, pláne, hogy egy szöveges értékelésből önmagában ezerféleképp kiindulhat az ember és gyakran azt is lehetetlen eldönteni, mi, merre és mennyire van és kellene a gyereknél tanulás tekintetében… zárójel bezárva), félévente kaptunk mindig a különböző irományokat rólunk.
 
Egy nagy különbség van a korábbi iskoláim és az AKG között: az AKG diákállománya körülbelül tízszer akkora lehet, mint az előbbieké. Ez több okból is tényező, erre később még visszatérek.
 
Általánosságban elmondható, hogy nagyon szeretek értékelőt olvasni, amik jó esetben meglepően személyesre sikerülnek. Nyilvánvalóan értéktelenek lennének, ha ez lenne az egyetlen visszajelzés, amit kapnánk tanárainktól, szerencsére erről nincs szó, így viszont jó olvasni egy bekezdéses-két oldalas véleményeket (és tényeg, ez effektíve az, vélemény) magamról és általában a csoportomról is.
 
Nem kicsit őszintébb, mint a mi tanárértékeléseink, bár ki tudja, lehet, hogy az évfolyamvezető vagy az igazgató mindet elolvassa és megkéri a tanárokat, ne írjanak már cúnaságokat.
 
Érdemes annak fényében megvizsgálni a fentieket, hogy hány gyereknek, hány csoportnak, hány anyag kapcsán kell a tanároknak értékelőket írniuk, pláne úgy, hogy ez személyre szóló és jó esetben még szubsztantív is legyen (szerencsére ez az utóbbi is sikerülni szokott!). Az eddig itt töltött 9 félévem alatt nem fordult elő az év végi két órás várakozásokat leszámítva semmilyen hatalmas csapás vagy kataklizmikus elmaradás (bár vannak tanárok, akik csak év végén írnak értékelést, félévkor nem).
 
Egy dolog van azonban, egy megjegyzés, ami hetedik óta mászik a fejemben, amikor patrónusom az első értékelőosztásnál megjegyezte: ne feledjétek, a tanárok is emberek, valamilyen hangulatban írták az értékelőt. Ez oké, és lévén személyes, elkerülhetetlen is, de ezt a legdirektebb, nem számalapú értékelésem, ami elég nagy százalékát teszi ki annak, ami „hazajut” a szülőkhöz. Így hát aggasztó, ha befolyásolhatja, milyen lábbal kelt fel aznap reggel az értékelőt író tanár. Szerény személyemnek szerencsére csak ritkán akadt rossz színezetű értékelője, remélem, ezzel más is így van.
 
És végül: a rajz szöveges értékelése egy számszaki értékelés, nem számító önértékeléssel. Erre más azt írná, hogy FAIL.
 
A posztot a Ne Fogalmazz Terjengősen Alapítvány szponzorálta.