A németórák másik felét egy másik némettanár tartja, más tematikában. Mennyire illik össze a korábban már vázolt koncepcióval? Alant kiderül.
A fenti bekezdés leírása közben eszembe jutott, hogy nem részleteztem az órák rendszerét. Ezt a mulasztást itt és most pótlom.
Az évfolyamon cirka tizennyolc gyerek tanul németet (nem emlékszem a pontos számra). A reggeli duplaórán mindenki együtt van, ilyenkor vesszük át az új anyagrész(eke)t L.-lel. A délutáni órákban a csoport két részre oszlik, s attól függően, hogy L. vagy Sz. tartja, mást és mást csinálunk. Ez a rendszer nem ugyanolyan, mint a spanyol- vagy franciaórákon használt – sajnos arról nem fogok tudni írni, remélem, módomban áll majd megfelelő vendégszerzőt szerezni.
L. tartja a „klasszikus” délutáni órákat, a nyelvtant, a beszéd- és hallásgyakorlatokat. Sz. egy másik történet (mindannak ellenére, hogy az írásórát ő tartja), az ő óráin olyan címszavakkal foglalkozunk, mint civilizáció vagy szókincs. Egy rendkívül jó fej, joviális fazonnal van dolgunk, az egészséges adagnál talán fél fokkal nagyobb Berlin-mániával. Mindamellett, hogy az irodalomposzt sokkal sötétebb képet fest, mint amilyet festenék (s valamikor írok is egy újat majd), Sz.-t akkor is nevezhetném egy amolyan „I. 2.0”-nak. Az összehasonlítás persze abból a szempontból igazságtalan, hogy sokkal kisebb csoportokkal van dolga, mint irodalomtanáromnak.
Na de térjünk rá az órákra! Mint minden kiscsoportos AKG-s órán vagy foglalkozáson, itt is alapvetően remek a hangulat, bár időnként túlzottan is laza. Ne feledjük, hogy pl. egy szókincsbővítős órán nyilvánvalóan nem 45 percig írjuk le az új szavakat, megkérdezünk néhányat, Sz. rávezet párra, néha elkezdünk beszélgetni valami teljesen oda nem illő dologról (ő erre rendkívül alkalmas, pláne civilizációórán – nálam ez plusz pont, de a globális skálán nem feltétlenül az) – lazaság van. Ez a lazaság azonban azzal jár, hogy cirka az óra felével egyenértékű időmennyiség az, amit gyakorlatilag munkával töltünk. Az ezzel járó esetleges lassúság főleg délutánonként tud zavaró lenni, s mindamellett, hogy élvezzük az órákat, azért nemegyszer vetünk lapos pillantásokat a faliórára. Sz.-nél általában nincs házi (erről még később), se dolgozat, s ezért egyeseknek ez a tökéletes alkalom, hogy elkezdjék megírni L. házijait. Sz. pedig, lévén joviális, nem csinál belőle nagy ügyet. Az ilyen és ehhez hasonló esetek megint csak egyéni megítélés alá esnek, egy vérbeli AKG-snak ez például pozitívum.
Ó, és még valami: eddig nem igazán volt folyamatosságuk az óráknak, legalábbis számomra nem voltak egyértelmű. Laza jelleggel igazodunk az L. óráin aktuálisan vett anyaghoz, s az ahhoz tartozó szókincsünket/ismereteinket bővítjük. Igen ám, de azokon a ritka alkalmakon, amikor kapunk házit, vagy senki sem írja meg (egy joviális tanárnak egy elméletben jelentéktelen házi feladatot? – minek, szól belőlem a szarkazmus), vagy nem is kerül szóba a következő órán. Így viszont, tényleg, minek? Csak a stressz van már a házi feladat ötletével is, kapunk így is eleget ;-)
Még egy – szubjektív – megjegyzés maguknak az óráknak a felépítéséről: bár biztos vagyok benne, hogy amint lesz már egy használható szintű némettudásunk, ezek az órák nagyon hasznosak lesznek, így az első hónapban gyakran döcögtek. Az ilyenkor „felvett” szavakat kényszer híján és egyéb dolgokkal amúgy is vastagon megterhelve kevésbé nézi át az ember, s sokkal kevesebbet épít be, sokkal kevesebbet tud egyáltalán beépíteni amúgy is korlátozott kommunikációjába. Az utolsó néhány óránk már gördülékenyebb volt, s a vizsgafeladatok (A1 egyelőre) átnézése is ígéretesnek tűnik így elöljáróban. Az első hónapban viszont szerintem hasznos lett volna, még ha csak pár óra erejéig is, csupán átismételni a korábbi anyagokat. Így is vannak ugyebár, akik ilyenkor írnak házit…
A konklúzió ugyanaz, mint L.-nél: ígéretes. Meglátjuk, merre tovább.
Utolsó kommentek