Mint már írtam korábban, az AKG pedagógiai programja egy aranybánya, ha témát keresek. Azt is ígértem, hogy végigveszem a patrónusokra vonatkozó szakaszt.
Namármost, a teljes szöveg igen hosszú és öngyilkosság lenne ide bemásolni – a kutya se olvasná el. A kutyáknál is elszántabb olvasóknak azért
itt elérhetővé tettem. A fontosabb elemeket azonban természetesen be fogom ide is másolni, s ezekből is annyi van, mint a rosseb. Kezdjük talán magával a patrónusi pozíció definíciójával:
„Az AKG a patrónusi feladatkör meghatározásával a középiskolákban nem megszokott munkakört hozott létre, munkája alapvetően eltér az osztályfőnöki teendőktől. A patrónus az egyes tanuló felnőtt szakértő segítője, nevelője öt illetve hét éven át.”
Ezúton szeretném leszögezni, hogy a patrónusi rendszernek nagy támogatója vagyok, s úgy gondolom, szerencsésen összeáll(ítot)t csibeközösség és rendkívül rátermett patrónus (a szaktanári és patrónusi kötelezettségek összeegyeztetése elképesztő dolgokat kívánhat) esetén a patrónusi rendszer csodákat művelhet. Az alábbiakban azt fogom boncolgatni, módjában áll-e egyáltalán az adott patrónusnak a megfogalmazott elvárásokat teljesíteni, illetve azt, hol teszi ezt (gyakran feleslegesen) nehézzé a rendszer.
Az első idézetről csak annyit, hogy a patrónusi pozíció leírása és feladatköre alapján elképesztő idő- és energiazsonglőrködést igényel, sőt az átlagos tanítási képességek mellett hatalmas empátiát és figyelmet is, ami egy „átlagos” tanárban nem szükségszerű, hogy meglegyen. Namármost,
a 98-as programban szerepelt egy olyan rész, hogy egy tanár számára a patrónusi feladatok esetleges elvállalása munkaköri kötelesség. Bár ezt a jelenlegiben nem találtam meg (legalábbis szó szerint nem szerepel benne és egyelőre nem nyálaztam át a 100 oldalt), s ezáltal feltételezem, hogy ez jelenleg nincs így, azért jelezném, hogy ez gáz. Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, akit ez megsért, de nem minden tanár alkalmas patrónusnak.
„A patrónusi feladatokra az AKG határozott időre ad megbízást. Ez az idő általában hat év, ettől eltérni patrónusváltás, helyettesítés esetén lehet. Mivel a patrónusi munka az AKG pedagógiai programjának része, ezért a feladat - pedagógiai vezetői felkérés esetén - az AKG-ban tanító tanárok számára munkaköri kötelesség.”
Miért lenne alkalmas bárki patrónusnak? Tudom, az iskola jelenlegi méretei és a diáklétszám miatt nem járható út az, hogy csak az „elit elitjét” tesszük meg patrónusnak, mert akkor súlyos hiányokat szenvednénk. Talán ezért is lehetett az én patrónusom egy pályakezdő, fiatal tanárnő. Ez természetesen önmagában nem feltétlen jelent befuccsolt csibe-patrónus kapcsolatot, de azt hiszem, ha a választási lehetőség fennállna, egy ilyen „paraméterekkel” rendelkező pedagógus – egyelőre még nem lenne patrónus az AKG-ban. Hangsúlyozom, a 2009-es, legfrissebbként feltüntetett pedagógiai programban nem találtam meg a fenti idézetet, ha eltűnt, nagyon örülök neki – bár mint az én példám is mutatja, a jelek szerint egyfajta nehézség vagy kényszerhelyzet továbbra is fennáll(t). Nem azt mondom, hogy egy újonc AKG-s tanár, fiatal vagy idős, ne lehetne jó patrónus: csupán feltételezem, hogy ha az iskolának lenne választási lehetősége, nem dobná az új munkaerőt ebbe a „hétéves mélyvízbe”. Tudom, olvasom ám a következő részletet (ez és az összes többi mostantól az aktuális programból fognak származni), miszerint:
„A patrónusi szakfeladat sajátos szakmai követelményeket állít a tanárok elé, ezért szükséges az AKG-ra felkészülni próbaidővel, továbbképzéssel.”
Ez azonban egyrészt csak elméleti felkészítés, másrészt szerintem nincs az a próbaidő vagy „próbafeladat”, ami akkurátusan tudná modellezni a patrónusi feladatkört és az azzal járó nehézségeket. Nem vagyok benne biztos, hogy ez elegendő – de talán fel sem hoznám az egészet, ha nem lennének azok a tapasztalataim, amik.
„[A patrónus feladatai:] Minél előbb (legfeljebb az első félév alatt), minél alaposabban ismerje meg a tanuló személyiségjegyeit, életét, szociális körülményeit, a család anyagi, kulturális viszonyait, a tanuló adottságait, érdeklődési körét, motivációs bázisát.
[…]
A patrónus heti rendszerességű „csibefoglalkozáson” találkozik közösen patronáltjaival.”
Ahogy
Mike Stoklasa fogalmazott a Klónok támadásának egyik jelenete kapcsán: „So now we’re given sixty seconds and an elevator to establish that Anakin and Obi-Wan are friends”. A hangsúly természetesen itt azon van, hogy mindössze hatvan másodperc alatt kell „meggyőzni” a nézőket arról, hogy ez a barátság létezik és működik. A filmkritikát meghagyom a linknek, az párhuzamot csak azért vontam, mert ebben a bizonyos fél évben is él ám a „heti másfél órán át látom a patrónusom fejét” tétel, már amennyiben nem tanít téged más órákon is, ami nem feltétlen adott. Természetesen ez nem is lehet másként, a nyitótábor után sehová sem „fér bele” csibe-patrónus összerázó program az iskolaidőbe a szerda délutánt leszámítva: pörög a tanítás! Megint csak a szüneti beszélgetések maradnának, de a patrónusok – lévén szaktanárok is – az esetek nagy részében sajnos nem állhatnak rendelkezésre. Másnál bizonyára jobban működött ez, mint nálam, s nem állítom, hogy a dolog reménytelen, de ez tipikusan annak a példája, amikor a rendszer felállása megnehezíti a csibe-patrónus kapcsolat ilyen magas szintjének kialakulását. Hangsúlyozom, én csak azt kérem számon, ami a pedagógiai programban szerepel.
„Közös megbeszélések, egyéni tapasztalatok alapján […] hosszú távú fejlesztési programot alakít ki, melyet – az új információk alapján – folyamatosan korrigál. […] Figyelembe veszi a kisiskolai szaktanárok véleményét, a gyerek változásait. Tartalmazza a tanuló hatékony tanulása, sikeres iskolai élete, s az élet egyéb területein való boldogulása érdekében elvégzendő feladatokat, a direkt és indirekt pedagógiai eljárásokat, teendőket […] feladata […] [az] érték- és normaközvetítés, az életkorhoz igazodó mentálhigiénés, önismereti és kommunikációs fejlesztés egyaránt […]a tanuló pályaválasztásának kialakítása, segítése, az ehhez szükséges képességek fejlesztésének tudatosítása, a reális énkép, a racionális jövőkép megfogalmazása […] törekszik a gyerekeket a számukra leginkább megfelelő úton tartani. Élet- és munkarendjüket, szabály és normatudatukat, tanulásukat segíteni, alakítani.”
Váó, mekkora elvárások! A patrónus minimum a harmadik szülő szerepét tölti be! Igen ám, de a legtöbb szülőhöz nem tartozik cirka 10-14 másik gyerek is, akik kapcsán ugyanezeket a rendkívül komoly elvárásokat kell teljesítenie. Mindezt folyamatos munka és az azzal járó felelősség mellett, természetesen.
„A tanuló minden iskolai döntésében részt vesz. Nélküle a tanulót érintő lényeges ügyekben nem lehet dönteni.”
Értem és egyetértek, bár nem tudom, mennyire számít(ana) aktívnak azokban az esetekben, amikor nem ő a szakértő. Szülőként védi a csibéjét? Én továbbra is tartom, hogy tapasztalataim szerint a patrónus sajnos sokkal közelebb áll a többi tanárhoz, mint a
csibéhez.
„Egyéni fejlesztési program keretében kialakítja az egyéni foglalkozás módját, s ezt a tanulóval – életkorához igazodó formában – megbeszéli. A patrónus az adott keretek között a szabály- és normatudat kialakulása és érvényesítése érdekében – függően a tanuló életkorától, adottságaitól, motivációjától, körülményeitől – egyéni eljárásokkal, személyes eszközöket alakít ki, és azt a tanulóval megállapodás, napi együttműködés keretei között betartatja és a hétköznapok során ellenőrzi. A patrónus jogosult és kötelezett a tanuló minden iskolai ügyében eljárni (pl. jutalmazni, fegyelmezni stb.)”
Milyen formában tudja ezt megtenni? Többek közt azért, mert nincs házirend,
pozíciójából adódó tekintéllyel nem rendelkezik és elvárásai nem „kötelező érvényűek”. Hogyan tud jutalmazni? Vesz egy tábla csokit? Sőt, büntetni hogyan tud? A patrónus még csak rossz jegyet sem tud adni. Nyilvánvalóan már baj van, ha azt a szituációt kell feszegetni, amikor a patrónusnak nincs súlya a csibéjének szemében, de ettől még ez egy létező potenciális probléma. Bár elméletileg:
„A patrónus döntései a tanulóra vonatkozóan kötelező jellegűek. (De velük kapcsolatban a tanuló fellebbezhet a kisiskolai nevelőközösséghez, a pedagógiai vezetőhöz, valamint az Iskolabírósághoz.)”
Egy gyors kérdés: ez, mint amolyan írott szabály, nem megy szembe az összes házirendmentes dologgal? Igazából mindegy is, számomra csak az nem derült ki ebből, hogy a közösen felállított hatalmas nagy hosszú távú tervek vajon ebbe a kategóriába tartoznak-e. Ha igen, akkor viszont engem piszkál a tény, hogy mennyire konkrétak ezek a fentiek, milyen súllyal bírnak, mi a következménye, ha a diák ellenáll… s ha nem ezekre vonatkozik a fenti, akkor egész pontosan mire?
„A patrónus tartja a kapcsolatot a szaktanárokkal, segíti őket, hogy a gyerekek adottságaiknak leginkább megfelelő terhelést kapják, tájékozódik a tanulók tantárgyi előmeneteléről, órai munkájáról.”
Kalapom leemelem annak a szaktanárnak, aki ~12 csibéjének, hm, ~7-10 tárgyából a ~10-15 tanárával erről állandóan tud beszélni ÉS tud hatni rájuk, hogy egyénre szabják a haladást, ráadásul mindezt úgy, hogy elméletben szaktanári minőségükben az összes általuk tanított diák kapcsán meg kell hallgatniuk és figyelembe kell venniük ugyanezt.
„A patrónus legalább évente írásban részletesen értékeli a tanulók fejlődését, személyiségének változásait, munkáját, s javaslatot tesz a feladatokra a további időszakra. Ezt az értékelést a tanulóval egyezteti, s megismerteti a szülőkkel, más szaktanárokkal. Az értékelésből származó feladatokat rövidebb-hosszabb távra megtervezi, s az érintettekkel egyezteti. […] A patrónus rendszeresen tájékozódik a tanuló iskolai életéről, tanulmányi eredményeiről, órai, otthoni munkájáról, dolgozat és beszámoló eredményeiről, iskolán kívüli elfoglaltságairól. A tanuló éves munka- és órarendjét, a patrónussal közösen, vele egyetértésben állíthatja csak össze. A 12.–13. évfolyamon a tanuló órarendjét, választott programjait, a szülők, a patrónus és a tanuló közösen állítja össze. A végső döntés – egyeztetés után – a tanulóé.”
Ijesztően nagy felelősség, nem gondoljátok? Biztos, hogy a tizenhárom éves gyerek el tudja dönteni öt nap után, kinek a kezébe akarja ezeket letenni?
Összességében azt gondolom, hogy a patrónusi rendszer egy nagyon jó ötlet, ami nagyon jól működik… már azokban az esetekben, amikor működik. Amikor mindenki flottul tud és akar mindent csinálni, ami a fenti helyenként már-már utópisztikus elképzelések szerint a dolga. Én sosem értettem egyet azzal, hogy a szabad iskola
mindenki számára szabad legyen és hogy a szabadság jegyében ne legyenek kellően hatékonyak azok a bizonyos fékek és ellensúlyok: a fentieket ugyanis elemeire vághatja szét egy nem kellően kompetens patrónus vagy egy, az egészre magasról tojó diák. A fentiek (pláne a nagy, közös tervek) megvalósulását egyébként én, mint csibe, sohasem tapasztaltam.
Minden tiszteletem azoknak, akik a fentieknek akár csak a töredékét is képesek megvalósítani. Arra azért megkérném őket, árulják el, hogyan hosszabbítják meg a napjukat 48 órára.
Utolsó kommentek