A kérdésekre tegezve válaszolok, elnézést kérek azoktól, akiket ez zavar. Én már csak egy ilyen laza tinédzser pofa vagyok.
Milyen alapon kritizálod az AKG-t? Tudod te egyáltalán, milyen jó iskola ez?
Ez az egyik leggyakrabban előkerülő kérdés. Hadd kezdjem a második felével: igen, tudom. Azonban, mint talán tudod, egész életemben alternatív iskolákba jártam – nem tudok már hátast dobni attól, ha egy tanár közvetlen és nem veszek fel papírcsákót, ha együtt nevetünk valamin egy órán. Nem arról van szó, hogy nem értékelném ezeket, de egyrészt nem ezekről írok, másrészt pedig mindettől függetlenül meglehetnek a magam problémái azzal, ahogy az iskola működik, lehetnek elképzeléseim arról, mit és hogyan lehetne másképp csinálni. Érezhetem úgy, hogy az iskola önmagához, az elveihez és lehetőségeihez képest működhetne jobban. Szerintem kevés jobb dolgot tehet az ember egy intézménnyel annál, mint hogy rámutat a hibáira. Tisztában vagyok vele, hogy problémáim egy része szubjektív, sőt, nemlétező, de egy darts-metaforával élve a felvetéseim egy része el sem találja a táblát, de van, ami középre megy, és van olyan is, ami tripla húszas. Nyilvánvalóan én sem vagyok tökéletes és mindentudó, ettől még azonban érdemes ezt csinálni. Nem könyvben adtam ki és nem dossziéban adtam oda a tanároknak: nyílt vitára bocsátom elképzeléseimet. Az AKG jó (nem véletlen az a blog alcíme, ami), de természetesen nem tökéletes. Ezzel sincsen semmi baj. Megtárgyalni véleményünket azonban érdemes, sőt.
Még egy idevágó idézet: "A person who hates his country doesn't have an agenda for his country. A person who hates his country just wants to see his country destroyed. Not improved: destroyed." (innen)
Még egy idevágó idézet: "A person who hates his country doesn't have an agenda for his country. A person who hates his country just wants to see his country destroyed. Not improved: destroyed." (innen)
Miért nem írod le a pozitívumokat?
Nagyon sok mindent alapvetőnek tekintek eddigi tanulmányaim után, valamint nem célom az iskoláról egy objektív belső beszámolót készíteni. Igazából alkalma
s sem lennék rá, ennek két oka van: nagyon sok mindent veszek természetesnek és ebből adódóan nem tudnék őszintén és hitelesen pozitívan írni az adott témáról. Ez nem jelenti azt, hogy néha ne írnék pozitív hangvételű írásokat, jelenleg azonban ez elsősorban egy problémafelvető blog, ami nem írja le az iskola működésének egészét, természetesen nem is tehetné. Nem célom és talán képes sem lennék rá – de örömmel veszem, ha más megteszi. Azt már meg sem említem, hogy lévén egyetlen diák, aki nincs ott mindenhol, nem is tudnék objektíven értékelni. Azok, akik amiatt aggódnak, hogy rossz képet festek az iskoláról, azzal segíthetik a legtöbbet, ha írnak a pozitívumokról (nem mintha már nem lenne tele velük az internet), én mindenesetre örömmel veszek mindennemű vendégírást, amíg megfelel annak az egy vagy két irányvonalnak, amiket itt említek meg.
Hogy merészeled pocskondiázni a tanáraidat?
Mielőtt bármit is írnék, megkérnélek, hogy emlékezz vissza öt/tíz/akármennyi évvel ezelőtti tanulmányaidra, egy akármilyen órára. Van rá egy fogadásom, hogy arra emlékszel, hogy tanított a tanár, milyen órákat tartott, milyen volt vele a kapcsolatod – nem feltétlen a tankönyvre, a dolgozatokra. A tanár elsődleges, a létező legfontosabb eleme a tanításnak, talán veled is megtörtént, hogy az egyik tanárnál utáltál egy tantárgyat, egy másiknál meg szeretted – és ez talán az eredményeiden is meglátszott.
Azzal is érvelhetnék természetesen, hogy azért fizetek az iskolának (közvetve a tanároknak), hogy megfelelő oktatást nyújtsanak nekem, s ha ezzel elégedetlen vagyok, 1) elmehetek, 2) szívhatom a fogamat, 3) felvethetem a problémáimat a köznek. Ez nyilvánvalóan egy kőkemény közgazdasági valóság, ami az AKG-ban – a „K” ellenére sem – jelenik meg, ennél nyilvánvalóan sokkal jobb a hangulat és az emberi viszonyrendszer. Ettől azonban létezik, remélem azonban, nincs szükség arra, hogy ezt vegyem elő, ha meg kell magyaráznom az idevágó bejegyzéseim.
Egyébként nem pocskondiázom a tanárokat, emberi minőségüket igyekszem sosem érinteni, még csak tanári képességeiket is csak ritka esetekben kritizálom – elvégre nem vagyok ott az összes óráikon, nem rendelkezem statisztikákkal. Amikről írok, azok a nekem tartott órák és az ezzel kapcsolatos gondolataim, véleményeim. Amit a leggyakrabban előveszek, azok az órák és az óratartás menete. Nem véletlenül „Óráról órára” a sorozat neve és nem „Tanárról tanárra”. Természetesen elkerülhetetlen, hogy a tanárról is írjak, és a kezdetektől azt hittem, tapasztalt pedagógusaink tudják kezelni a szubjektív kritikát. Arról már ne is beszéljünk, hogy a posztokban a már fent is említett okokból csak ritkán írok pozitívumokat, azt hittem, ezt is el tudják helyezni. Tessék, szerintem ez és ez nem működik jól. Vannak pozitív posztok is, azok is megkapták a maguk olvasottságát (informatikaposzt, Origo-főoldal). Mindenesetre ha csak egy ember (felnőtt vagy gyerek) elgondolkodik valamin, amit írtam, már elégedett vagyok.
Miért választottál egy ilyen felháborító címet a blogodnak?
Ó, a kedvenc témáim egyike: a cím. A cím rossz képet fest az iskoláról (átfogalmazva: szarunk az apád pénzügyeire (ez – nagyon remélem, hogy csak viccből – már elhangzott egy tanártól is, természetesen civilizált formában)). A címet még a blog eredeti koncepciójakor adtam - nahát, akkor adtam címet, amikor elkezdtem –, ami pedig az volt, hogy az iskoláról alkotott jó és rossz tévképzeteket egy belsős véleményével ellensúlyozzam, módosítsam, akár cáfoljam. Nem én nevezem így az iskolát: azok, akik szerint "a következő generáció köcsög libsijeinek kinevelőhelye". Természetesen azóta nem kevés víz folyt le a Dunán. A címmel kapcsolatos felvetést egyébként ugyanazokkal az érvekkel cáfolom, mint azt, hogy Nem fogod fel, hogy a blogod rossz képet fest az iskoláról?
Nem fogod fel, hogy a blogod rossz képet fest az iskoláról?
Erről is elég sokszor értekeztem már. Először is, arányaiban azért annyira nem lehet sok a külsős olvasóm. A külsős olvasók egy része nem is érdekelt az iskolában (ergo nagy valószínűséggel nem is lesz rendszeres olvasóm). Az iskolában valamilyen módon érdekelt külsős olvasóim nagy része már rendelkezik valamiféle állásponttal az iskoláról, vagy pozitívval, vagy negatívval (ugyanez igaz a címre és a benne foglalt állítás igazságtartalmára is). A maradék – tehát (nagy levegő) azok a külsős olvasók, akik érdekeltek az iskolában valamilyen formában, DE még nem rendelkeznek kialakult véleménnyel az iskola működéséről – nagy valószínűséggel 1) nem csak a blogom alapján fogja véleményezni az iskolát, és az interneten található vélemények és írások szinte mindegyike pozitív 2) vagy éppenséggel a blogom miatt lesz jó véleménye az iskoláról (egy példa – további fejtegetésem a témáról itt). A fenti felvetés nagyjából olyan, mint a Tilos Rádió és az Ice-T dala által „fenyegetett” összesen 2-3 kamasz esete.
Ha ennyire szarnak találod az iskolát, miért jársz ide?
Nem találom az iskolát, sőt, napjaink oktatási rendszereiben – több személyiségközpontú iskolát megjárt emberként – a „legkisebb rossz”-ként aposztrofálom. Ettől azonban lehetnek problémáim, amiket fel is vetek.
Kiknek szánod a blogot?
Eleinte, ne feledjük, a pozitív és negatív tévhitek – a magam módján való – eloszlatását akartam előtérben tartani, erről több okból is elég hamar letettem – mindenesetre ez főleg az AKG-n kívülre szólt. Annak ellenére, hogy feladtam ezt a koncepciót, a „magyarázó” posztokat fenn hagytam, hogy magyarázattal szolgálhasson szükség esetén az olvasóknak. Jelenleg a blogot (pláne a koncepcióváltás fényében) elsősorban az AKG közösségének szánom, de nem érzem bajnak, ha külsősök és jövőbeli belsősök olvassák a blogot. Ha másért nem, azért, hogy felpörgesse a társalgást – ami, ne aggódj, létezik, még ha nem is elsősorban a blog felületén.
Mi a célod a bloggal?
Sok volt már. A kezdetekkor AKG-s tévhitblog volt, aztán durva kritikáim gyűjteménye, aztán egy elhalt kísérlet a pro és kontra megjelenítésére, hogy aztán (jelenleg) valami közösségit próbáljak fabrikálni belőle.
Mi a jelenlegi célod a bloggal?
Most egy nyílt problémafelvető fórumot szeretnék faragni a blogból – nyilvánvalóan nem lesz könnyű feladat. Én mindenesetre továbbra is felvetem a saját problémáimat és azokat, amik már kimerítik a secret de Polichinelle kategóriáját. Nagy örömmel veszem a pozitív és negatív hangvételű vendégírásokat.
Miért kezdted el írni a blogot?
Azt érdemes tudni, hogy már nyolcadikban is írogattam ilyen kis szösszeneteket, akkoriban azonban inkább csak magamnak. Szerintem már nincsenek meg. Ezt csak azért mesélem el, hogy lásd: nem most kezdtem el problémákat „felhalmozni”. Igen, volt egy egészen konkrét momentum, ami miatt ott helyben megnyitottam a böngészőt és a blog.hu felé vettem az irányt, hogy létrehozzam ezt a blogot, azon az ibolyaillatú júniusi éjjelen, egy nappal az évzáró előtt. Hogy mi volt az, egyszer majd megírom – mint oly sok más egyebet –, egyelőre azonban nem szeretném.
Melyik posztod/posztjaid találod a legjobb(ak)nak/legfontosabb(ak)nak?
A legszínvonalasabb, a maga módján legfontosabb írásaimat a filozofálgatás témakör alatt posztolt szösszeneteket érzem: személyiségközpontúságról, iskolarendszerről, iskolaújság-funkciókról és hasonlókról írok, hol az AKG-val konkrét kapcsolatban, hol anélkül. Fontosnak a nagy vihart kavart félelmes írást, a tanárértékelés félrevezetőnek ható adataival való számolgatást és az összes „nagyobb léptékű” írásomat tartom. Az Óráról órára-posztoknak is megvan a maguk jelentősége, de azok a „konfúciuszi fegyverek”, ha szabad így fogalmaznom.
Mi a francért használsz ennyi idegen szót?
Nem nyelvsznobizmus (ezt a cikket egyébként nagy szeretettel ajánlom a témában, már csak azért is, hogy megmutassam, az ÉS politikamentes cikkeit megéri kikeresni), csupán gyakran hamarabb jön a „számra” az idegen szó, mint a magyar – nagyon gyakran használom az angol nyelvet így a huszonegyedik században felnövő fiatalként. Nincs különösebb célom az idegen szavak használatával, mindössze sosem éreztem ezt tényezőnek. Mostanában azért a visszajelzések hatására igyekszem erre is jobban figyelni.
Miért dicséred magad állandóan?
Arra gondolsz, hogy nem cigizem, nem puskázom és sosem kell tanulnom otthon? Nem tagadom, a hétköznapokban nem áll távol tőlem az önfényezés és teljes joggal fogalmazta meg több olvasóm is, hogy visszatetszést kelthet és elvonhatja a figyelmet a valódi mondanivalómról. Annak idején egy egész posztot szántam a témának, ebből egy idézet: „Nem a saját zsenialitásom akarom ilyenkor kiemelni. Egyszerűen megmutatom, mi az, amihez nem tudok hozzászólni és miért. Azt is írhatnám, hogy nem tudtam, hol lehetett kiszökni az iskolaépületből, én ugyanis […] életmódom miatt nem egy dologból kimaradok, s […], el kell ismernem, hogy vannak olyan témák, mikről csupán homályos elképzelésem létezik és létezhet és ezek valószínűleg nem is felelnek meg a valóságnak.” Mindemellett természetesen igyekszem ezt is minél ritkábban megtenni.
Miért szólnak hozzá ilyen kevesen a posztjaidhoz?
Közepesen macerás a blog.hu-s regisztráció (a postr.hu-t már ne is említsem), az olvasottságot és a visszajelzések mennyiségét és minőségét nézve szerintem ez a fő ok. Természetesen nem kevés gyereknek csupán „folyosói kuriózum” ez a blog, de ez már egy másik történet.
Ez a bejegyzésem egy komoly „szarvihart” (tessék, magyarosíthatok) okozott, az én véleményemet megtaláljátok a posztban, ha azt nem találjátok elég meggyőzőnek, hadd idézzem egy vendégszerzőm kommentjét: „Őszintének lenni jó, de még sz AKGban is vannak határok, és a jó tanár viszony szükséges mindenki számára úgy érzem.” Ha az AKG-ban tanulsz vagy tanítasz, kedves Olvasó, talán te magad is tapasztaltad, hogy az általam előszeretettel csak „folyosói hordószónokok”nak nevezett megmondóemberek csupán egymás közt fejtik ki problémáikat – én pedig fontosnak érzem, hogy beszéljünk róluk.
Moderálod a kommenteket?! Álszent vagy!
Nem, nem moderálom a kommenteket, csak mivel nem volt lehetőségem ennek a felvetésnek a tisztázására, elterjedt ez az elképzelés. Itt leírom részletesebben, mi volt az a 2, azaz KETTŐ hozzászólás, amit kitöröltem – röviden annyi, hogy „vicces”, a titkárság nevében írt, nyilvánvalóan hamis hozzászólásokról van szó, amiket csak az után töröltem, hogy küldtem egy levelet a felhasználónak, hogy keressen meg, amennyiben valóban a titkárság a szerző. Természetesen nem keresett senki.
Hová küldjem a vendégposztjaimat?
Ide. Előre is köszönöm!
Hogy merészeled megszégyeníteni a körülötted lévő embereket, például ezzel a poszttal?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, szeretnék egy alternatív (hehe…) szituációval előrukkolni. Képzeld el, hogy én egy énblogot írok a mindennapjaimról, a dolgokról, amik érdekelnek. Legyen a neve, mit tudom én, luciblogja.blog.hu – itt, a blogok eredeti funkciójához hűen e-naplós formában írogatom az érdekességeket. Ez a poszt ott is megjelenhetett volna, pontosan ugyanígy. Nevet nem írtam, s igen, aki ott volt és tudja, kiről beszélek – azok, akik egyébként is tudják, miről van szó – már alkottak véleményt a dologról. A poszt nem járt azzal, hogy a Zinternet egésze megtudta, hogy Hüplákovics Terézia (aki természetesen nem létezik, ha igen, akkor sem jár a suliba) rossz dolgozatot írt és egy életre megbélyegződik… neeeem. Aki eddig is tudott a dologról, a posztomról is tudni fogja, kiről van szó. Név nem jár hozzá. A rettegett internetes olvasóközönség nem vonhatta le azt a következtetést, hogy Terézia buta – elvégre ez csak egy kiragadott apróság. Ennél természetesen sokkal fontosabb az, hogy Hüplákovics kisasszony neve, mint olyan, nem szerepel a posztban. Aki ismeri, és hallott a dologról, tudja, hogy róla van szó – a többi azonban néma csend…
Napjainkban már az is nehezen elfogadható, ha valakinek valamiről vagy valakiről vállaltan rossz véleménye van. Ez egy másik kérdés. A blogom azonban nem az AKG kurucinfója. Van véleményem valakinek valamilyen megnyilvánulásáról, és ez nem pozitív. Csak akkor számíthatna megalázónak, ha az évfolyam fő hangadója vagy szószólója lennék, akinek szava aranyat ér, de ez nincs így.
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, szeretnék egy alternatív (hehe…) szituációval előrukkolni. Képzeld el, hogy én egy énblogot írok a mindennapjaimról, a dolgokról, amik érdekelnek. Legyen a neve, mit tudom én, luciblogja.blog.hu – itt, a blogok eredeti funkciójához hűen e-naplós formában írogatom az érdekességeket. Ez a poszt ott is megjelenhetett volna, pontosan ugyanígy. Nevet nem írtam, s igen, aki ott volt és tudja, kiről beszélek – azok, akik egyébként is tudják, miről van szó – már alkottak véleményt a dologról. A poszt nem járt azzal, hogy a Zinternet egésze megtudta, hogy Hüplákovics Terézia (aki természetesen nem létezik, ha igen, akkor sem jár a suliba) rossz dolgozatot írt és egy életre megbélyegződik… neeeem. Aki eddig is tudott a dologról, a posztomról is tudni fogja, kiről van szó. Név nem jár hozzá. A rettegett internetes olvasóközönség nem vonhatta le azt a következtetést, hogy Terézia buta – elvégre ez csak egy kiragadott apróság. Ennél természetesen sokkal fontosabb az, hogy Hüplákovics kisasszony neve, mint olyan, nem szerepel a posztban. Aki ismeri, és hallott a dologról, tudja, hogy róla van szó – a többi azonban néma csend…
Napjainkban már az is nehezen elfogadható, ha valakinek valamiről vagy valakiről vállaltan rossz véleménye van. Ez egy másik kérdés. A blogom azonban nem az AKG kurucinfója. Van véleményem valakinek valamilyen megnyilvánulásáról, és ez nem pozitív. Csak akkor számíthatna megalázónak, ha az évfolyam fő hangadója vagy szószólója lennék, akinek szava aranyat ér, de ez nincs így.
Azért vitatkozol ennyit Baranyai Istvánnal, mert kirúgtak az iskolaújságtól annak idején?
El nem tudom mondani, mennyire jót nevettem, amikor ezt nemrég meghallottam. Nem tudom, hányan fejtegették és mire fel, de ez zseniális. Egy igazi drámai történet lenne: a lázadó hangvétele miatt eltávolított diák két évvel később saját felületen tér vissza, megteremtve ezzel a régi és az új, a támogató és kritikus közti hatalmas, eposzi csatát a kommentekben…
Nem, nem igaz. Szinte sajnálom. Nyolcadikban újságírószakkörre jártam, kilencedikben már nem. Ennyi az egész. De nem haragszom, ha valaki ír egy novellát a fentiekre alapozva. Ki tudja, talán én magam leszek az.
El nem tudom mondani, mennyire jót nevettem, amikor ezt nemrég meghallottam. Nem tudom, hányan fejtegették és mire fel, de ez zseniális. Egy igazi drámai történet lenne: a lázadó hangvétele miatt eltávolított diák két évvel később saját felületen tér vissza, megteremtve ezzel a régi és az új, a támogató és kritikus közti hatalmas, eposzi csatát a kommentekben…
Nem, nem igaz. Szinte sajnálom. Nyolcadikban újságírószakkörre jártam, kilencedikben már nem. Ennyi az egész. De nem haragszom, ha valaki ír egy novellát a fentiekre alapozva. Ki tudja, talán én magam leszek az.
Mire fel írod, hogy az AKG-s diákok szülei nem lehetnek egyszerű emberek?
Ez egy szomorú igazság, de egy átlagos fizetéssel rendelkező átlagember nem engedheti meg magának, hogy ide járassa a gyerekét. Annak idején az egyik csibén olvastunk pár, volt AKG-sok által megfogalmazott véleményt az iskoláról, és az egyikben szóba került, hogy az iskolának elviekben volt egy sztenderdje, miszerint egy átlag pedagógusi fizetésből ide lehessen járatni a gyereket – ezt nem tudom pontosan, nem is ez a lényeg. A szerző mindenesetre szomorúan írta le, hogy ő már nem tudja ide járatni gyermekeit.
Ennyi az egész. Vagy nagyon agyas család gyermeke az illető és kedvezményezett (nem tudom, most él-e bárminemű ilyen rendszer…), vagy a szülők megengedhetik maguknak ezt az iskolát, ami kis jóléti államunkban sem megfizethető egy átlagkeresettel.
ui.: kettővel lejjebb ezt írom, s a félreértések elkerülése végett tisztáznám, hogy írtam egy blogot anno, aminek az volt a címe, hogy Az emberek hülyék – szóval ne higgye azt senki, hogy itt az AKG-sokon van a hangsúly, édes, drága, érzékeny olvasóim!
Ez egy szomorú igazság, de egy átlagos fizetéssel rendelkező átlagember nem engedheti meg magának, hogy ide járassa a gyerekét. Annak idején az egyik csibén olvastunk pár, volt AKG-sok által megfogalmazott véleményt az iskoláról, és az egyikben szóba került, hogy az iskolának elviekben volt egy sztenderdje, miszerint egy átlag pedagógusi fizetésből ide lehessen járatni a gyereket – ezt nem tudom pontosan, nem is ez a lényeg. A szerző mindenesetre szomorúan írta le, hogy ő már nem tudja ide járatni gyermekeit.
Ennyi az egész. Vagy nagyon agyas család gyermeke az illető és kedvezményezett (nem tudom, most él-e bárminemű ilyen rendszer…), vagy a szülők megengedhetik maguknak ezt az iskolát, ami kis jóléti államunkban sem megfizethető egy átlagkeresettel.
ui.: kettővel lejjebb ezt írom, s a félreértések elkerülése végett tisztáznám, hogy írtam egy blogot anno, aminek az volt a címe, hogy Az emberek hülyék – szóval ne higgye azt senki, hogy itt az AKG-sokon van a hangsúly, édes, drága, érzékeny olvasóim!
Mi bajod az alsóval?
Azt leszámítva, hogy ha szaros, ki kell mosni, semmi. Ja, hogy az AKG-s alsósok? Talán ez a legszebb félreértés mind közül, ugyanis nem írtam AKG-s alsósokról, már csak azért sem, mert nincs, legalábbis én nem tudnám megmondani, a terminológia szerint melyik évfolyamok tartoznának bele – sosem használjuk a kifejezést. Amikor azt írtam, hogy „Az alsóról meg olyan poszt lesz, hogy csak úgy füstöl. Szponzori helyek, hogy rohadnának meg...”, a szponzori helyekre céloztam. Bőven benne van a pakliban, hogy tévedtem, de korlátozott információmennyiségem szerint a költségtérítéses képzés konkrétan ez, az államilag nem támogatott, zsebből fizetett dolog. Ez volt annak a hozzászólásnak az alsó részén, amire ezt válaszoltam. Sehonnan sem jövő és nonszensz lett volna, ha a semmiből kicsaptam volna a képzeletbeli asztalra, hogy „egyébként az alsóbb évfolyamokkal is tök sok bajom van (nincs!!), igazából mindegy is, hogy nem ezt kérdezted, kedves kommentelő”. Ha már itt tartunk, a fentiekből egyenesen következik, hogy…
Azt leszámítva, hogy ha szaros, ki kell mosni, semmi. Ja, hogy az AKG-s alsósok? Talán ez a legszebb félreértés mind közül, ugyanis nem írtam AKG-s alsósokról, már csak azért sem, mert nincs, legalábbis én nem tudnám megmondani, a terminológia szerint melyik évfolyamok tartoznának bele – sosem használjuk a kifejezést. Amikor azt írtam, hogy „Az alsóról meg olyan poszt lesz, hogy csak úgy füstöl. Szponzori helyek, hogy rohadnának meg...”, a szponzori helyekre céloztam. Bőven benne van a pakliban, hogy tévedtem, de korlátozott információmennyiségem szerint a költségtérítéses képzés konkrétan ez, az államilag nem támogatott, zsebből fizetett dolog. Ez volt annak a hozzászólásnak az alsó részén, amire ezt válaszoltam. Sehonnan sem jövő és nonszensz lett volna, ha a semmiből kicsaptam volna a képzeletbeli asztalra, hogy „egyébként az alsóbb évfolyamokkal is tök sok bajom van (nincs!!), igazából mindegy is, hogy nem ezt kérdezted, kedves kommentelő”. Ha már itt tartunk, a fentiekből egyenesen következik, hogy…
Miért rohadjanak meg a szponzori helyesek?
Visszaolvasva az idevágó hozzászólást, nem teljesen konkrét, hogy a szponzori helyeken tanuló, vagy a szponzori helyeket mint intézményt fenntartó vezetőséget kárhoztattam volna szívem szerint rohadásra. Nyilvánvalóan nagyon durva a megfogalmazás, mint a blog korai bejegyzéseinek és hozzáállásának oly sok része, de vállalom szavaimat, még ha ma ezt természetesen nem is így fogalmaznám meg. Ma valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a szponzori helyek rendkívül kellemetlen tünetei (szimptómái…) egy pénzügyi kényszernek, az eredmény híján való bejutás önmagában sok kérdést vet fel, de ami a legfontosabb, az az, amiről nem is tudom, tudnak-e a tanárok, éspedig ez az, hogy mennyi, de mennyi mindennek lesz oka és felelőse a diákok közgondolkodásában a szponzori hely és hány laza reakciót vezetnek vissza ahhoz, hogy „biztos ő is sokat fizet”. Brutálisan explicit és még engem is hátrahőkölésre késztető mondatokat húznak elő a kalapból, ha ez a téma kerül elő, az egészről azonban részletesebben majd egy posztban fogok értekezni.
Visszaolvasva az idevágó hozzászólást, nem teljesen konkrét, hogy a szponzori helyeken tanuló, vagy a szponzori helyeket mint intézményt fenntartó vezetőséget kárhoztattam volna szívem szerint rohadásra. Nyilvánvalóan nagyon durva a megfogalmazás, mint a blog korai bejegyzéseinek és hozzáállásának oly sok része, de vállalom szavaimat, még ha ma ezt természetesen nem is így fogalmaznám meg. Ma valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a szponzori helyek rendkívül kellemetlen tünetei (szimptómái…) egy pénzügyi kényszernek, az eredmény híján való bejutás önmagában sok kérdést vet fel, de ami a legfontosabb, az az, amiről nem is tudom, tudnak-e a tanárok, éspedig ez az, hogy mennyi, de mennyi mindennek lesz oka és felelőse a diákok közgondolkodásában a szponzori hely és hány laza reakciót vezetnek vissza ahhoz, hogy „biztos ő is sokat fizet”. Brutálisan explicit és még engem is hátrahőkölésre késztető mondatokat húznak elő a kalapból, ha ez a téma kerül elő, az egészről azonban részletesebben majd egy posztban fogok értekezni.
Meddig tervezed írni ezt a blogot?
Nincs konkrét időhatár vagy kőbe vésett cél, a tervezett posztokkal is alig haladok, mert mindig felmerül valami új érdekesség. Szívesen vonulnék a háttérbe egy sokfős szerzőtársaságban (ami ideális esetben maga az egész iskola lenne, ilyen vagy olyan formában), illetve természetesen AKG-s tanulmányaim befejezte után is nehézzé válna a folytatás – remélem, lesz kinek átadnom a stafétabotot, ha szükség lesz rá. A blog a maga módján természetesen okafogyottá is válhat, amennyiben létrejön egy olyan nyílt iskolai fórum, ahol a gyerekek a tanárokkal egyenlően, őszintén, a reakcióktól való félelem nélkül beszélhetik ki problémáikat, oszthatják meg eddig csak a folyosóra szorult gondolataikat a „rendszerrel”. Erre egy kísérlet a blog – minden vélt és valós hibája mellett és ellenére. Igazi személyiségközpontú intézmény lenne ez, és én leszek a legboldogabb, ha létrejöttével háttérbe húzódhatok.
Kimaradt volna valami? Kérdezz és felelek!
Utolsó kommentek