Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Az AKG pedagógiai programjának patrónusokra vonatkozó része

2011.02.11. 23:21 TooNormal

Az alábbiak az AKG pedagógiai programjából származnak, mely itt tölthető le teljes egészében. Ebben a posztban veszem végig az általam érdekesebbnek talált elemeket.

 
 
7.4.3.Patrónusi feladatok
Az AKG a patrónusi feladatkör meghatározásával a középiskolákban nem megszokott munkakört hozott létre, munkája alapvetően eltér az osztályfőnöki teendőktől. A patrónus az egyes tanuló felnőtt szakértő segítője, nevelője öt illetve hét éven át. A patrónus munkáját a kisiskolai pedagógusközösség tagjaként, a többi patrónussal, más szaktanárokkal összehangolva közösen, velük egyeztetve végzi. A pedagógiai funkciók megjelenítője, az iskolai értékek feladatok közvetítője a patrónus. Intézményesülés hiányában, a szülők, a tanulók számára a patrónus „ maga az iskola”. A patrónusi szakfeladat sajátos szakmai követelményeket állít a tanárok elé, ezért szükséges az AKG-ra felkészülni próbaidővel, továbbképzéssel.
Feladatai
1.      Részt vesz a tanulók felvételijében, a felvételi előkésztésében, lebonyolításában. Az egyik szóbeli bizottság vezetőjeként döntéshozó felvételi ügyekben.
2.      Minél előbb (legfeljebb az első félév alatt), minél alaposabban ismerje meg a tanuló személyiségjegyeit, életét, szociális körülményeit, a család anyagi, kulturális viszonyait, a tanuló adottságait, érdeklődési körét, motivációs bázisát.
3.      Közös megbeszélések, egyéni tapasztalatok alapján a szülőkkel egyeztetve személyre szóló hosszú távú fejlesztési programot alakít ki, melyet – az új információk alapján – folyamatosan korrigál. Az egyéni fejlesztési program igazodik a tanuló életkori sajátosságaihoz, adottságaihoz, körülményeihez. Figyelembe veszi a kisiskolai szaktanárok véleményét, a gyerek változásait. Tartalmazza a tanuló hatékony tanulása, sikeres iskolai élete, s az élet egyéb területein való boldogulása érdekében elvégzendő feladatokat, a direkt és indirekt pedagógiai eljárásokat, teendőket.
4.      Kiemelt feladata, közvetlen – tevékenységekben és verbálisan megjeleníthető – és a közvetett érték- és normaközvetítés, az életkorhoz igazodó mentálhigiénés, önismereti és kommunikációs fejlesztés egyaránt.
5.      Kiemelt feladata továbbá a tanuló pályaválasztásának kialakítása, segítése, az ehhez szükséges képességek fejlesztésének tudatosítása, a reális énkép, a racionális jövőkép megfogalmazása.
6.      Személyes ráhatással, egyéni és közös beszélgetésekkel és programokkal, rendszeres kapcsolattartással – mind a szaktanárokkal, mind a szülőkkel –, folyamatos ellenőrzéssel, rendszeres írásbeli és szóbeli értékeléssel, direkt és indirekt pedagógiai eszközökkel törekszik a gyerekeket a számukra leginkább megfelelő úton tartani. Élet- és munkarendjüket, szabály és normatudatukat, tanulásukat segíteni, alakítani.
7.      Képviseli az iskolában a tanulókat. Képviseli érdekeiket, közvetíti – ha szükséges – problémáikat.
8.      Egy patrónustanárhoz tartozó 10–14 gyerek, egy „fészekaljat” alkot. Egy fészekalj nem feltétlenül közösség, mert minden tanulónak külön patrónusa a patronáló tanár. Az évek alatt kell, hogy legyenek közös programjaik, közös vállalásaik, feladataik, de a fészekalj nem tanulmányi, képzési egység, nem közös feladatra szerveződött.
9.      A tanuló minden iskolai döntésében részt vesz. Nélküle a tanulót érintő lényeges ügyekben nem lehet dönteni.
10.A patrónus heti rendszerességű „csibefoglalkozáson” találkozik közösen patronáltjaival. A csibefoglalkozások tematikáját, módszertani ajánlásait a kisiskola patrónusai közösen fogalmazzák meg a hét évre szóló közös program, éves munkatervének keretei között. A patrónus a fészekalj beszélgetéseken tájékoztatja a tanulókat az iskolai élet információiról és a következő időszak feladatairól is.
11.A patrónus hetente legalább egyszer alkalmat biztosít a gyerekek számára beszélgetésre, négyszemközt is és az egész fészekaljjal közösen is, függően a beszélgetés témájától.
12.Az iskolai házirend hiányában a kisiskolák patrónusai közösen alakítják ki az egyes életkorokra, gyerekekre vonatkozó eljárási szabályokat, normákat. Az egyeztetett feladatokat a kisiskola valamennyi patrónusának el kell látnia.
13.Egyéni fejlesztési program keretében kialakítja az egyéni foglalkozás módját, s ezt a tanulóval – életkorához igazodó formában – megbeszéli. A patrónus az adott keretek között a szabály- és normatudat kialakulása és érvényesítése érdekében – függően a tanuló életkorától, adottságaitól, motivációjától, körülményeitől – egyéni eljárásokkal, személyes eszközöket alakít ki, és azt a tanulóval megállapodás, napi együttműködés keretei között betartatja és a hétköznapok során ellenőrzi.
14.A patrónus jogosult és kötelezett a tanuló minden iskolai ügyében eljárni (pl. jutalmazni, fegyelmezni stb.). Rendkívüli esetekben (pl. kiemelkedő eredmények, jutalmazás, büntetés, a megállapodásoktól a tanuló érdekében való eltérés stb.) köteles a kisiskola vezetőjével, szükség esetén a többi patrónussal, szaktanárokkal, szülőkkel, általánosan az adott ügyben érdekeltekkel egyeztetni.
15.A patrónus tartja a kapcsolatot a szülőkkel. Tájékoztatja őket a tanuló iskolai munkájáról, pedagógiai, képzési ügyekről éppúgy, mint anyagi kérdésekről, vagy más programokról. A rendszeresen tájékoztatás kötelezettsége azt jelenti, hogy a szülőket a tanuló iskolai életéről, tanulmányi eredményeiről, legalább havi rendszerességgel értesíti, s félévente legalább kétszer személyes megbeszélést is folytat, s minden lényeges kérdésben egyeztet velük.
16.A patrónus a tanuló családjának anyagi viszonyainak ismeretében segíti az alapítvány és a család hosszú távú szerződésének megkötését, ösztöndíjkérelme estén véleményezi azt.
17.A kisiskola patrónusai közösen végzik a munkájukat. A kisiskolai konferencián, egyeztetik a kisiskola feladatait, megbeszélik a következő időszak munkáját, közösen értékelik az előző időszakot, legalább havi rendszerességgel megbeszélik az egyes tanulókkal kapcsolatos teendőket.
18.A patrónus tartja a kapcsolatot a szaktanárokkal, segíti őket, hogy a gyerekek adottságaiknak leginkább megfelelő terhelést kapják, tájékozódik a tanulók tantárgyi előmeneteléről, órai munkájáról.
19.A patrónus részt vesz a kéthetente tartandó kisiskolai konferencián, együttműködik annak előkészítésében, programjának megvalósulásában.
20.A patrónus aktívan részt vesz a kéthetente tartandó összpatrónusi megbeszéléséken, az év végi összegző nevelőtestületi záráson.
21.A patrónus legalább évente írásban részletesen értékeli a tanulók fejlődését, személyiségének változásait, munkáját, s javaslatot tesz a feladatokra a további időszakra. Ezt az értékelést a tanulóval egyezteti, s megismerteti a szülőkkel, más szaktanárokkal. Az értékelésből származó feladatokat rövidebb-hosszabb távra megtervezi, s az érintettekkel egyezteti.
22.A patrónus rendszeresen tájékozódik a tanuló iskolai életéről, tanulmányi eredményeiről, órai, otthoni munkájáról, dolgozat és beszámoló eredményeiről, iskolán kívüli elfoglaltságairól. A tanuló éves munka- és órarendjét, a patrónussal közösen, vele egyetértésben állíthatja csak össze. A 12.–13. évfolyamon a tanuló órarendjét, választott programjait, a szülők, a patrónus és a tanuló közösen állítja össze. A végső döntés – egyeztetés után – a tanulóé.
23.A patrónusnak tudnia kell, hogy iskolaidőben hol tartózkodik a tanuló, ellenőrzi a hiányzásait, nyilvántartja azokat. Információ hiányában azonnal tájékoztatja a szülőket, ill. tájékoztatást kér tőlük. 
24.A patrónus részt vesz a tanuló iskolai döntéseiben, ellenőrzi azok teljesülését, nyilvántartja előrehaladását programjait, tanácsaival segíti döntéseit.
25.A patrónus döntései a tanulóra vonatkozóan kötelező jellegűek. (De velük kapcsolatban a tanuló fellebbezhet a kisiskolai nevelőközösséghez, a pedagógiai vezetőhöz, valamint az Iskolabírósághoz.)
26.A patrónus a gyerekek egyetértésével és együttműködésével csibeprogramokat szervez. A gyerekek életkorának, szükségleteinek megfelelő kulturális, közösségi rendezvényeket készít elő, bonyolít le. Amennyiben a programot a tanulók szervezik az előkészítést, feltételeket ellenőrzi ill. részt vesz a csibeprogramokon.
27.A patrónus feladata a digitális naplóban rögzíteni a csibefoglalkozások tematikáját, illetve nyomon követni a tanulók szakórai részvételét – igazolni hiányzásait, ellenőrizni tanulmányi eredményeit, az azokból fakadó feladatokat a tanulóval, szülővel egyeztetni.
28.A törzslap vezetése, a bizonyítvány kiállítása a patrónus feladata.
29.A patrónusi munka része az egyéni és csibefoglalkozásokon túlmenően a kisiskolai programok szervezése, lebonyolítása – a többi patrónussal közösen –, az azokon való részvétel, ill. a tanulói részvétel biztosítása. A patrónusok feladata továbbá az össziskolai programok, hagyományok az adott évfolyamon a kisiskolára háruló részének előkészítése, lebonyolítása és az azokon való részvétel.
30.A patrónus a kisiskola többi patrónusával közösen előkészíti, megszervezi, lebonyolítja a témaheteket, értékeli az ott folyó tanulói, közös munkát.
31.A tanulóra vonatkozó minden hivatalos intézményi, szakmai, pedagógiai, döntésben részt vesz, a velük kapcsolatos pedagógiai, szakmai, adminisztrációs feladatokat is ellátja. Így pl. kiemelten a továbbtanulás, pályaválasztás, érettségi, nyelvvizsga, Más külső tanfolyamok, vizsgák, OKTV, helyi tanulmányi versenyek, külföldi utak, programok.
32.A patrónusnak figyelemmel kell kísérnie a tanuló hivatalos nyilvántartásával, tanulói jogviszonyával kapcsolatos feladatokat (gazdasági ügyek, adminisztráció, digitális napló, diákigazolvány, biztosítás stb.).
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apamkurvagazdag.blog.hu/api/trackback/id/tr362655093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása