Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Heti apró (március 16-19.)

2011.03.21. 20:32 TooNormal

Heti mikro, hogy pontos legyek. Nyitási helyzetkomikum!

Hétfő, kedd: iskolaszünet. Szombat: bepótoljuk a hétfőt. Kedves drága államigazgatás, nem lett volna értelmesebb az előző szombaton menni be?
 
Na mindegy. Ez most egy extra rövid Heti apró lesz, mivel a változatosság kedvéért szerdán nem voltam, ráadásul alig történt valami izgalmas a héten.
 
Közeleg a B1-es nyelvvizsga, e sorok írásakor (hétfő) jövő hét pénteken várható. Ennek hatása természetesen érződik a hatvankétbillió vizsgafeladatban, amiket elsősorban házinak szoktunk megkapni. A könyv is a vége felé közeledik, egyre több és több ismétlő jellegű feladattal. Médián CSI-t néztünk, a korábban már felemlegetett anyagflexibilitás jegyében választhattunk, hogy most beszélgetünk és később nézzük ezt, vagy fordítva. Hármat találhattok, mi volt a végeredmény.
 
Nyitásainkon folytatódtak a tantárgybemutatások. Egyik reggel maga Horn György tett látogatást nálunk, hogy a történeti társadalomismeretről meséljen nekünk. A dolgot az tette viccessé, hogy a nyitáson az évfolyam cirka hetven diákjából, ha sokat mondok, húszan ott voltak – igazgatónk ezt megrökönyödve vette tudomásul, meg is kérdezte évfolyamvezetőnket, hol vannak a többiek, illetve minket, hogy mi is történik itt. Az egyik „kollégám” teljes léleknyugalommal közölte vele, hogy azért, mert unalmasak.
 
Hálás lennék, ha a poszt végén belinkelt írásom eljutna hozzá, ha eddig nem tette meg.
 
Irodalmi önképzőn a költészet napja volt a téma, érdekes ötleteink vannak.
 
A szombati iskolanap hétfői órarend szerint telt, ezzel németdolgozat járt. Igen ám, de ez olyan németdolgozat volt, ami kb. első órai anyagra kérdezett rá – mégis kb. síri csendben írtuk. Én elsősorban azért, mert vártam a csavart, az kavargott a fejemben, hogy „ilyen nincs”, meg az, hogy „mi a franc az a zeichnen ige, 10 pont a 35-ből ebben a kamudogában, égő lenne nem tudni”. Hogy ne csak kamudogám legyen, bepótoltam a szerdait.
 
Kis hülyeség: tesin már egy ideje figyeljük, majdnem minden röplabdameccset az a csapat nyer meg, amelyik a bordásfal felőli oldalon játszik. Konkrétan tízből kilencet.
 
Ja, és ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy engem nem sokkal később a „lázadó” jelzővel fognak ellátni az AKG-ban, kiröhögöm. Különös.
 
Aktuális ajánlott írásom a kis reggeli ceremóniáról szól: Nyitás – megéri megtartani?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apamkurvagazdag.blog.hu/api/trackback/id/tr142760239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása