Cikkem az üres címlapról nem fog megjelenni az iskolaújságban. Elsősorban azért, mert a cirka egy tucat diák és egy tanár által szerkesztett, havi nemrendszerességgel megjelenő, csak az iskolában árusított lap fontossága teljes tudatában nem vállal másodközlést. Másodsorban azért, mert a jelek szerint cúna és gonosz vagyok. A levélből kiviláglik, hogy a szerkesztőségnek nem sikerült megértenie írásomat, ugyanis inkább kontextusából kiemel egy szót („agymosott”) ahelyett, hogy elgondolkodna felvetésemen, miszerint a szerkesztőség állásfoglalása a médiatörvény kapcsán talmi és jelentéktelen.
Kedves Kelemen Csaba Herkules!A blogodon megjelentetett cikked szerkesztőségünk nem fogja újraközölni. Amennyiben valóban ezt szeretted volna, nem teszed közzé a cikket, csak akkor, ha elutasításra találsz – ezt így szokás a médiában. Másodközléssel lapunk nem foglalkozik, ez csak olyan esetben fordulhatna elő, ha egy cikknek különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk.A másodközléstől való elzárkózás annak is köszönhető, ahogy szerkesztőségünk tagjairól a cikkben beszélsz (pl. agymosottak), és ahogy a cikkben említesz fel az olvasók számára érthetetlen, sejtelmes utalásokat („Google és Mr. Page barátunk”). A cikked nem vitairat, hanem lekicsinylő, felsőbbrendű kinyilatkoztatás, így ezzel a stílussal vitába szállni sincs szándékunk. Ez a stílus maradjon a blogod jellemzője, mi egységesen úgy gondoljuk, hogy nem támogatjuk ennek a durva stílusnak az elterjesztését.Felelős szerkesztőnk válasza viszont a blogodon olvasható, azt már több mint egy hónapja nem méltattad válaszra.Válaszlevelünk publikálásához hozzájárulunk.A Szubjektív szerkesztősége
Idézek magamtól: „Olyan állásfoglalás ez, ami csupán utánzat és nem eredeztethető a szerkesztőség egységes világképéből (ilyen nincs és nem is lehet ebben az életkorban, kivéve agymosás után)” – senkiről nem írtam, hogy agymosott lenne. Ellenkezőleg, azt írtam, hogy a szerkesztőség egységes állásfoglalása a médiatörvény kapcsán talmi és jelentéktelen – erre válaszolni talán még fontosabb lenne, mint egy pejoratív szóba kontextusán kívül belekapaszkodni.
A „sejtelmes utalásokat”, ahogy egy szerkesztett újságban szokás, ki lehetett volna szerkeszteni.
Az, hogy azt írtam a felelős szerkesztőnek: övé az utolsó szó, nem azt jelenti, hogy nem méltattam válaszra.
Köszönöm mindenkinek, aki követte a „címlap-sztorit”. Szerintem érdekes történet volt, még ha a vége kiábrándító is lett.
Hogy Várnai Lászlót idézzem: maradt a blogolás. Nekem tökéletesen megfelel.
Utolsó kommentek