Vicces kép(ek), lázadás, "fél-óra". Apróságok az e heti Heti apróban.
Hétfőn nem sok minden történt, így egy demotiválós képpel szeretném összegezni a napot:
Ja, ha már Demotiváló: egyes nyitásokon komoly tartalom helyett vicces diavetítések és/vagy viccek szórakoztatják az el nem késő nagyérdeműt (a nyitások egy része meg elmarad). A hétfői vicces nyitáson az Időkapuról vett, pépétébe pakolt képek voltak szórakoztatásunkra szánódva (bocsánat, de mostanában volt általam tanulódva a passzív és ez bizony meglátszásra kerül). Valamiért az iskolai nevelésről szóló nem került be… Na mindenesetre gratulálok, hogy a nyitást rendszeresen tartó tanárunk megtalálta ezt az oldalt. Ezúton ajánlanám figyelmébe a Demotiváló nevű oldalt is. Az is viccességekkel van tele.
Bocsánat a cinizmusért, de ezek a nyitások számomra, mint a neten az ajánlottnál több időt is töltő egyénnek úgy jönnek le, mint ha egy ember ma extatikus örömmel mutatná vadiúj Trabantját, „némá, gurul!”-felkiáltással. Ismeretségi köröm nagy része már jó előre ismeri a vicces nyitások tartalmát.
Tudom, egy apróságon húzom fel magam, de elvégre a Heti apró még az én mércém szerint is szubjektív rovat.
Tudom, más nevében coming outolni nem a legszebb dolog, de az, hogy valaki egy szerinte elbliccelhető órát háziírással tölt (amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az órát nem csak elbliccelhetőnek, de fontosnak sem tartja), ráadásul úgy, hogy az órát megítélésem szerint az egyik „legakágésabb” AKG-s tanár tartja… Nem tisztem ezeket megítélni, nem is teszem, de egy következtetést azért levonok: barokkos túlzással élve többen inkább a híg fos hullámain szörföznek, mert úgy aktuálisan jobban járnak, mint hogy felvessék: ez híg fos, találjunk ki valami mást! Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra. A témát Konformlázadás c. írásomban fejtegetem tovább. „Lázadjunk így is úgy is”?
Ehhez még csak annyit, hogy valakivel volt egy kisebb vitám arról a felvetésemről, hogy egy már legalább 4-5 éve „AKG-san nevelt” gyereknek biztosan van igénye és oka a véleményalkotásra, a kritikára. Már csak azon az alapon is lehet rossz véleményük tanáraikról, amennyit fizetnek ezért a szüleik (a racionális, hétköznapi interperszonális okokról nem is beszélve!). Többek között azt mondta nekem erre az illető, hogy azok, akik régen „normál” suliba jártak, nem ilyenek. Szerintem az AKG nem kis lenyomatot hagy azért… nem rendszeres, de előfordult, hogy valaki azért alkudozott az egyik tanárral, hogy hadd ülhessen már a lábait feltéve az asztalra, mert ma olyanja van. Nem látok az AKG-ban az AKG lehetőségeivel és nyíltságával nem élő diákokat semmilyen tekintetben.
Még egy gondolat a tanárértékelésről: a rendszer hiányosságait már az is megmutatja, néhol milyen reakciókat kaptam a kritikáimra. A tanárok az átlagolások, az ötvenhétféle csoportosítás és a sehol sem használt skála, valamint a semmitmondó, gyakran csak pár ember által írt vagy csoportosan öncenzúrázott szöveges értékelések szürke, ondószín lötymedékéből soha nem kaptak ilyen jellegű negatív véleményt – legalábbis ennek fényében biztosan nem rázta volna meg őket így vállaltan a hiányosságokra fókuszáló iráshalmom. Már csak ezért sem érezhetem jónak a tanárértékelési rendszert.
Média: House-t néztünk. Hölgyeim és uraim, ennek kell lennie a médiának heti két órában! Először leadjuk az anyagot, a definíciókat, aztán megtekintünk egy konkrét példát, majd a példáról beszélünk! Én leszek az utolsó, aki a véleménykülönbségek letorkolását támogatni fogja bárhol is, de anno is az zavart, hogy egy definíción vitatkoztunk 20 percen át. Egy definíciót el kell magyarázni, le kell írni, és jó napot. Ki akar kit meggyőzni, amikor egy definícióról zajlik a vita? De most komolyan, mi értelme van? Ha heti „ötvenszázöt” óránk lenne, azt mondanám, rendben van, de így… örülök, hogy erre azóta nem került sor.
Csibeprogram: iskolafogászat. Alapjáraton két-két-két csibe megy egy alkalommal, most a „tantárgybemutató” miatt négy is ment – ezt és némi szervezési kavarodást leszámítva érdektelen az egész.
Zárásképp: a szerda délutáni németóra, ha jól emlékszem, körülbelül húsz perces késéssel kezdődött egy elhúzódott óralátogatás miatt. Ez csak azért érdekes, mert az adott anyagrészt (ami egyébként tök egyszerű volt) a hátralévő 20-25 percben csont nélkül átvettük, gyakoroltuk, átnéztük. Namármost, én, mint olyan valaki, aki már egyszer-kétszer panaszkodott az epochális rendszer néhol nem ideális időkihasználása miatt, természetesen egyből azon gondolkodtam el: ha ez tényleg ilyen egyszerű, mit csináltunk volna a hátralévő időben? Persze én is tisztában vagyok vele, hogy nem véletlenül nem egy expressztanfolyamról beszélünk és bizonyára számít a beépülés, az ismétlés, a gyakorlás… de mégis hajt valami, ami mindig azt mondatja velem: oké, tudjuk, gyerünk, menjünk, siessünk tovább!
Csütörtökön és pénteken felvételiztetés miatt több óra elmaradt, engem csak azért nem érintett ez, mert jómagam egyáltalán nem voltam jelen ezen a két napon. Három napos volt csupán a hetem.
A Heti apró-sorozatban e héttől kezdve szeretném egy-egy régebbi írásomat egy kis időre ismét „reflektorfénybe” hozni, hátha elkerülte régi és új olvasóim figyelmét. Nem azokra gondolok, amiknek amúgy is közük van a fent tárgyaltakhoz, elvégre ilyenkor úgyis link formájában hivatkozom rájuk. Itt és most olyan írások fognak szerepelni, amelyek „mindössze” érdekesek és talán fontosak is.
Kezdetképp: Személyiségközpontúság – hol jelenhet meg?
Utolsó kommentek