Az átlagos napról szóló posztsorozat első részében kiveséztük, mik az AKG alapfogalmai, majd a másodikban megkíséreltem elmagyarázni az órarendet. A harmadikban röviden szóltam a hét év menetéről.
Az új posztsorozatban elkezdem végigvenni a tantárgyakat és a tanárokat. Fontos, hogy ez teljességgel szubjektív. Egyrészt nem mindenkit tanít ugyanaz a tanár, másrészt vannak olyanok, akinél csupán én nem látom a tanári képességek manifesztálódását. Ahol szükségét látom, közlöm a plebs álláspontját is, természetesen.
Tehát bemegyek az első epochára. Az előző posztban nem mondtam, de van olyan év, amikor a reggeli és délutáni epocha felcserélődik, tehát pl. a matek van délután. Nekünk hetedikben és nyolcadikban délután volt, kilencedikben és tizedikben délelőtt. Tegyük fel most, hogy az első epocha történelem.
A történelemórákon mindig csoportban dolgozunk, az AKG saját tankönyvéből. Ez a tankönyv főleg forrásokat tartalmaz, amiket az órán feldolgozunk. Az adott történelmi szakasz forrásanyaga után mindig van egy kisebb összegzés. Miután a csoport feldolgozza az adott anyagrészt, utána a tanárral közösen átbeszélik.
Jól hangzik? Általában az is.
Kezdjük ott, hogy minden alkalommal kapunk egy 1-2 oldalas feladatlapot, amit a tankönyvi források alapján megoldunk. Ezt beszéljük utána át a tanárral. Ez alapjáraton remek, de egyrészt kiderül belőle, hogy a tankönyvből tanulni lehetetlen, így ha valaki sokat hiányzott, legfeljebb gyújtósnak használhatja az összegzést. Az egyetlen járható út valaki más jegyzeteinek elkérése (az AKG nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a megfelelő jegyzetelési technikát már most elsajátítsuk), ami nem mindig célravezető. Néhol hiányosak, néhol követhetetlenek, nincs egy koherens tartalom, gyakran hat tonna mellékinformáció van a lényeg helyett a füzetben, vagy az a vázlatcsontváz, amit a tanár felkapar. Én már csak tudom, sokat hiányzom. Hamar feladtam a más füzetéből pótlást.
Na mindegy, a gyerekek együtt megoldják a feladatlapot. Ez tényleg egy jó módszer, néha azonban túl hosszúra nyúlik. Egyrészt ezzel borul az óraterv, másrészt a tanár ekkor kiáll és végigveszi az egészet. A poén az, hogy akkor is végigveszi az egészet, ha nem borul fel semmilyen terv! A tanterv része, hogy először a gyerek átvágja magát az anyagon, majd a tanárral az osztály közösen klarifikálja a mondandót!
Ez is jó, a megértésnek ezen kettős szűrőjén csupán a leghülyébbek csúsznak át (más kérdés, hogy sokaknak így is órákat kell otthon magolni – ehhez nem tudok hozzászólni, előttem tankönyvet otthon csak akkor látnak, ha összekeverem a számítógéppel; nem szorulok rá igazán). Néha azonban borzasztóan feltűnő az időveszteség, amit ez okoz. Gyakran a gyerekek semmit nem értenek meg a feladatlap alapján, majd a tanár koherens, mellékinformációkkal teli, vázlatokkal kísért magyarázatából minden világossá válik. Felmerülhet a kérdés: miért kell akkor mindig kétszer átvenni az anyagot? Az ember sírni tudna, ha belegondol, hogy másfél hét alatt végig lehetne menni egy történelmi szakaszon (az, hogy ez mennyire részletes, most nem tartozik ide: elég az hozzá, hogy amikor az általam jól ismert második világháborút tanultuk, beteg voltam, de utólag a társaság elbeszélései alapján a hajamat téptem a felületesség miatt). Én mindenképp úgy szerkeszteném a történelemepochákat, hogy az első egy-másfél hétben a tanár ex cathedra hétköznapi tanerő módjára elmondja az anyagot, majd utána a homályosabb pontokat feladatlapos formában vagy máshogy újra átvennék. Egyébként le a kalappal a történelemtanárok előtt, akik mindennapra újabb és újabb feladatlapokat gyártanak, akár naponta többet is, és mindemellett van idejük és energiájuk filmrészletekkel, plakátokkal színesíteni az anyagot. Az a tanár pedig, aki mindemellett képes az asztalra felállva elsorolni a 12 pont-ot és olyan aranyköpésekkel szórakoztatni minket, mint „a terroristák nem emberek”, valamiféle szuperdíjat érdemelne.
Ennyit röviden a történelemórákról.
Utolsó kommentek