Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Reakció: Bede, kérem, arról beszéljen, amit ismer!

2010.09.11. 23:12 TooNormal

Néha gúnyos, néha legitim vidám mosollyal olvasom Bede Márton írásait, ha a szemem elé kerülnek. Komoly lenyomatot és jelentőséget szösszenetei általában nem tartalmaznak, ezt a fajta futtatást pár másik blogger sokkal inkább megirigyelné, mint ő.

E posztnak természetesen nem célja Bede Márton „életművének” kritikája, ezt meghagyom másnak. Legújabb írása azonban portfóliómba vág: írása szerint az alternatív oktatás, nos, nem menő. Írását egy osztálytársam ajánlotta figyelmembe, első megjegyzésem az volt, hogy erre mindenképp reagálnom kell. Ugyanis annak ellenére, hogy kritizálom az AKG-t, nem szabad elfelejteni, hogy kritikáim nagy része onnan ered, hogy egész életemben személyiségközpontú iskolákba jártam és volt, amelyik a nevelés egyes aspektusait sokkal jobban megragadta az AKG-nál. Amikor az AKG-t kritizálom, nem az alternatív iskolarendszert kritizálom. Általában a gyengekezűség és a büntetések hiánya az, amiért harapok.
 
Ebben az írásban olyasvalaki kritizálja az alternatív oktatást, aki – a poszt alapján – semennyire sem ismeri. Sőt, bár többször is átolvastam az írást, alig találtam benne értékelhető kritikát. Semmit nem ír az alternatív oktatásról, csupán annyit, hogy, idézem, „igyekszik megóvni a magyar gyerekeket a magyar hétköznapoktól.” Szerinte ez probléma, „mivel egy iskola alapvető célja igenis a felkészítés ezekre a mindennapokra, és perverz módon ezt leginkább a közönséges magyar iskolák képesek elérni […] a hatalmi pozícióban lévők igazságtalan idegrohamai kiválóan képezik le azt a felnőtt világot, amiben minden magyar gyereknek egyszer helyt kell majd állnia […] [a] kiskorúakat teljesen felesleges elzárni a valós környezetüktől.”
 
Mondja ezt úgy, hogy az alternatív oktatásról egy szót sem ír. További bődületes ostobaságai („Egyébként sem olyan fontos, hogy ki milyen iskolába jár”, valamint az altersulisok párhuzamba állítása az otthonszülőkkel) akkor válnak igazán nevetségessé, amikor az alábbi képet festi a mai magyar oktatásról: A gyerek bejár, nem tanul semmit, a tanár tudja, hogy az egésznek semmi értelme, a szülő pedig kétségbeesetten töri a fejét, hogy mi a fene lesz így ebből a gyerekből. Ne feledjük, ez az, amit Bede inkább ajánl a diákságnak, mint az altersulik.
 
S miért? Hogy ne az iskolarendszer után döbbenjen rá a magyar mélyvalóság taplóságára a gyerek, s mert „a gyerek boldogulására hivatkozva kísérletezik mindenfélével”.
Bede úr, Ön azt állítja, hogy inkább a rosszabb iskolában tanuljon kevesebbet a gyerek, de legalább tanulja meg, milyen a hülye magyar? Képes volt az írni, hogy lényegtelen, milyen iskolába jár a gyerek, hogy lényegtelen, mennyit tanul ott? Hogy lényegtelen, szar vagy jó tanár tanítja-e?
 
Nem mennék bele hosszasan abba, hogy felnövekedése során mi az a számtalan körülmény és helyzet az iskolán kívül, ahol a gyerek/tinédzser megtapasztalhatja a primitív magyarok viselkedésmodorát (koncertek szekuritigárdjai, egyebek… mindenki tudna száz meg száz példát hozni). Fontosabbnak tartom azt, hogy tájékoztassam a szerzőt arról, miből is áll az alternatív oktatás. Bede is leírja, hogy az ilyen intézmények „lehetnek ugyan bizonyos szempontokból jobbak a nevetséges magyar közoktatásnál”, ami főleg azért mókás, mert valódi kritikát nem is fogalmazott meg az alternatív oktatással szemben, a fenti nevetséges indokot leszámítva.
 
Kísérletezés, írja Márton. Az AKG már több, mint 20 éve működik. Némileg több, mint kísérlet, nemde? Millió hagyománya és a nyelvi évhez hasonló (akár forradalminak is nevezhető) újítása van. Állításuk szerint az iskola tanulói az új generáció értelmiségének és prominensinek sorát gyarapítják. Ezt az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de felteszem, nem üres marketingduma. Ehhez kapcsolódik a kissé cinikus megjegyzésem: aki az AKG-ba vagy egyéb alternatív/személyiségközpontú/liberális iskolába jár, annak a családja egyrészt megengedheti magának, másrészt rendelkezett elegendő ésszel, hogy körbenézzen alternatívák után. Ergo azok, akik ilyen iskolába járatják a gyereküket, azok rendelkeznek a) a tőkeállománnyal vagy b) a gógyival, ami garantálja, hogy a magyar rögvalósággal csak minimálisan kelljen érintkezniük, ha egyáltalán az országban maradnak.
 
Még egy megjegyzés: Bede azt írja, hogy „a tiltakozni képtelen gyereket bevinni mindenféle kalandokba a hülye keresztnévtől a furcsa gimnáziumig egyszerűen nem fair”. Volt már gyereke? Hat, illetve nyolc osztály kijárása után már neki is van egy elképzelése a jövőről. Nem csecsemő. S ha így is lenne, az alternatív iskola nem egy, khm, „furcsa gimnázium”. Ugyanazt tanuljuk. Maximum másképp szervezve. Ráadásul valami azt súgja, Bede elképzelése szerint a vudubabáktól az okkult tanokon át bármi történhet egy „alternatív iskola” falain belül. Hadd segítsek: nem.
 
Színvonalasabb oktatás intelligensebb tanároktól, fényesebb jövőkép – inkább ezt választom ahelyett, hogy tapasztalatokat szerezzek a mélyhülyeségről, s hogy (Bedéhez hasonlóan) gyűlölt emlékeket ápoljak iskoláimról és taníttatásomról.
 
Bede Márton írása – ha nem tudnátok, hol keressétek – itt olvasható. Biztosítalak titeket, minden idézetet kontextusán belül reagáltam le.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apamkurvagazdag.blog.hu/api/trackback/id/tr952289524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alumna 2010.09.12. 19:21:42

Szerintem is rettentő baromság, amit a Horn-arcszőrzetű indexes sztárpublicista megfogalmaz.
A hagyományos iskola sokkal jobban elzárja a tanulóit a való világtól, mert kb. mindenben buta és tekintélyelvű felnőttek döntenek helyettük. Az AKG-ban a tanulók sokkal nagyobb önállóságot kapnak (ha valami, akkor ez eléggé működik ott is, legalábbis, amikor még én jártam oda, akkor még működött), így legalább őket 19 évesen nem az anyukájuk fogja elkísérni az egyetemek tanulmányi osztályára, mint a más iskolából érkező _emberpalántákat_ :P

sasfyd 2010.11.29. 18:30:30

Én erre csak annyit reagálnék, hogy ki nem tudja, hogy miről ír az egyáltalán miért ragad "tollat"?

A másik hogy Bede úr sajnos nem volt abban a szerencsés helyzetben mint Mi (hogy ilyen iskolába járjon). Az a helyzet, hogy Bede nem szeretné, ha nála jobb képességű emberek is "jönnének ki" az iskolából. De Bede úr beszűkült gondolkodása odáig már végkép nem terjed, hogy abba egy cseppet is belegondoljon, hogy mi talán nem az átlagos Magyar ember életét szeretnénk élni, hanem esetleg mi nagyobb távú célokig is ellátunk jelesül a külföldön való tovább tanulás, vagy a külföldön való élet. Szóval igazából sajnálom Bede urat, hogy neki csak ennyi adatott meg.
süti beállítások módosítása