Néha gúnyos, néha legitim vidám mosollyal olvasom Bede Márton írásait, ha a szemem elé kerülnek. Komoly lenyomatot és jelentőséget szösszenetei általában nem tartalmaznak, ezt a fajta futtatást pár másik blogger sokkal inkább megirigyelné, mint ő.
E posztnak természetesen nem célja Bede Márton „életművének” kritikája, ezt meghagyom másnak. Legújabb írása azonban portfóliómba vág: írása szerint az alternatív oktatás, nos, nem menő. Írását egy osztálytársam ajánlotta figyelmembe, első megjegyzésem az volt, hogy erre mindenképp reagálnom kell. Ugyanis annak ellenére, hogy kritizálom az AKG-t, nem szabad elfelejteni, hogy kritikáim nagy része onnan ered, hogy egész életemben személyiségközpontú iskolákba jártam és volt, amelyik a nevelés egyes aspektusait sokkal jobban megragadta az AKG-nál. Amikor az AKG-t kritizálom, nem az alternatív iskolarendszert kritizálom. Általában a gyengekezűség és a büntetések hiánya az, amiért harapok.
Ebben az írásban olyasvalaki kritizálja az alternatív oktatást, aki – a poszt alapján – semennyire sem ismeri. Sőt, bár többször is átolvastam az írást, alig találtam benne értékelhető kritikát. Semmit nem ír az alternatív oktatásról, csupán annyit, hogy, idézem, „igyekszik megóvni a magyar gyerekeket a magyar hétköznapoktól.” Szerinte ez probléma, „mivel egy iskola alapvető célja igenis a felkészítés ezekre a mindennapokra, és perverz módon ezt leginkább a közönséges magyar iskolák képesek elérni […] a hatalmi pozícióban lévők igazságtalan idegrohamai kiválóan képezik le azt a felnőtt világot, amiben minden magyar gyereknek egyszer helyt kell majd állnia […] [a] kiskorúakat teljesen felesleges elzárni a valós környezetüktől.”
Mondja ezt úgy, hogy az alternatív oktatásról egy szót sem ír. További bődületes ostobaságai („Egyébként sem olyan fontos, hogy ki milyen iskolába jár”, valamint az altersulisok párhuzamba állítása az otthonszülőkkel) akkor válnak igazán nevetségessé, amikor az alábbi képet festi a mai magyar oktatásról: A gyerek bejár, nem tanul semmit, a tanár tudja, hogy az egésznek semmi értelme, a szülő pedig kétségbeesetten töri a fejét, hogy mi a fene lesz így ebből a gyerekből. Ne feledjük, ez az, amit Bede inkább ajánl a diákságnak, mint az altersulik.
S miért? Hogy ne az iskolarendszer után döbbenjen rá a magyar mélyvalóság taplóságára a gyerek, s mert „a gyerek boldogulására hivatkozva kísérletezik mindenfélével”.
Bede úr, Ön azt állítja, hogy inkább a rosszabb iskolában tanuljon kevesebbet a gyerek, de legalább tanulja meg, milyen a hülye magyar? Képes volt az írni, hogy lényegtelen, milyen iskolába jár a gyerek, hogy lényegtelen, mennyit tanul ott? Hogy lényegtelen, szar vagy jó tanár tanítja-e?
Nem mennék bele hosszasan abba, hogy felnövekedése során mi az a számtalan körülmény és helyzet az iskolán kívül, ahol a gyerek/tinédzser megtapasztalhatja a primitív magyarok viselkedésmodorát (koncertek szekuritigárdjai, egyebek… mindenki tudna száz meg száz példát hozni). Fontosabbnak tartom azt, hogy tájékoztassam a szerzőt arról, miből is áll az alternatív oktatás. Bede is leírja, hogy az ilyen intézmények „lehetnek ugyan bizonyos szempontokból jobbak a nevetséges magyar közoktatásnál”, ami főleg azért mókás, mert valódi kritikát nem is fogalmazott meg az alternatív oktatással szemben, a fenti nevetséges indokot leszámítva.
Kísérletezés, írja Márton. Az AKG már több, mint 20 éve működik. Némileg több, mint kísérlet, nemde? Millió hagyománya és a nyelvi évhez hasonló (akár forradalminak is nevezhető) újítása van. Állításuk szerint az iskola tanulói az új generáció értelmiségének és prominensinek sorát gyarapítják. Ezt az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de felteszem, nem üres marketingduma. Ehhez kapcsolódik a kissé cinikus megjegyzésem: aki az AKG-ba vagy egyéb alternatív/személyiségközpontú/liberális iskolába jár, annak a családja egyrészt megengedheti magának, másrészt rendelkezett elegendő ésszel, hogy körbenézzen alternatívák után. Ergo azok, akik ilyen iskolába járatják a gyereküket, azok rendelkeznek a) a tőkeállománnyal vagy b) a gógyival, ami garantálja, hogy a magyar rögvalósággal csak minimálisan kelljen érintkezniük, ha egyáltalán az országban maradnak.
Még egy megjegyzés: Bede azt írja, hogy „a tiltakozni képtelen gyereket bevinni mindenféle kalandokba a hülye keresztnévtől a furcsa gimnáziumig egyszerűen nem fair”. Volt már gyereke? Hat, illetve nyolc osztály kijárása után már neki is van egy elképzelése a jövőről. Nem csecsemő. S ha így is lenne, az alternatív iskola nem egy, khm, „furcsa gimnázium”. Ugyanazt tanuljuk. Maximum másképp szervezve. Ráadásul valami azt súgja, Bede elképzelése szerint a vudubabáktól az okkult tanokon át bármi történhet egy „alternatív iskola” falain belül. Hadd segítsek: nem.
Színvonalasabb oktatás intelligensebb tanároktól, fényesebb jövőkép – inkább ezt választom ahelyett, hogy tapasztalatokat szerezzek a mélyhülyeségről, s hogy (Bedéhez hasonlóan) gyűlölt emlékeket ápoljak iskoláimról és taníttatásomról.
Bede Márton írása – ha nem tudnátok, hol keressétek – itt olvasható. Biztosítalak titeket, minden idézetet kontextusán belül reagáltam le.
Utolsó kommentek