Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Restauráció - Óráról órára/Ének

2011.02.21. 00:17 TooNormal

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása. A „felújított" énekposzt itt olvasható.

tovább »

Óráról órára – 15: GO

2010.12.05. 16:58 TooNormal

Többek közt azért is itt az ideje ennek az írásnak, hogy felvezessen egy vendégszerzős illetve egy anekdotázóbb írást. Meg különben is. Sajnos(?) ez is egy tanárfüggő tantárgy, meg hát akit egyáltalán nem érdekel, annak sok jót nem hoznak ezek az órák. Én szerettem és…

Különleges Óráról órára-posztok (és egyebek) közelednek

2010.11.23. 13:47 TooNormal

Egy kis bejelentés: az angolokról szóló posztsorozatot nem a saját írásommal tervezem megnyitni, a hetedikes órák ugyanis aránylag klasszikusak voltak és, lássuk be, eltelt négy év és annyira nem markáns, mint mondjuk az alkotóház. Így egy vendégszerző, aki ugyanannál a…

Restauráció - Óráról órára/Matek

2010.11.16. 21:35 TooNormal

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása. A „felújított” matematikaposzt itt olvasható.

Restauráció - Óráról órára/Termtud

2010.11.11. 01:04 TooNormal

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása. A „felújított” termtudposzt itt olvasható.

Restauráció - Óráról órára/Rajz

2010.11.04. 17:32 TooNormal

Megkezdődött az Óráról órára-posztok restaurálása. A „felújított” rajzposzt itt olvasható.

Óráról órára – Alkotóház hetedikben

2010.10.18. 23:23 TooNormal

Hetedikben még nem választható a szakkör, varrogatás és kézművesfoglalkozás van. Mindenkinek. Hilarity ensues! Már írtam röviden az alkotókörökről, és a szervezési anomáliák ellenére is piros pontot érdemel a koncepció, a kezdeményezés. Az újságírószakkörtől kezdve a…

Óráról órára – 13.: Német (második rész)

2010.10.11. 22:47 TooNormal

A németórák másik felét egy másik némettanár tartja, más tematikában. Mennyire illik össze a korábban már vázolt koncepcióval? Alant kiderül. A fenti bekezdés leírása közben eszembe jutott, hogy nem részleteztem az órák rendszerét. Ezt a mulasztást itt és most pótlom. Az…

Óráról órára – 12: Német (első rész)

2010.10.02. 15:57 TooNormal

Rendkívül boldog lennék, ha most egy kőkemény kritikát fogalmazhatnék meg, mindenki számára bizonyítva, hogy a blog célja és stílusa nem változott. Sajnos a németórák jók. L. az évfolyamvezetőnk, így többé-kevésbé már megismertem az elmúlt négy évben. Valószínűleg…

Óráról órára – 11.: Média

2010.09.30. 21:08 TooNormal

Egy olyan téma, ami mindig is érdekelt, egy olyan tanárral, aki komolyan vesz (mindenkit?) és az órai kereteket nézve rendkívül közvetlen. A gyönyörű, színpompás falon azért van egy-két rejtett repedés. A média(ismeret), mint tantárgy, tizenegyedikben kerül be a mindennapjainkba,…

Óráról órára – 10.: Testnevelés

2010.07.09. 21:14 TooNormal

Heh, mennyire nem akarom ezt megírni! Húzom, halasztom, ameddig lehet. De angoltanárom volt vagy hat a négy év során és hosszabb időbe fog telleni, míg azon átverekszem magam, a közgázhoz meg kell írnom előtte a GO és YE jelentéséről, különbségéről. Ezekhez nincsen túl sok…

Óráról órára – 9.: Informatika/Gépírás (9. o.)

2010.07.07. 21:08 TooNormal

Essünk túl ezen is. Nincs túl sok írnivalóm a gépírásról. Ez ugye a hivatalosan csak tízujjas vakírásként ismert technika, nulláról teljes tudásig heti három órában. Nekem némi év eleji zötykölődésen kívül nem volt vele bajom, ötödik lettem az országos versenyen,…

Óráról órára – 8.: Informatika (7. o)

2010.07.03. 12:00 TooNormal

Mint láthattátok az előző informatikaposztnál, tettem egy zárójeles megjegyzést a címben. Éles elméjű olvasóim bizonyára már rájöttek, hogy hetedikben és kilencedikben valószínűleg más tanított mást az informatikaórán. Bravó, kedveseim, ki fogok sorsolni köztetek egy…

Óráról órára – 7.: Informatika (8. és 10. o)

2010.06.28. 10:38 TooNormal

Csak, hogy végre legyen valami pozitívum is, itt egy tantárgy, amivel (és tanárával) maradéktalanul elégedett vagyok. Informatika.Adott egy humoros tanár és egy alapjáraton nem túl szerethető tantárgy (Nó. úr egyébként matematikát is tanít). De komolyan, hogy nem lehet szeretni…

Óráról órára – 6.: Ének

2010.06.27. 02:14 TooNormal

Ezt a posztot 2011 februárjában helyeztem vissza, némileg pécébben - a szerk.A jelek szerint e hónapban gond nélkül lépem át a tízposztos „kvótát”. Mivel most vasárnap este nem akarok a fejemben zsongó két apró témának nekiesni, úgy döntöttem, előveszek egy…

Óráról órára – 5.: Rajz

2010.06.25. 10:28 TooNormal

Mint tudjátok, levettem pár Óráról órára-posztot, módosítandó őket stilisztikailag és tárgyilag. A rajzbejegyzés azonban kakukktojás: visszaolvasva sem nagyon találok kiszednivalót. Természetesen azért kábé egy bekezdésnyi szöveg eltűnt, helyére jött más. A…

Óráról órára – 3.: Termtud

2010.06.21. 12:00 TooNormal

Négy tantárgy egybegyúrva négy (öt) tanárral, négy éven át más-más rendszerben. Sok egybetűs emlegetésre és némi vitriolra készüljetek. Ne feledjétek: ez is egy szubjektív írás. Más talán nem így élte meg. Majd megírja, nemde? Ezúton is ismét köszönet H. tanárnőnek,…

Óráról órára – 2.: Matematika

2010.06.21. 00:33 TooNormal

Matek. Sokak gyűlölt, kevesek kedvenc tantárgya. Nemegyszer előfordult már, hogy egy egyébként jó tanár, ha megszakadt is, képtelen volt színvonalas matekórát tartani, akkora volt a gyerekek ellenállása. Nálunk a probléma egészen könnyen diagnosztizálható: a fegyelmezés és a…

Óráról órára – 1.: Történelem

2010.06.21. 00:05 TooNormal

Az átlagos napról szóló posztsorozat első részében kiveséztük, mik az AKG alapfogalmai, majd a másodikban megkíséreltem elmagyarázni az órarendet. A harmadikban röviden szóltam a hét év menetéről.Az új posztsorozatban elkezdem végigvenni a tantárgyakat és a tanárokat.…

süti beállítások módosítása