Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

A másod-nem-közlés esete a bloggerrel

2011.03.11. 23:20 TooNormal

Cikkem az üres címlapról nem fog megjelenni az iskolaújságban. Elsősorban azért, mert a cirka egy tucat diák és egy tanár által szerkesztett, havi nemrendszerességgel megjelenő, csak az iskolában árusított lap fontossága teljes tudatában nem vállal másodközlést. Másodsorban…

tovább »

Válasz egy szülői levélre

2011.02.25. 01:29 TooNormal

Eljutott hozzám egy nagyon érdekes levél. Az eredetit nem idézem, de megítélésem szerint oly sok, a klasszikus félreértések tankönyvi verzióit tartalmazza, hogy válaszomat szeretném itt megjelentetni. A szülő névtelenségi kérését természetesen tiszteletben tartom (már csak…

Tiltakozás az üres címlap ellen

2011.02.04. 18:04 TooNormal

Az alábbiak iskolaújságunk következő havi számában fognak megjelenni, amennyiben olvasói levélként a szerkesztőség közlésre alkalmasnak találja. Baranyai István kommentárja alapján ez biztosra vehető.----------Ezúton szeretném megosztani az olvasókkal véleményemet a…

Iskolaújság üres címlappal

2011.02.04. 17:58 TooNormal

Médiatörvény, világnézet és közösségképviselet. Nem tervezek ebből rendszert csinálni, de szólni szeretnék pár szót a Szubjektív januári lapszámáról. Illetve nem is a lapszámról – engem most csak a címlap érdekel. Bármennyire is másképp tűnhet, nem szívesen írok…

Heti apró (2011. január 3-7.)

2011.01.09. 04:21 TooNormal

Mint már bizonyára tudjátok, ez a rovat a kis apróságok gyűjtőhelye lesz. Elemzéseket, koherenciát ne keressetek! Csak azt, ami engem érdekel(t), vagy megfog(ott).Öltözői cigi, ex cathedra beszólás médián, nevelési elvek és jól alakult karácsony, valamit kommunikációs gondok -…

Vendégszerző - Az irányított, nyomtatott sajtó visszaszorulásáról, és a szabad, internetes média előretöréséről

2011.01.06. 22:47 TooNormal

Avagy hogyan nyomta le az Apám Kurva Gazdag a Szubjektívet?Világszerte megfigyelhető jelenség, hogy a nyomtatott sajtó egyre kisebb példányszámban fogy, míg az internetes portálok olvasottsága növekvő tendenciát mutat. Ez egyszerű okokra vezethető vissza, és szerintem az…

Tanárértékelés - Statisztika és egyéb számolgatások

2010.11.20. 18:05 TooNormal

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1 A dolog…

Tanárokról, tanórákról, tanárértékelésekről

2010.11.20. 17:51 TooNormal

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második…

Még egyszer az ajtóról

2010.10.22. 20:41 TooNormal

Elnézést kérek mindenkitől, aki már unja. Én nem unom, mert érdekes újdonságokba botlottam. A szerdai csibén – többek között – a kapu is előkerült témaként, mert ugye a kilépőkártya miatt kellett róla beszélnünk. Természetesen egyből vita alakult ki. Nem is a…

Szimptómák – S újra szól a kapucsengő

2010.10.19. 19:53 TooNormal

Emlékeztek még az iskola ajtajára, ahol a kijárás mára már nehezebb, mint volt, köszönhetően egy rendőrségi vizsgálat állandósult fejleményeinek? A dolog fokozódik, forrnak az indulatok – avagy hogy határoz a tantestület, ha túl sok listát kap a portás? Mint itt már…

Kisebbségben – Permutációk

2010.10.17. 23:04 TooNormal

Vélemény: "Az írás egész jó, csak nem igazán az AKG hibáiról szól. Az biztos, hogy a hatékonyságot nem viszik túlzásba"  - kéretik ennek fényében olvasni. A poszt lényege az, hogy hogyan kezelik a tanárok, amikor sok egyénnek van baja eggyel - a) azért, mert…

süti beállítások módosítása