Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Misi-óra, avagy miért nem tart órát pszichológus az AKG-ban?

2011.02.28. 20:53 TooNormal

Ez az írásom általános iskolai emlékeim egyik legszebbikét, az ún. „Misi-órákat” fogja feleleveníteni. Szerintem az AKG-ban sem jönne rosszul egy ilyen. Nem szoktam ilyet tenni, de most külön megkérném olvasóim, hogy aki teheti, a blogon vagy máshol, akár személyesen,…

tovább »

Megúszós alkotókörválasztás

2011.02.22. 00:11 TooNormal

Az AKG tényleg rendkívül sokféle szakkört (alkotókört) indít, a tűzzománc-iskolaújság-film-fotó-színjátszók-irodalmi önképző lánc még csak a legklasszikusabbak közé tartoznak. Azt leszámítva, hogy itt is idő, míg tisztázódik az órarend, a rendszer aránylag remekül…

Nagy lépés előre – Első rész: Szerény kezdetek

2011.02.09. 22:19 TooNormal

A „Nagy lépés előre” sorozat az év végén esedékes tantárgyválasztás kapcsán zajló „hivatalos” folyamatokat fogja dokumentálni, személyes dilemmáimmal egyetemben. Úgy érzem, ez a téma többet ér, mint egy bekezdés az aktuális Heti apró-posztban. A mai…

Heti apró (2011. január 31-február 4.)

2011.02.05. 15:00 TooNormal

Öt helyett csak három napról, az elmaradt, betegségemből adódóan szintén hiányosnak ígérkező Heti aprókat nagy valószínűséggel a jövő héten fogom bepótolni. Szerdán kaptuk az értékelőket, mint már megemlítettem. Nekem, mint új patrónussal rendelkező egyénnek, extra…

Értékelőosztás

2011.02.04. 01:38 TooNormal

Ma (szerdán – a szerk.) kapták meg szöveges értékelőiket a diákok. Az értékelőkről és a szöveges értékelésről általában. Nem is kezdődhetett volna jobban betegségem utáni visszatérésem, mint egy értékelőosztással. Egyrészt mindannyian lekopoghatjuk, hogy…

Kapu: Fél kettő, mint kötelező minimum?

2011.01.17. 10:00 TooNormal

Ha már kapu, nemrégiben újraolvastam az általam nemegyszer pozitív példaként idézett Hibrid AKG blog (ami egyelőre, sajnálatomra, minimum hibernált vagy elhalálozott) kapuval kapcsolatos írását. Az utolsó bekezdést hadd idézzem: Kutatásunk alapján, (sic!) tehát ki lehet…

Heti apró (2011. január 3-7.)

2011.01.09. 04:21 TooNormal

Mint már bizonyára tudjátok, ez a rovat a kis apróságok gyűjtőhelye lesz. Elemzéseket, koherenciát ne keressetek! Csak azt, ami engem érdekel(t), vagy megfog(ott).Öltözői cigi, ex cathedra beszólás médián, nevelési elvek és jól alakult karácsony, valamit kommunikációs gondok -…

Másodjára a médiáról

2010.12.21. 16:56 TooNormal

Első vendégszerzőm a médiáról írt, a posztja megihletett: ha már az eredeti poszt úgyis azzal végződött, hogy „reméljük a legjobbakat a továbbiakra”, lássuk, mit milyennek látok most.Az eredeti írásom a médiáról itt olvasható. Nagyon jól kezdődtek…

Puskázás az AKG-ban

2010.12.18. 18:27 TooNormal

-- „Most egy fél percre megfordulok…” Szeretném remélni, hogy személyes tapasztalataim nem képezik le a nagy átlagot, de egyetlenegy dolgozatra sem emlékszem, amit elvettek volna a puskázó gyerektől és nullással honoráltak volna. A „nem az életre nevel, hanem…

A Karácsony Szellemét Megmentő Bizottság

2010.12.11. 23:16 TooNormal

Tavaly volt egy nagysikerű, de elfeledett karácsonyi program a szülőknek. Most cirka egy tucat gyerek csibeidőben két patrónussal leült, hogy kitaláljon valamit. Hogyan érdemes egy olyan programot kitalálni, aminek már a megemlítésekor megkérnek, hogy írjak róla posztot?…

Kihagyhatatlan lehetőségek?

2010.12.07. 18:46 TooNormal

Azt ígértem, elmesélek egy anekdotát a GO kapcsán. Ezt az anekdotát én is csak hallottam, de első kéz a forrás: maga az alany mesélte el nekünk. Remélem, nem bánja, hogy röviden elmesélem. Tanulságos, egyrészt az AKG „szabadságának” pozitív aspektusait nézve,…

Virtuális kalapemelés

2010.12.03. 01:01 TooNormal

Szeretnék itt és most köszönömöt mondani. Rendkívül konkrét, amiről most írni akarok, nem is lesz talán annyira hosszú. A kedves olvasók sejthetik, hogy a tanárok nem jártak örömtáncot a blog olvasásakor, persze nem is vártam el, hogy kinevezzenek igazgatóvá. Lényeg a…

Miért félnek a gyerekek?

2010.11.25. 23:46 TooNormal

Van egy izgalmas kérdésem. Mint tudjátok, vannak vendégszerzőim, akik dolgozgatnak. Az egyik megírta nekem, hogy az eredetileg megbeszélt tanárról és az óráiról nem akar írni, mert kiderülne, hogy ő volt. A kérdés a következő: mi a francért kell félni a…

Különleges Óráról órára-posztok (és egyebek) közelednek

2010.11.23. 13:47 TooNormal

Egy kis bejelentés: az angolokról szóló posztsorozatot nem a saját írásommal tervezem megnyitni, a hetedikes órák ugyanis aránylag klasszikusak voltak és, lássuk be, eltelt négy év és annyira nem markáns, mint mondjuk az alkotóház. Így egy vendégszerző, aki ugyanannál a…

Tanárértékelés - Statisztika és egyéb számolgatások

2010.11.20. 18:05 TooNormal

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1 A dolog…

Tanárokról, tanórákról, tanárértékelésekről

2010.11.20. 17:51 TooNormal

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második…

Decibeldúsítás a fizikatanárral

2010.11.20. 00:26 TooNormal

"Lehet, hogy a tanárok is emberek, de az emberek is tanárok" Rendkívül furcsa élményem volt ma. Emlékeztek még a termtudposztra? A régire már valószínűleg nem, azt nem sokkal a tanárokkal való beszélgetésem után leszedtem, s nemrég módosítva visszakerült. A…

A kilépőkártya és a vele járó nevelési elvek

2010.11.16. 01:25 TooNormal

Ahhoz képest, hogy a harmadik, ajtóval kapcsolatos írásom abszolúte breaking news volt (a délutáni csibe után közvetlen meg is írtam a bejegyzést), a már múlt hét hétfőn megkapott kilépőkártya kapcsán csak most írok posztot. Újra körbejárom a már nem egyszer tárgyalt…

A termtudos kísérletekről

2010.11.15. 00:42 TooNormal

Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos…

Amikor mégis előkerül a tekintély

2010.11.14. 00:04 TooNormal

Kedves olvasók, képzeljétek el: néha még az AKG-ban is előfordul, hogy egy tanár él a pozíciójából adódó tekintéllyel. Ugye, milyen furcsa és elképzelhetetlen dolog ez? És mégis. Nem vagyok a vaskéz híve, de a petyhüdté sem – járjuk hát körbe ezt, az AKG-ba egyesek…

süti beállítások módosítása