Apám Kurva Gazdag

Az AKG tanulója blogot ír. Számára ez az iskola 'a legkisebb rossz'. Azokat a helyzeteket bocsátja vitára, amiket problémásnak lát.

Ezúton felhívja az Olvasó figyelmét, hogy a blog, amíg mást nem állít, nem tényeket, hanem szubjektív észrevételeket közöl! Problémákat vet fel, hol a szerző sajátjait, hol egy kisebb vagy nagyobb csoportét. Az már az Olvasó felelőssége, hogy mit kezd a felvetésekkel.

Fácsebukk/Arckönyv/Egyéb vicces elnevezés

Vélemények (a teljesség igénye nélkül)

És továbbra is azt javasolnám, hogy ne állj meg azon a ponton, hogy valamiről kijelented hogy szar. Írd le hogy hogyan lehetne jobb, ha már elszaródott. Illetve, ha látsz valamit a lejtőn megindulni, hogyan fordítanád meg. Ettől nem tűnnél okoskodónak, vagy más dolgába beledumálónak, sőt. (Cradle)

Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak [...] De persze kerülném a túlzott cinizmust, csakúgy, mint a kielemzésed, az önajnározás azonban - még ha jól tudom is, hogy nem annak szánod - azért csak önajnározás marad, ebben a minőségében pedig óhatatlanul visszatetszést kelt (sőt, helyenként nevetségessé tesz). (Radnóti András, via Facebook)

Ha a szerkesztő valóban egy diák, akkor elsősorban a tanárok számára szeretnék gratulálni, akik kinevelik a jövő számára perspektivikus és környezetét pozitívan formálni képes új generációt. Az előző cikkhez csak annyit, hogy mint a jelenlegi wikileaks.org eset is mutatja mindig is lesznek olyanok aki inkább el szeretnék kendőzni az igazat, de ott lesznek azok is, akik kiállnak azért. (Dr. Lenkei Noémi)

A szerzőnek (…) respect, hogy belsősként felvállal egy ilyen írást. Kár, hogy a mi sulinkban nem lehetett hasonló. Sok sikert! (boniem)

A blogod kell ennek az iskolának, és bár személy szerint nem mondanám hogy "így tovább", de élvezettel olvasom amiket írsz... (the.freeman42)

„…sok írással tudok azonosulni, bár nem biztos, hogy én is ugyanilyen drasztikus mértékekben gondolkodom. Mindenesetre jó olvasni más véleményt is, mint a sablondumát.” (Cselőtei István, via Facebook)

„Teljes mértékben támogatnék egy blogot, ami az iskoláról szól, és ami elemez, nem csak dicsér, ez a jelenlegi viszont sajnos hazug és félrevezető, intoleráns, bántó.” (Baranyai István)

„Azt hittem, hogy csak én vagyok túl kritikus, és velem van a baj, de ezek szerint nem.” (Nussi)

„Értem én, hogy a blogod pusztán építő jellegű kritika kíván lenni, de többet használnál ha mondjuk elárvult madárfiókák fölé emelnél fedelet (…) jó ahogy csinálod, azzal nem értek egyet, amit csinálsz. Mert egy jó kritikai érzékkel rendelkező valakinek - márpedig te ilyennek tűnsz - rengeteg dolog van amit érdemes is hosszabban górcső alá venni. Villon se az orrtúrástól vált korának krónikásává... ” (Léderer Balázs)

Posztodban nem a tantárgy blokk, hanem sokkal inkább a tantárgyakat tanító tanárok (köztük az én személyem) kritizálására helyezted a hangsúlyt, és erről nem állt szándékomban veled vitát folytatni, véleményt cserélni. (Hegymegi Mariann)

„Ez voltaképp olyan, mint egy nyilvános tanárértékelés.” (egy évfolyamtársam véleménye)

Szigorúan személyiségközpontú címkék

abszurd (12) ajtó (8) akg karácsony (3) akg szülinap (2) akg terminológia (24) alkotóház (3) alkotókör (8) amiről nem beszélünk (8) angol (3) apró (1) az osztály (film) (4) becstelenség (2) bedemárton (3) belső (7) bevezetés (2) cigaretta (7) csengő (5) csibe (8) diákság (16) differenciálás (2) dolgozat (7) e. (3) egy átlagos nap (6) ének (3) érettségi (1) erőszak (1) értékelés (13) ezmegaz (17) f. (5) fesztivál (5) filozofálgatás (8) frissítés (1) go (1) gyik (2) h. (5) házi feladat (1) heti (1) heti apró (10) hipokrita (7) hozzáállás (20) hülyegyerekek (2) humor (1) i. (1) informatika (3) irodalom (2) iskolaújság (5) j. (2) jócucmák (9) jokkmokk (1) k. (1) képességek (1) kisebbségben (1) kisszínes (4) komment (1) kommunikáció (11) komoly (19) korlát (7) közgáz (5) közösség (15) kreatív (8) külvilág (1) l. (4) liberál (18) m. (2) matek (1) matematika (2) média (7) mi. (1) mindennapi naplólapok (14) mo. (2) n. (2) nagy lépés előre (2) német (5) népnevelde (3) nevelés (9) nó. (1) nyelviév (8) nyitás (1) nyitótábor 11 (3) o. (1) offtopik (1) oldalak (1) óráról órára (19) ötlet (3) p. (1) pályázat (1) patrónus (15) pedagógiai program (3) petyhüdt kéz (12) póker (1) portás (1) posztlista (1) projekt (1) r. (2) rajz (3) reakció (19) rendszer (21) restauráció (5) st. (1) számolgatás (2) szemforgatás (8) szervezés (23) szimptómák (10) szolgálati közlemény (29) szülő (1) t. (3) tábor (1) tanár (10) témahét (5) termtud (5) testnevelés (4) tizenkettedik (1) történelem (3) vendégszerző (4)

Utolsó kommentek

  • TooNormal: @szegfű77: Köszönöm, hogy reagáltál :) Közben már elköltözött a blog (ide: alternativity.postr.hu/... (2011.06.14. 21:42) Tanárértékelés
  • szegfű77: Szia, mint épp értékelésben lévő tanár írok Neked.:) Igen kétévente van egy felülvizsgálat, ami l... (2011.06.08. 08:08) Tanárértékelés
  • akghibrid: Természetesen nem kívánok veled párbeszédet folytatni, mivel az általad használt stílus rendkívül ... (2011.03.12. 18:48) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @TooNormal: Csak annyit tennék még hozzá(d) befejezésképp, hogy a levél szerint az elzárkózás első... (2011.03.12. 18:37) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • TooNormal: @baranyaiistvan: István, szerettem volna, ha ennek a kis vitánknak "szépen" lehetett volna vége, d... (2011.03.12. 18:25) A másod-nem-közlés esete a bloggerrel
  • Utolsó 20

Óráról órára – 15: GO

2010.12.05. 16:58 TooNormal

Többek közt azért is itt az ideje ennek az írásnak, hogy felvezessen egy vendégszerzős illetve egy anekdotázóbb írást. Meg különben is. Sajnos(?) ez is egy tanárfüggő tantárgy, meg hát akit egyáltalán nem érdekel, annak sok jót nem hoznak ezek az órák. Én szerettem és kifogtam egy jó csoportot, valamint egy jó tanárt.

GO = Gazdálkodj Okosan = közgáz. Nem árt, ha egy közgazdasági gimnáziumban előkerül. Tizedikben van, heti egy duplaórában, vagy klasszikus órai keretek, vagy Young Enterprise formájában. Mint már leírtam, az utóbbit nem ajánlanám (fel) mindenkinek. Lényeg a lényeg, a közgáz egy olyan téma, amiről tanulni kell – nem találom sajnos a cikket, ahol arról írnak, mennyire fontos a „pénzkezelésről” és egyebekről tanítani a gyerekeket, illetve mennyire hiányzik ez a fajta képzés vagy tájékoztatás az előző generáció tudásanyagából –, természetesen nem mindegy, hogyan.
 
Ez a tárgy jellegéből adódóan kevésbé az interaktív, feladatlapos, elmélkedős kategória, ennek ellenére azért nem egyszer fordultak elő „multimédiás” órák (és nem beszélhetünk az interaktivitás hiányáról sem), ezekről később mesélnék (a második bekezdésben vagyok már és 0 konkrétumot írtam, tudom, de nehéz úgy írnom a tárgyról, hogy tudom, nem mindenkit érdekel annyira a téma, mint engem és kivételesen pozitívan vagyok elfogult). Szóval alapjáraton egy előadogatós-jegyzetelős tantárgyról van szó. Az órák időbeli elhelyezése nem feltétlenül volt ideális (~kettőtől fél négyig), és szerintem lehetett volna több is, de ilyet nyilvánvalóan nem kérek számon senkitől.
 
Az anyag, amit (/amiből) tanultunk, itt megtalálhatja mindenki, létezik tankönyvi formában is, de nem volt kötelező beszerezni (lehetett netről tanulni, a könyvet megvenni vagy a könyvet x összeg „kaucióval” év végéig magunknál tartani), általában a magyarázatokat hallgattuk. Nekem volt szerencsém egy olyan csoportban lenni, amit aránylag azért érdekelt a téma, így elég rendszeresek voltak a belekérdezések, a kacskaringók, egyébként azért lehet, hogy elég tömény ez az anyag.
 
Egészségesen kevés volt a házi feladat, és pláne a dolgozat: egyszer írtunk egy kétoldalasat kb. két hónap után, aztán kaptunk téli szünetre egy nagy pakkot (amiről utólag tanárnőnk elmesélte, hogy nem tervezte, hogy (szinte? – nem emlékszem pontosan) mindenki megcsinálja, így rendkívül hosszasan kellett javítgatnia), s azt hiszem, más nem is volt. Mindettől függetlenül persze azért érződött, ki tudta, miről van szó, s ki nem.
 
Tehát a közvetlen, de valahol mégis ex cathedra előadásmód engem személy szerint megfogott, de mást lehet, hogy nem. Más csoportban nem is működött ilyen jól, bár meg nem mondom, milyen volt ott az előadásmód ott, lesz majd vendégposzt. Hadd meséljek egy kicsit a „multimédiás” órákról, ha másért nem, azért, mert mindnek volt relevanciája ahhoz, amiről szó volt, s mind hatékonyan illusztrálta az adott témát (khm…): volt filmnézés (én hoztam be, erről beszélünk), búzatőzsde-játék (amire mindenki szívesen emlékszik vissza), egyéb játékok csoportban játszva, utólag megfelelőképp átbeszélve, egyszer fogalombingó meg év elején egy másik társasjátékra alapuló, körberohangálós-erőforráscserélgetős játék, aminek pontos részleteit kellő koherenciával felidézni már nem tudom. A maguk módján mind lekötötték a társaságot és funkcióikat maximálisan betöltötték. Mit sem érnek persze, ha nem kerülnek utólag kontextusba, illetve, ha nincs kontextus, amibe bekerülhetne – nálunk ez is megvolt.
 
A GO kapcsán majd mesélek egy nem velünk történt anekdotát és valaki más leírja, nála mennyire pocsékak voltak a GO-órák. Nem tudom, ott mi volt a rendszer, de ha ennyire ijesztően sok múlik azon, melyik csoport melyik tanárt kapja, az aggasztó.
 
Lehetett volna több óra is, átnézhettünk volna nagyobb anyagot is. Ezt már csak a téma iránti érdeklődésem mondatja velem, másnak már ez is sok lehetett. De ha már az összes írásom szubjektív (és nem is mindig mutatja meg a teljes véleményem), ez miért lenne más?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://apamkurvagazdag.blog.hu/api/trackback/id/tr12494845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása