A hatásvadász cím mögött komoly gondolat rejtőzik: miért szaggatunk le mindig egy hetet az irodalomról azért hogy a rajz helyet kapjon? Rajz esetében miért jó az epochális rendszer? Előnyök és hátrányok 80 percnyi irkafirkáról.
Be kell vallanom, nagyon nagy a kísértés, hogy a két összetartozó elemet (a megrövidített irodalmat és az epochális rendszerbe applikált rajzot) külön posztban tárgyaljam, a döntést attól teszem függővé, mennyire lesz hosszú ez az írásom (még akkor is, ha a Ne Fogalmazz Terjengősen Alapítvány szponzorálja). Vágjunk is bele!
A rajzórákról írt kritikám itt olvasható.
Az alapszituáció ugyebár az, hogy három hetes epochákban tanuljuk az aktuális anyagot a négy nagy tárgyból. Normális körülmények között az irodalomból egy hetet lekapunk és ott kapnak helyet a rajzórák. Nos, nem tudnám azt mondani, hogy az irodalomanyagainkat laza két hetes időmennyiségre tervezték (az egy hetesre redukált epochákról már ne is beszéljünk, ilyen is volt). Ellenkezőleg, majdnem mindig „sietnünk” kellett, hogy az anyag végére érjünk. A többi tárgy érdekes módon nem járt így – mint egy, az irodalom iránt érdeklődő valaki, nagyon nem örülök ennek. Tisztában vagyok vele, hogy a négy nagy tárgy közül az irodalom a „legképlékenyebb”, de akkor is jobbnak tartanám, ha nem csak és kizárólag egy tárgyból csippentenének le rendszeresen a rajz kedvéért – biztosan lehetne rotálni és egyszer az egyik, másszor a másik tárgyból levenni egy hetet. Az időkihasználtság amúgy sem tökéletes.
Természetesen kérdés, ez-e az ideális megoldás. Szerintem még ennél is jobb ötlet lenne a rajz negyvenperces órává való átalakítása. Igen, tudom, hogy a hosszú, „egy-etapos” munka hasznos, de most komolyan, ha az idő nagyobb részében nincs ott a tanár vagy hatvan percig szinte teljesen irreleváns és/vagy a diákok által magasról leszart, számonkérés nélküli elméletet vetít, az összes haszna elveszik a nagy rendelkezésre álló időnek. Persze a rajzóráknak mindig is volt egy lazább, „bulibb” jellege, folyamatos beszélgetéssel, zenehallgatással, néhanapján dobálózással. Nem mondom, hogy nem élveztem őket, bár szinte semmit sem tanultam meg a rajzórákon – ezt részletesebben már leírtam az idevágó Óráról órára-bejegyzésben.
Ha jól számolok, hat hét alatt 5x80=400 perc áll rendelkezésünkre rajzolgatni, ami 10 darab negyvenperces órát jelent. Heti egy duplaórával még összvissz több időt is töltenénk a rajzzal, mint így. Ugyanúgy hosszú etapok állnának rendelkezésünkre. Ja, hogy nincs folyamatosság? Hogy őszinte legyek, szerintem nem katasztrófa. Az én korábbi rajzóráimat nézve pláne. Félreértés ne essék, megérteném azt az érvet, hogy szükséges a folyamatosság, hogy relatíve egyhuzamban tudjanak a gyerekek a rajzzal foglalkozni, de a kihasználtságot nézve nem vesztenénk sokat a kétheti kettő, de rendesen megtartott és végigdolgozott duplaórával.
Ha ez sem tetszik, ajánlanám még a kétheti duplaórát két egymást követő napon. Hetedikben voltak kéthetente tartott délutáni duplaóráink (alkotóház, délutáni tesi, informatika), bizonyára meg lehetne oldani ezt is. Nem hiszem, hogy létfontosságú, hogy a rajz az epochális rendszeren, illetve konkrétabban fogalmazva az irodalmon lóg.
Utolsó kommentek