Négy tantárgy egybegyúrva négy (öt) tanárral, négy éven át más-más rendszerben. Sok egybetűs emlegetésre és némi vitriolra készüljetek. Ne feledjétek: ez is egy szubjektív írás. Más talán nem így élte meg. Majd megírja, nemde?
Ezúton is ismét köszönet H. tanárnőnek, hogy leült velem átnézni a poszt tárgyi félreértéseit. - a szerk.
Termtud. Sosem voltam a természettudományok zsenije (anno csonthéjasok meg hasonló baromságok nem keltették fel az érdeklődésem), és döbbenten láttam, hogy azok a témák, amik után korábban szak- és kevésbé szakkönyvekben örömmel tájékozódtam, minden varázsukat elveszítik! Hetedikben - az AKG-ba érkezve - kaptam az első hármasaim (addig színötös), egyik volt a termtud, a másik kettő készségtantárgy (rajz, testnevelés), így azokat nem veszem zokon. Az érettségi eredményeket böngészve azonban a természettudományok átlagpontszámai mindig az alsó traktusban vannak (2009-ben nem annyira, előtte sokkal inkább, pláne három éve). Erre persze lehet azt mondani, hogy csúsztatás, elvégre van, ahol a francia nyelv eredményei rosszabbak, mint a fizikáé, de, azt hiszem, összehasonlítva a többi epochális tantárggyal (matek, töri, irodalom), elmondható, hogy általában lejjebb van az átlag. Ez persze nem jelent semmit, nem is számoltam pontos átlagokat. Az talán viszont jelent valamit, hogy míg matematikából, történelemből és irodalomból nyolcvan százalékosak voltak a kupacátlagok régen (amikor még kiírták őket), addig termtudból hatvan körül járt ez az érték. Azok, akik egyébként okostojásoknak számítottak, szenvedtek kémiából és biológiából. Pláne földrajzból, köszönet annak a bizonyos tanárnak. Elvégre hiába vegyítettek ezek a tantárgyak, attól még akkor is tömbösített, még ha eleinte inkább két tantárgy kombinációja alakította ki ezeket a tömböket. Tizedikben pedig már elismerten tömbösítve voltak, végre a szaktanár tanította azt, amihez ért, és nem kellett a föci- vagy a fizikatanártól hallgatni az embertant.
Négy termtudtanár van, mindnek más a szakterülete. Az egyiket – legyen J. – elküldték akkor, amikor hetedikes voltam. Róla és M.-ről is (lásd lent) igen durva pletykák terjednek, s szerves részük, hogy J. nem úszta meg, de M. igen) Ismétlem, ez – legyünk pécék – pletyka, mely erősen tartja magát. Mivel mindig én tudok meg mindent utoljára, nem tisztem eldönteni, hogy ez igaz-e. Elég az hozzá, hogy ez amolyan secret de Polichinelle az iskolában.
A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban). Az órák elengedhetetlen kelléke a pépété, aminél előfordult (volt ilyen tanárom), hogy a tanár tudása a témakörben teljes mértékben arra alapszik és nem tudná saját tudásából levezetni az órát. Ez főleg akkor látszik meg látványosan, amikor a tanár saját szaktárgyát tanítja és mindennemű technikai segítség nélkül képes koherensen beszélni.
Vegyük végig a tanárokat.
Legyen a fizikatanár H. tanárnő, jó? Hol a vezetékneveket, hol a keresztneveket használom a megjelölésre, de ez voltaképp lényegtelen. Tehát H. tanárnő tanítja a fizikát. Az egy dolog, hogy úgy magyaráz, hogy csak azok értik meg, akik tudják, miről beszél. Értem ez alatt azt, hogy (mint F.) képtelen azokkal megértetni az anyagot, akik már elvesztették a fonalat vagy csak a konkrét részt nem értik. Arról ne is beszéljünk, hogy ő sem tud fegyelmezni: tisztán emlékszem, amikor egy gyerek annyira átlépett már minden határt, hogy leküldte a gyereket a könyvtárba. Igen ám, de az zárva volt, így mit volt mit tenni, hagyta, hogy a gyerek tovább csinálja a fesztivált. Hm. Amúgy is döcögős, már-már Trabantra emlékeztető magyarázatait (s itt arra célzok, hogy az én megítélésem szerint túl lassan és körülményesen /mások szerint meg túl gyorsan/ magyaráz) metaforákkal kombinálja, ami akkor veszélyes, ha ötpercenként újjal rukkol elő az ember. Mit ne mondjak, minden gondolatra új metaforát talál ki a régi továbbvitele helyett, így teljesen értelmetlenné téve a metaforák használatát. Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics.
A következő jelölt a rendkívül szórakoztató, J. úr. Az első tanár, akit nem csak, hogy magáznunk kellett (ez régen nagyon szokatlan volt nekem), de még ő is magázott minket. Hetedikben ő tanította a… hm, második epochát, jó? Azt hiszem, ez volt az, az ún. Idő epocha. Hogy ebbe mennyi össze nem illő turhát gyömöszöltek össze, az hihetetlen.
J. nagyon szórakoztató fazon volt, visítottunk a röhögéstől az óráin. Sajnos ettől még nem értettem meg az anyagot és hiába olvastam akkoriban pont ugyanerről (Simon Singh: A Nagy Bumm), ettől még nem lett valami jó az epochám. Abban nyilvánvalóan én is benne voltam, ő az a tanár, akit nem kritizálok. Viszont a genetikától az ő tevékenysége vette el a kedvemet, de teljesen. Addig pedig érdekelt. A YouTube-nak hála azért ez a porhüvely újra éledezni kellett.
Ezek után J. balra el, minden órát H. és az új tanár, T. tartott nekünk. Igen, mindet. Az egy érdekes időszak volt, mind a négy szaktárgyat ők vitték, több-kevesebb sikerrel. A maga módján ez többé-kevésbé a többi kupacnál is így ment, de kilencediktől náluk megjelent N. Egyébként J. helyére érkezett T., s T.-ről azóta is szuperlatívuszokban beszélünk… alulról. Mondhatnánk róla, hogy F., csak magyarázni még kevésbé tud. Sarkos a példa, tudom. De hatásos.
Elvégre ez az a tanár, ahol a projektmunkát más városról csináltam, mint kellett volna, egy éjszaka alatt felületesen összedobva, de mivel mellékeltem egy vicces időjárásjelentést, minden meg volt bocsátva… megint mondhatjuk, hogy jó fej volt, de ezek azok a példák, amikkel egy külsősnek demonstrálható hebrencssége. Ő volt a pépétémájer, akiről tisztán látszott, hogy a súgógéppel egyenértékű a laptop (amit be sem tudott kapcsolni).
Tartott egy fizikaepochát, az természetesen nem volt probléma (mivel a fizika könnyen megy nekem) – a többi azonbanfinoman fogalmazva is nyögvenyelős volt.
Míg mielőtt elkönyvelnétek, hogy én vagyok a hozzá nem értő hülye, amint M. és az eddig nem említett N. kezdett el tanítani, feljavultak az epocháim (van egy rossz, de ott különböző maceraságok miatt nem került beszámításra egy 25%-os beadandó). Így leszek idén négyes (3, 4, 3, 4 – az eddigi 5, 5, 5, 5, 5, 5 az AKG előtt jobb volt).
Na de vissza a maradék két úrra. Adott M., biosztanár, a nehézsúlyú cinizmus bajnoka, aki a figyelmetlen gyereket embertan magyarázása közben rezzenéstelen arccal így osztja ki: „…tehát, ha én most Krisztának kitépném a vékonybelét, az elérne innen a terem másik sarkáig.” Sajnos csak tizedikben tanított az évfolyamon, de felüdülés volt látni, hogy nem használt pépétét a magyarázathoz, csak vérprofi stand-upos módjára beszélt és beszélt és beszélt (mi meg írtunk és írtunk és írtunk… nuku oktatóanyag, nuku pépété), s a gép csak a multimédia kapcsán került elő. Mindennap íratott egy kis dolgozatot és lekötött minket nyolcvan percig – utóbbira kevés tanár képes. Kalapot le.
A negyedik N., szintén biológia kategóriába tudnám sorolni (genetika, fehérjék - ez volt az az anyagrész, amit nekünk tanított, az egyetlen epocha, amit tartott nekünk). Enyhe kémiai beütés, de ami kapcsolat lett volna a két tanrész között, az a második epocha elején N. által és a negyedik epocha végén H. által fél-fél mondatokig jutott és sosem manifesztálódott úgy igazán. Ő a klasszikusan régimódi tanár. Ő mondja, mi írjuk. Nagy a tudása, de nem veszi a fáradságot, hogy szórakoztasson minket. Ha pofázunk, üvölt. Ha nem fogjuk be, kimegy. Fegyelem, az van. Érteni ért hozzá. Az egy kicsit fájó pont volt, hogy az epochazáróban három esszét is írtunk és mindegyik az utolsó napon megtárgyalt „mellékes” témákhoz kapcsolódtak. Persze pont aznap értem be csak a második órára. Na mindegy.
Nem bizonyos még, de valószínű, hogy két év múlva az érettségihez kötelező lesz egy természettudományos tárgyat választani - és a hozzá tartozó pontokat továbbvinni. Mi e sorok írásakor már befejeztük természettudományos tanulmányainkat, s aki nem akart vele a továbbiakban foglalkozni, nem is gürcölt a jobb jegyért. Elvégre nem számít semmit. Azonban ha a fenti rendelkezés megvalósul, az utolsó két termtudjegyünk megy az érettségire. Ha az rossz, az illetőnek nem fog ártani egy természettudományos tantárgy felvétele jövőre és utána. Ennek fényében még komolyabban gondolom a mondatom: ha T. helyett N. kapott volna nagyobb részt a termtudoktatásunk során, úgy, mint a többi kupacnak (s bár ebben mindenki ugyanabban a cipőben jár, M. is jól jöhetett volna)… az a kevés tapasztalatom azt mutatja, jobban jártam volna.
A termtud kapcsán ajánlom még a kísérletekről, illetve a fizikatanárral folytatott veszekedésemről szóló posztokat.
Utolsó kommentek