Mint már bizonyára tudjátok, ez a rovat a kis apróságok gyűjtőhelye lesz. Elemzéseket, koherenciát ne keressetek! Csak azt, ami engem érdekel(t), vagy megfog(ott).
Öltözői cigi, ex cathedra beszólás médián, nevelési elvek és jól alakult karácsony, valamit kommunikációs gondok - ez és még sok más érdekesség az első Heti apróban!
Az egyik dolog, ami megmaradt – már hétfőn – az a tornaórai eset volt, amikor pár perccel az órakezdés után a tornatanár leültetett minket a tornaterem közepén és röviden elmondta, hogy mindamellett, hogy 30+ év dohányzással a háta mögött nem mondja azt („bár kellene”), hogy ne cigizzünk, de a tornaöltözőben azért több okból is elfogadhatatlan a dolog. Ez engem több okból is megfogott. Nem vagyok kvalifikált a dohányzás mögötti motivációk megítélésére (szerintem egyébként az a bizonyos legelső szál a lényeg), és nem tudom, mennyire vezérli a szükség azokat, akik napközben a suliban cigiznek (az meg pláne mindegy, kik is ők), vagy mennyire van szó úri passzióról. Az nagyon tetszik azonban, ha valaki nem hipokrita. Valaki valahol írt anno egy kommentet, hogy a régi állapotokhoz képest mennyire álszent a jelenlegi szabályozás, most ezt nem keresem meg. Szerintem ennek az egésznek az egyik rákfenéje már megint az ajtósdi, nagyon megragadt bennem, amikor valaki teljesen jogosan felvetette, hogy a jelenlegi felállással a nemdohányzók szívják a legnagyobbat, mert ugye az öltözőkben (természetesen nem ez volt az első eset) és a vécékben gyakran már levegőt sem lehet venni. Már leírtam régen, mit gondolok erről az egészről, de – mindamellett, hogy a problémára természetesen nem nyújt megoldást – tornatanárom reakciója megfogott. Nem volt autoritatív, egyrészt nyilvánvalóan nem is lehet az ilyenkor, másrészt meg önként vállaltan nem vette elő a szokásos „dohányozni rossz”-lapot a pakliból, ami, lássuk be, egy dohányosnál nem sokat ér. Igazából egyre megy. Persze az is lehet, hogy csak pár jól összerakott mondat volt valódi tartalom nélkül. Mégis, a maga módján szerintem sokkal jobb hozzáállás ez, mint ami „a hivatalos”. Talán azért, mert ennek meghatározott célja volt. Nem a macska-egér játék ment, csak az öltözőt hagyják békén. Tetszett a dolog, na. Talán nem is tudom pontosan megírni, miért.
Nem akarok szigorúan napi rendszerben haladni, de a következő érdekesség keddi, médiaórai. Emlékeztek az új posztra (nézzétek el, de itt nem fogok a linkelgetéssel fáradni, ezeket csak leírom röviden, amikor olyan kedvem van)? A lényege az, hogy heti két órában ne az evidenciákkal foglalkozzunk 20 perceket, pláne, hogy tök jókat lehet egyébként a csoportban vitázni meg beszélgetni, fel lehet arra is fűzni (Kis anekdota: egy csoporttársam mesélte, úgy kellett testbeszéd dogában az „Igazold, hogy a szem a lélek tükre” feladatot megoldania, hogy a szemmel így, külön egy percet nem foglalkoztak) a definíciókat meg ilyeneket. Na mindegy, nem is ez a lényeg, ezt már leírtam: tanárnőnk – asszem pár perccel órakezdés után – magyarázatában/felvezetésében szünetet tartva hozzám idézte a szavait a poszt kapcsán, többek közt h „ez azért remélhetőleg szerinted sem evidencia”, nyilvánvalóan nem volt válaszadási lehetőségem, ment tovább az óra, folytattuk a témát. Én feltételezem, hogy megértett, és szándékosan keltette azt a képet, hogy azt hiszi, az összes ilyesféle felmerült kérdést egyértelműnek és kétpercesnek tartok. Közben csak emlékszem azokra az órákra, ahol végig vitatkoztunk egy lazán kiválasztott téma mentén (egyszer pont Az osztály volt az). Plusz totál véleményposzt volt. De nem is ez az érdekes. Az az ex cathedra jellegű, magyarázatba befűzött megjegyzés volt érdekes, magyarán a mód, ahogy véleményét kommunikálta felém: úgy, hogy nem tudok rá választ adni, reagálni. Talán úgy érezte, ugyanilyen, amikor én a blogra írok? Kisebb nyilvánosság előtt véleményezek valamit és nem lehet lereagálni, s ezt akarta nekem kicsiben lemodellezni? Nekem ez jutott eszembe. Nem tudom. Biztos megvolt rá a maga jó oka. Érdekes kis emberi momentum volt. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy alakulnak a továbbiakban a médiaórák, állítólag elég sok minden fortyog a felszín alatt.
Szerdán a csibén a csoport egy része elkezdett ötletelni az AKG-szülinapon (húhogyazamittaláltunkki…), ennek kapcsán ismertetett pár magánstatisztikát az AKG-karácsonyról évfolyamvezetőnk. Külön posztot akartam szánni a dolognak, de annyira sajnos nem hosszú – a lényeg az, hogy a színdarabot nem zavarták meg (bár volt rá gondolat) és a titkos extra-diákokat beszervezős projekt is működött pénteken (a kis statisztikák szerint a diákok 78%-a volt érdekelt, s ez a hiányzókat stb. beleszámító legnegatívabb olvasat). Tök jó, de nem feltétlen perdöntő. Nem akarok savanyúpofi lenni, ez tényleg jó hír, az általános légkör (= fújnemakarom) a jelek szerint csak a felszínen létezik, a kis programokkal kapcsolatban legalábbis mindenképp. Egy alkalom, egy ellenőrzés, ez jól sült el (ugyanazokról a gyerekekről beszélünk, akik a tavalyi, nos, rosszul elsült évfolyamkarácsony után kijelentik, hogy nehogy eltöröljük az egészet), nagy következtetéseket nem vonok le a dologból, de kicsi következtetéseket igen. Jó, hogy összejött ez az egész (és remélem, a szülinap is jól alakul majd), de nem venném egy kalap alá a „fujjnemár-szindrómával” úgy en bloc. Jogos lenne a felvetés, hogy ugyanezt mondtam volna-e akkor, ha az ellenkező eredményt kapjuk, a válaszom pedig: csak részben, mivel a felvetés már adott volt és volt pár olyan tapasztalatunk, ami ezt támasztotta alá. Jelen állás szerint azt mondom: tök jó, már csak azt kell megtudni, miért látjuk sötéten a világot. Nem hülyeségből, az biztos.
A másik szerdai érdekesség az volt, amikor a németórán pár mondatban megjegyezte L., hogy pontosan látható, ki másol (feltűnő, ha két egymás mellett lévőnél ugyanaz a nemlétező szó szerepel), dolgozatnál vagy háziügyben, s hogy majd pár év múlva ők is látni fogják, hogy kár volt, mert ez a nyelvi év hatalmas lehetőség. Ezzel teljesen egyetértek, közben meg azon agyalok, hogy muszáj-e megvárni, míg pár év múlva rájönnek. Nem vagyok pedagógus, de amikor a következményeket és hasonlókat emlegetem, az ilyen jellegű preventív funkcióira is gondolok. Arról is érdemes lenne beszélni, mi kell ahhoz, hogy egy diák átlássa a fontosságát a nyelvi évnek (és természetesen nem azt mondom, hogy két elmaradt házi feladattal egy diák totálisan elzüllött, ez velem is előfordul) vagy az egésznek általában – illetve mi hiányozhat, amikor ez nincs meg. Érdekes téma.
Két egymondatos dolog csütörtökről: az egyik az, hogy érdekes módon az egyik órán felmerült a WikiLeaks és meglepően keveset foglalkoztak vele eddig/tudtak róla a gyerekek; a másik pedig, hogy németnél kezd egy kis szétcsúszás látszani. Pár hét múlva (pl. az A2 eredményeinek ismeretében) már többet tudok mondani arról, hogy mit várok az elkövetkezendő hónapokban (ne feledjük, félévkor a csoport ~fele elmegy külföldre).
Pénteken irodalmi önképzőn olvastunk részletet többek közt az Igazolt hiányzásból (részlet itt). A szerző még nálam is jobban megtekeri a mondatokat és még több idegen szóval spékeli meg őket – és, legalábbis az olvasott részletben, ahogy fogalmaztam, „jobban csinálja a kritikát, mint én”. A moly.hu-n alázták a könyvet, ez a stílus egy kevésbé érdekes történetnél mondjuk tényleg menthetetlen is lenne. Ide, nekem legalábbis, passzolt.
A bennem lakó könyvesztétát félretéve, a másik érdekesség a bennalvás során előkerülő egyik téma volt, aminek kapcsán most ismételten elő kell vennem a bennem lakó konkrétumok-nélkül-írogatót. A lényeg az, hogy adott volt egy döntés valamiről, ami az egész évfolyamot érintette és a társaság nagy része negatív véleménnyel volt róla, többek közt erről beszélgettünk csibebennalváson. Felmerült, hogy le kellene ülni a patrónusokkal erről beszélni, de a csibe ott lévő része felemlegette, hogy amikor petíciókat, megbeszéléseket, tiltakozásokat eszközöltek a matektanár/pocsék matekórák ellen, nem volt semmi reakció. Patrónusom (aki nem ismerte közelről az ügyet) azt mondta erre, hogy a tanári közösség egy ilyen szituációban a lehető legtovább ragaszkodik ahhoz a megoldáshoz, hogy helyreállítják az órát azzal az adott tanárral, mivel szervezési problémáktól a precedensértékig át káoszt és lavinát okoznának a módosítások. Később előkerült pár dolog, amit elviekben tettek matekügyben, ezek is főleg a matektanárnak szóltak és hozzá jutottak el. Szerintem az egésznek az a rákfenéje, amiről már írtam: a kommunikáció teljes hiánya. A gyerekek úgy voltak és vannak vele, hogy a tanárok nem csináltak semmit. Ezért is érezték úgy ebben az esetben, hogy nincs is értelme beszélni velük. Szeretném erre felhívni a tanárok figyelmét: nem csak az a fontos, mit tesznek! Az is legalább annyira fontos, hogy a diákság szerint mit tesznek!
Kis betekintés blogszerkesztési elveimbe: mivel a fenti, jelenleg el nem mondott valami engem személyesen nem zavar, a közösségem pedig még nem tett, de tervez lépéseket tenni az ügyben (nem csak folyosói hordószónoklásról van szó, beszélni akarnak a patrónusokkal), nem döntöm el input nélkül, hogy írjak-e a témáról – igazából, mivel engem nem érint annyira a dolog, ha írnék is, vendégírást kérnék. Input ügyében pedig a patrónusom kérdeztem meg, mivel én, hívjatok naivnak, még mindig bízom a (legalább részleges) objektivitásukban a blog ügyében. Azt beszéltük, hogy egyelőre ne – azért, mivel 1) a közösség – az évfolyam – tervez lépéseket és 2) nem csak a közösség érintett a dologban. Ezzel teljesen egyet tudok érteni. Amennyiben esetleg a közösség úgy érzi majd, hogy a tanárok nem foglalkoztak az üggyel, akkor majd visszatérek a kérdésre.
Ez volt a hét. Jó hétvégét!
Utolsó kommentek