Matek. Sokak gyűlölt, kevesek kedvenc tantárgya. Nemegyszer előfordult már, hogy egy egyébként jó tanár, ha megszakadt is, képtelen volt színvonalas matekórát tartani, akkora volt a gyerekek ellenállása. Nálunk a probléma egészen könnyen diagnosztizálható: a fegyelmezés és a tekintély hiánya. A felborított kényes egyensúly ékes példája következik.
Matekóra – engem csak egy tanár tanított a sok közül, s mivel amúgy is jól megy a matek, nem tudom objektíven értékelni magyarázó képességét. Ha téged más tanított vagy más véleményed van F. óráiról, írd meg!
Adott egy pályakezdésen nemrég túleső, buzgó, fiatal matematikatanárnő. Az óráin egy idő után képtelenség dolgozni. Fiatal, közvetlen tanár, akinek ennél (is?) fogva tekintélye nulla. Eleinte (másfél évig…?) minden remekül működik, a társaság haladni akar és halad is előre. De ohó! Hirtelen felütik fejüket a renitensek és kiderül, hogy a mi kedves, ártatlan, naiv tanárnőnk képtelen megfegyelmezni őket. Eluralkodik a káosz. Itt is nagyjából ugyanaz a rendszer uralkodik, mint a történelemórákon: hol egyéni, hol csoportmunka, feladatlapok alapján, a tankönyv általában csak feladattár, tanárnőnk kísérli meg elmagyarázni az anyagot. Sajnos, ahogy haladnak az évek, úgy szakadnak le egyre többen és többen, akik képtelenek magyarázatai alapján megérteni az anyagot. Gombamód nőnek ki a diákok közt a pszeudo-tanárok, kik megpróbálják elmagyarázni barátaiknak az anyagot. Ez gyakran nem elég, így jön a puskázás, ami ebben az iskolában nem egy nagy tétel. Pláne nem fiatalos lelkületű tanárunknál, aki ha észreveszi is, nem foglalkozik vele. Egyszer az előttem ülő kolléga megkérdezte a megoldást az egyik feladatra. A tanárnő (tekintve, hogy mindig is tegeztük és a keresztnevén szólítottuk, szokatlan ez a tanárnőzés… legyen hát F., jó?) éppen a terem másik oldalán van, a dolgozatírás ellenére igyekszik segíteni a nebulóknak. Odamormogom, hogy hat. Kis idő múlva a kolléga kifordul a székéből, hátrahajol és élénk gesztikulációval kísérve elkezdi magyarázni, miért nem hat az eredmény. Célom ekkor kettős: próbálom leállítani és megértetni vele, miért mégis hat a jó megoldás. Nem fogadja el sietve elhadart levezetésem, de mikor F. odapillant, visszaül. Megoldása nem lesz jó, de mivel amúgy is a tenyerére voltak írva a képletek, összehoz egy egész erős dolgozatot. Sokan vannak így, bár a puskázás módszere természetesen egyénenként változó.
Rám ezek a problémák sosem vonatkoztak. Hasonlóan matekmán barátommal együtt annyira untuk már magunkat az órákon, hogy külön teremben nekivágtunk az integrálás-deriválás izgalmas világának, míg a többiek a szinusz-koszinusz duóját ismételték értetlenül, szenvedve. Így az utolsó hónapok órai eseményeiről nincs is rendes képem.
Mindenképp meg kell említenem, hogy ezek a problémák főleg a mi kupacunkban jelentkeztek. Nem mindig, de általában igen – az utolsó évekre mi lettünk a „rémkupac”, ironikus módon helyet cseréltünk hetedikhez képest az akkori „rémkupaccal”.
Kilencedikben petíciót írtak a diákok(!!!), hogy ne F. tanítsa a matematikát (vagy, hogy változtasson radikálisan a módszerein? Nem emlékszem pontosan). A petíciót azok kezdeményezték, akik anno szétszedték az órákat – nem lehet hát rájuk sem gonosz, ördögi lényekként tekinteni. Sőt, hogy még árnyaltabb legyen a kép, azokból a kupacokból is rengeteg aláírás érkezett, ahol amúgy normálisak voltak az órák.
Hetedikben és nyolcadikban a mi kupacunkban működtek az órák, utána csak a miénkben nem. Szokás szerint az elveszett tekintély és az együttműködni (már) nem akaró gyerekcsoport okozta a problémát. Ez azért is tönkretett mindent, mert az a cirka 30-45%-a a gyerekeknek, aki akart volna dolgozni, tűzoltási jelleggel be lett osztva az órafelforgatók közé, ezzel az ő munkamoráljukat és -kedvüket is a béka segge alá nyomva (lásd a fentebb már linkelt, csoportmunkáról szóló fejtegetést).
A petíciót egyébként annak idején én is aláírtam, mert az órákon nagyobb volt az alapzaj, mintha mindenki kapott volna egy vuvuzelát és láttam, hogy szinte senki sem ért semmit. Itt a többség hangját képviseltem, nekem akár a portás is taníthatta volna a gimnáziumi matematikaanyagot, azt is megértettem volna (lásd ezt az írást). Hasonlóan intelligens barátom, V. is aláírta, pedig igen közeli kapcsolatban van F.-fel. Ahogyan én is. A patrónusom.
„Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy […] az óra légköre néha nagyon kellemetlen volt. […] Sokat gondolkoztam, gondolkoztunk, hogy […] hogy mi vesz rá alapvetően értelmes és jófej gyerekeket arra, hogy ennyire elutasítók legyenek azzal a tanárral, akit az első évben még teljesen elfogadtak. […] Jó eséllyel az egyenjogúsággal, partnernek tekintéssel volt gond egy idő után. […] Túl türelmes voltam bizonyos helyzetben […] Jött a provokáció, kitől suttyó, kitől próbálgatós, a tönkreteszem-csakazértis, én meg csak néztem, és […] hittem abban, hogy helyre kell állnia az egyensúlynak. […] Nem vidám történet.”
---részlet F. utolsó értékelőjéből
Szegénykém próbálta érdekessé tenni a matekot, de kudarcot vallott. A mostani tanév végén bejelentette, hogy távozik az AKG-ból. Igen, ezzel a patrónusi pozícióját is feladta.
Anno a Radnótiban tanított, ott nagyon szerették. A jelek szerint ott ő volt az oázis a közvetlenségével, itt viszont rajta vezették le a frusztrációt. A fene se érti ezt igazán.
Utolsó kommentek