Szeretnék itt és most köszönömöt mondani.
Rendkívül konkrét, amiről most írni akarok, nem is lesz talán annyira hosszú. A kedves olvasók sejthetik, hogy a tanárok nem jártak örömtáncot a blog olvasásakor, persze nem is vártam el, hogy kinevezzenek igazgatóvá. Lényeg a lényeg, vegyes a blog megítélése minden korosztályban és társaságban, a tanárokat megnézve egy dologért azonban mindentől és mindenkitől függetlenül szeretnék köszönetet mondani: azért, hogy gondoljanak bármit a blogról és mondjanak ebből el nekem bárhogyan bármennyit, az órákon ez nem kerül elő, az órai munkát nem befolyásolja, az effektív tanár-diák kapcsolatunkban nem tényező. Ugyanúgy kérdezem meg, hogy kell ezt ragozni vagy mit jelent ezt vagy mi ez a dolog és ugyanúgy kapok választ. Ezt köszönöm. Sok tanárral nincs és néhánnyal nem is lesz már órám, akikről írtam, de akikkel van, nekik mindannyiuknak szeretném ezt megköszönni.
Ezt a posztot már egy ideje meg akarom írni, de a mai történések miatt tényleg nekiültem. Az órakezdés előtt a blogról és néhány problémás eseményről meséltem nekik, illetve társalogtunk. Ott volt a teljes csoport, igencsak benne voltunk a történet közepében (nézzétek el nekem a konkrétumok hiányát), amikor elméletben kezdődött az óra.
Megkérdeztem, kaphatok-e pár percet, hogy befejezzem. Megkaptam. Annyira rápörögtünk, hogy már pár tanár is a képbe került, ekkor a tanár azt mondta, kimegy, amíg befejezzük, mert ő mindkét oldalt hallja - tanárokat, diákokat egyaránt. Hagyta, hogy befejezzük az akkor és ott tényleg fontos beszélgetést, adományozott rá időt és teret, hogy szabadan tudjunk pár dologról beszélni - s ő sem folyt bele jobban, mint amennyire szeretett volna.
Ezt külön köszönöm, az első bekezdésért pedig külön köszönet az összes jelenleg tanító tanárnak.
Utolsó kommentek