Apám Kurva Gazdag

Már egy ideje meg akartam írni: a közös téri szorongás nemrég véglegesen megszűnt. Megkérdezhetném, mi tellett ezen négy évbe, de nem teszem. Ez ugyanis tök jó. Egy igazi jócucmák.

Sajnos ahhoz képest, hogy vannak olyan témák, amiket elhangzásuk délutánján már poszt formájában reagálok le, szegény kis asztalunkról méltatlan módon elfelejtkeztem. Pedig végre egy releváns és remek dolog.

Emlékeztek még a közös tér fogalmára? A közös tér "tér-ségét" jelöli az is, hogy a fa"pad"okat, vagy nem is tudom, miket leszámítva bútorozatlan. Ez főleg olyankor tud zavaró lenni, ha egy nagyobb társaságnak van ott lyukas órája. Erre a problémára kínált orvoslást mindenki kedvenc skandináv bútoráruháza némi erre áldozott (s azt kell mondjam, remekül befektetett) pénzmag ellenértékében. Így érkezett hozzánk egy nagyon érdekes elnevezésű, JOKKMOKK néven futó asztal, amit/akit (hozzáállás kérdése) aztán el is neveztünk JOKKMOKK-nak, ha másért nem, a stílszűség kedvéért.

Namármost, nem vagyok pedagógus, de mivel feltételezem, hogy ezt az ötletet nem a tanárok szentimentalitása adta, azt gondolom, az elnevezés és az asztal "személyessé tevése" arra remek volt, hogy a gyerekek fontosnak érezzék az asztalt és ne rongálják szét, mint például azokat a bizonyos fa"pad"okat. S bár van JOKKMOKKon egy-két gravírozási kísérlet, ez az ötlet - ha tényleg ez volt a szándék - remekül működött.

Nem sokkal később - mivel "a lyukas órákban a közös tér néha még így is menekülttábori jelleget öltött" (és senki se húzza fel az orrát, ha nem pontos az idézet) - megérkezett JOKKMOKK 2, így összességében 8 szék (plusz a "fakockák-akármik", amiket eddig is voltaképp széknek használtunk) áll a gyerekek rendelkezésére a padok mellett, plusz végre egy lapos fafelület, amin lehet házi feladatot írni, enni és egyéb érdekes dolgokat csinálni.

Az egyetlen kérdés tényleg csak az lehet, hogy mi tartott ebben négy évig - ha felvetik egy szülőin, biztos összkalapozzák: úgy, ahogy szerintem a füstjelzőkkel is tehetnék, illetve tehették volna.

De ne rontsuk ezzel örömünket és képeinket. További képek Facebookon, a skandináv cég JOKKMOKK-adatai pedig itt.

Már írtam az egész éves projektmunkáról , s azzal zártam az írást, mennyivel jobban ki van találva, mint a családtörténeti dolgozat. Hadd részletezzem alant.

A tizedik osztály történelemjegyének 1/8-ad része a családtörténeti dolgozat, egy húszoldalas szöveg, formai követelményekkel, a család történetéről a huszadik században. Elméletben azért, hogy ezáltal jobban megismerjük és magunkénak érezzük ezt a történelmi szakaszt. Arról, hogy ez mennyire tölti be funkcióját (pláne, hogy a korról alkotott képünk nagyrészt filmekől és hasonlókból eredeztethető), itt és most nem fogok értekezni.

A hasonlóságok a projektmunkával adottak: egész éves projekt, (relatíve) nagyjelentőségű, nagy beadandóval zárul, komoly(?) utánanézést igényel, valamint szintén önálló feladat. A különbségek, vagyis inkább a problémák - a projektmunkával való összehasonlításban - egészen nyilvánvalóak, szeretném tehát alant kifejteni, miért jobb a projektmunka a családtörténeti dolgozatnál.

Az első és legfontosabb a téma. Jómagamnak nem nehéz húsz oldalnyi szöveget írnom (egy itteni blogposzt átlagos hossza egy és három oldal között váltakozik), de ez persze csak abban az esetben igaz, ha érdekel a téma, amiről írnom kell. Természetesen vegyes felvágott ennek a megítélése és főleg csak a csibém közhangulatát tudom értékelni (ott volt egyszer-kétszer körkérdés, hogy ki hogyan áll), de az alapján levonhatom a következtetést, hogy az emberek egy részének nem kis púp volt ez a hátán. Abból a szempontból, hogy a legtöbbeket nem érdekelt a téma (és szerintem ez tizenhat évesen normális), s abból is, hogy néha az interjúkészítés és az anyagszerzés is macerás  volt. Hogy visszatérjek saját élményeimre: ha nekem egy közepesen érdekes történelmi témát (rendkívül érdekel a történelem) felvetnek és adnak rá két hetet, hogy írjak róla húsz oldalt, gond nélkül meglesz. Onnantól kezdve, hogy - személyes okokból is - nem érdeklő és nehezen megvalósítható adatszerzéssel járó családi dolgokat kell kiderítenem és megírnom, az egész egy nyűg. Míg a projetktmunkánál választható a téma, itt nem (illetve annyiban igen, hogy lehet egy ismerős családjáról is kutatni), s ezáltal egycsapásra ránehezedik az egészre a kötelezőség (és nem egy embernél az értelmetlenség) bélyege.

A második az időbeosztás, illetve annak teljes hiánya. Bármennyire macerás dolog a projektnapló és a konzulenssel való rendszeres konzultáció (erről lejjebb), ezáltal elkerülhető, hogy a gyerekek az utolsó napokon készítsék el a dolgozatot, mint annyian. Hogy hány átkozottul álmos gyerek volt a beadás reggelén, megérne egy anekdotát. Lényeg a lényeg, annak ellenére, hogy le kell adni egy soha számon nem kért időtervet (az enyém egy konkrét időpontot nem tartalmazott, hogyan is tartalmazhatott volna, amikor az utolsó percig próbáltam más témát szerezni - bizonyára nem hisztiztem eléggé), az ember lelkiismeretétől és/vagy lustaságától, esetleg ijesztően magas Pató Pál-kvóciensétől függően az utolsó napra is hagyhatta a feladat elkészítését. Ez nem feltétlen pozitívum, nemde?

A harmadik különbség, ami szerintem szintén probléma, az a konzulens hiánya.
Hogy miért zavar ez engem? Egyrészt a fent emlegetett időbeosztást ellenőrizhetné és láthatná, csinál-e bármit a gyerek, vagy csupán az utolsó pillanatban készül összecsapni az egészet. Természetesen ennél a témánál ez nem annyira releváns, de a személyes konzulenssel gyakrabban és talán könnyebben lehet megtárgyalni a dolgozat állását, mint az egyébként elfoglalt szaktanárral. Ez azonban csak feltételes módban szerepel.

Kötött és sokaknak problémás téma, a munkavégzés felügyeletének teljes hiánya. Három pofon, kiütéssel nyert nálam a projektmunka. És arról még nem is beszéltem, hogy volt, aki telehazudta az egészet és elégedett volt a 68%-os eredményével.

Van egy izgalmas kérdésem. Mint tudjátok, vannak vendégszerzőim, akik dolgozgatnak. Az egyik megírta nekem, hogy az eredetileg megbeszélt tanárról és az óráiról nem akar írni, mert kiderülne, hogy ő volt. A kérdés a következő: mi a francért kell félni a véleménynyilvánításunk következményeitől egy személyiségközpontú iskolában?

Természetesen nem azokra gondolok most, akik "írnának, de nincs idejük", s nem is azokra, akik egyáltalán nem akarnak írni. Azokról írok most, akik akarnak és fognak is írni, csak inkább olyanról, akinél nem derül ki, hogy ők írták.
A körülményeket most nem részletezném, nyilvánvalóan azért sem, mert 1) kiderülne, kiről és melyik óráról van szó, ami a konkrét oka annak, hogy másról ír és 2) nem fontos a történet szempontjából. A lényeg az, hogy a vendégszerzőm azért nem ír egy tanárról, mert kiderülne, hogy ő írja.

Nyilvánvalóan nem őt hibáztatom, teljesen megértem, ha anonim akar maradni (és érdekes, hogy majdnem mindenki, akivel beszéltem, megkérdezte: írhat-e név nélkül? - szerintem ez természetes), amit furcsállok, az az, hogy erre igény van. Még a saját bőrömön tapasztaltak (és most ne beszéljünk a másod-, harmadforrásokon át elém került dolgokról) sem voltak olyan súlyúak, ami miatt ne vállalnám a saját, illetve esetenként a körülöttem lévő emberek problémáiról való problémafelvetést. A tény, hogy hordószónok lettem és egyesek szemében intoleráns és túlzottan cinikus, az egy dolog. Vállalom. Az egy dolog, hogy bár az rám foghatják - és rám is fogják - az argumentum ad hominem esetleges használatát, ha tanárokról van szó, de mivel szó sincs argumentum ad personamról, s szubjektív megnyilvánulásokról beszélünk, lehetne teljesen másképp kezelni az egészet.

Igen, hivatásos kötözködők, leellenőriztem az ad hominem helyesírását, s így kerültem a Wikipediára. Ha már ott voltam, részletesebben írtam le az álláspontom a témáról a posztban. Célom nem az okoskodás - de olyan dolgokat feltételeznek néha rólam (Id. Az osztály), hogy gondoltam, egyszerűbb tisztázni ezt is.

Na mindegy, lényeg a lényeg,  a vendégszerzőim nem szorulnak az ilyen jellegű óvatoskodásra és/vagy a magyarázkodásra. És mégis, majdnem mindannyian megkérdezik, ugye, írhatnak-e név nélkül. Miért kell ezt? Nyilvánvalóan nem írnak (mindannyian) olyat és olyan hangnemben, mint jómagam, s mégis. Miért feltételezik, hogy negatív reakciók fogják őket érni (s kiktől, ha nem a tanároktól) azért, hogy véleményt nyilvánítanak? Azt megértem (bár szerintem lehetett volna - természetesen mindkét fél részéről - másképp kezelni az egész blogot), hogy rám és felém olyan reakciók érkeznek, amilyenek, de nem feltételezem, hogy a vendégszerzőimmel is pl. kiabálnának a lyukas órán.
S mégis, ők valamitől félnek... vajon miért?

Volt már erre precedens? A tanárok nem értékelik azt, ha értékelik őket? Sőt, úgy reagálnának, amitől effektíve félnek a gyerekek? El sem tudom képzelni. Az AKG nyilvánvalóan nem így működik... És mégis, nem egy, nem két vendégszerzőjelölt kérdezi és kéri, írhat-e név nélkül.

Most nem arról van szó, hogy egy olyan interaktív, szubjektív problémafelvetőt, mint ezt a blog, hogyan értékelik a tanárok. Arról van szó, hogy azok, akik véleményt akarnak mondani, aggódnak amiatt, hogy mi lesz annak a következménye, ha kiderül, övék a vélemény. Miért van ez így, AKG?

Aki olvassa a blogFacebookot, emlékezhet, hogy még pénteken megemlékeztem egy rendkívül érdekfeszítő és magasröptű társalgásról az irodalmi önképzőn (még a végén mi leszünk az új Pilvax). Többek közt szóba került a személyiségközpontúság is, s ezzel együtt az én álláspontom is a témáról. Amiért most visszatérek a témára, az a következő téma volt: miért ne lehetne leadni aránylag korán egy tantárgyat?

Egy kis bejelentés: az angolokról szóló posztsorozatot nem a saját írásommal tervezem megnyitni, a hetedikes órák ugyanis aránylag klasszikusak voltak és, lássuk be, eltelt négy év és annyira nem markáns, mint mondjuk az alkotóház. Így egy vendégszerző, aki ugyanannál a tanárnál tanult a közelmúltban, jelentkezik majd egy szösszenettel, s utána jön a többi angolórám.

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.

Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1

A dolog matematikai részéről csak annyit, hogy 7/5=1,4 – azaz 7/1,4=5. Ennek fényében kimásoltam pár eredményt az idei tanárértékelésekből (mindenki számára elérhetőek az AKG weboldalán). Hogy legyen valami értelme, a munkaközösségek értékelését választottam (most komolyan, az milyen maszkolás már, hogy összegzik az egy évfolyamon leadott szaktanári értékeléseket, és az ÖSSZESET átlagolják, s ezt az eredményt teszik ki???). Mivel itt is alpontokra (az értékelési szempontokra) van lebontva az összes eredmény, megnézzük az egyik alpontot, aztán saját szakállamra átlagolok. Arra hívnám fel a figyelmet elöljáróban, hogy a munkaközösségek nem azonosak a tantárgyakkal, hanem több tantárgyat mosnak össze benne. És ha nem lenne egyértelmű, az „összkép” nem az átlageredmény, hanem egy önálló alpont.

A számszaki értékelés nyilvános eredményei egyébként több okból is értékelhetetlenek. Az egy dolog, hogy nem tudjuk meg az adott tanár eredményeit (s én a totális átvilágítás híve lennék: tancsoportonként értékelési elemenként megtekinthető eredményeket szeretnék az egyes tanárokról – de úgy, hogy aki nem vállalja, arról nem készül értékelés (ez is nyilván elárulna valamit)), de az adott tantárgyakét sem: több tantárgyat mosnak össze „munkaközösségekké”, s a jó tanárral oktatott média az értékelhetetlen rajzórákkal átlagolódik. Minimum félrevezető. Azon meg már cinikusan felröhögtem, hogy a második idegen nyelv statisztikái nincsenek lebontva a három nyelvre: együtt szerepel a spanyol, a francia és a német.

Hadd soroljam fel a munkaközösségeket! Magyarán azt, mit mivel mosnak össze.

Alkotókörök: alkotóház, angol színház, énekkar, fotó, francia színjátszó, kerámia, rádió, stílus, színjátszó, Szubjektív, Trupp, tűzzománc, videó
2. idegen nyelv: francia, német, spanyol
Angol: angol, angol szintentartó, Circle Speak
Informatika: gépírás, informatika
Közgazdaságtan: gazdasági ismeretek, GO, YE
Matematika: matematika, matematika szakkör
Művészetismeret: anyanyelv, drámatörténet, ének, irodalom, képzőművészet, magyar, média, művészettörténet, nyelvtan, rajz
Szakképzés: ábrázoló geometria, díszlet, fotó elmélet, fotó gyakorlat, rajz-festés-mintázás
Társadalomismeret: együttéléstan, életmódtörténet, jogom van, történelem, TTI
Természettudományok: biológia, csillagászat, elsősegély, fizika, kémia, labor, termbúvár, természetismeret
Testnevelés: gyógytorna, kézilabda, kidobós, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sportkör, testnevelés, úszás

Hogy mi van akkor, ha felteszem a kérdést, mi köze egymáshoz a rajz és a média értékelésének? Vagy azt, hogy mit keres egy munkaközösségben a kötelező tárgy és a szakkör? Vagy ha megkérdezem, mi van, ha az irodalom eredményét akarom tudni, vagy nem akarom, hogy a nyelvtant összemossák az énekkel? Gondolom, nem számítanék valami személyiségközpontúnak. És mégis, milyen lenne, ha mi is így kapnánk a jegyeinket? Egyet "munkaközösségenként", nem is tudva, miben vagyunk rosszak? Ezzel ez az egész értékelősdi elveszti funkcióját.

Nosza! Nézzük meg a munkaközösségek „A tanár rátermettsége” részét, és osszunk 1,4-gyel! Ezúttal hívnám fel arra a figyelmet, hogy az én posztjaimban említett tanárok – az összemosások miatt – nem kizárólag azok, akikről az értékelésben szó van. Itt az adott munkaközösségben összes összemosott tantárgy összes tanáráról adott átlagos értékelés szerepel. Hmm…

Az eredmények alant már az ideális képlettel készültek.

Második idegen nyelv: 5,89; (5,89-1)/1,5+1=4,26
Természettudományok: 5,70; (5,70-1)/1,5+1=4,13
Matematika: 5,05; (5,05-1)/1,5+1=3,7 (ez ebben a kategóriában a legalacsonyabb)
Testnevelés: 5,54; (5,54-1)/1,5+1=4,03
Közgazdaságtan: 5,59; (5,59-1)/1,5+1=4,06 (épphogy négyes az iskola „fő” tantárgya…?)

Ez egy véletlenszerű merítés volt, lássuk az átlagolást az összes munkaközösségre az összes értékelési szempont szerint, természetesen átszámolva a megszokott, 1-5 skálára. A számításokat részletesen közlöm, hogy az esetleges hibákat felfedezhessük.

Szakképzés: (5,69+5,65+5,91+5,98+5,90)/5=5,826; (5,826-1)/1,5+1=4,22
Informatika: (5,64+5,79+5,35+5,52+5,57)/5=5,574; (5,574-1)/1,5+1=3,98
Alkotókör: (5,63+5,87+5,64+5,68+5,75)=5,714; (5,714-1)/1,5+1=4,14
Természettudományok: (5,43+5,70+5,29+5,38+5,61)/5=5,482; (5,482-1)/1,5+1=3,99
2. idegen nyelv: (5,43+5,89+5,90+5,91+5,86)/5=5,798; (5,798-1)/1,5+1=4,19
Testnevelés: (5,42+5,54+5,11+5,00+5,29)/5=5,272; (5,272-1)/1,5+1=3,85
Angol: (5,38+5,78+5,66+5,83+5,76)/5=5,682; (5,682-1)/1,5+1=4,12
Társadalomismeret: (5,33+5,86+5,47+5,50+5,66)/5=5,564; (5,564-1)/1,4+1=4,04
Művészetismeret: (4,96+5,33+4,86+4,97+5,20)/5=5,064; (5,064-1)/1,4+1=3,7
Matematika: (4,75+5,05+5,09+5,34+5,11)/5=5,068; (5,068-1)/1,5+1=3,71
Közgazdaságtan: (4,60+5,59+4,72+4,92+4,99)/5=4,964; (4,964-1)/1,5+1=3,64

Mindamellett, hogy ezek a statisztikák is összemosott, egymásba pakolt tantárgyak alapján álltak össze, mégis sokkal kifejezőbbek, mint a sokszor sokas táblázat álcázó jelleggel átskálázott, maszkoló maszatolásai. Talán azért, mert ezek nem annyira hízelgőek, mint amilyennek a sokszorosan megkevert, "cseles" variálások. Ez persze csak feltételezés.

A munkaközösségek (hmmph...) eredményeit átlagolva - természetesen ötös skálán - 3,93-at kapunk. Mindenki döntse el, elegendő-e ez egy olyan szintű és súlyú (és jelentőségű...) iskolába, mint az AKG.

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második felét akkor egy "Mindegy..."-gyel reagáltam le. A közelmúlt eseményeinek fényében úgy érzem, mégis ki kell fejtenem ezt a teljesen egyértelmű kérdéskört. S ha már itt vagyok, akkor még egy kört teszek a tanárértékelésekről.

Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy emlékezzenek vissza általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányaikra. Válasszanak ki egy tantárgyat, ízlés szerint. Idézzenek fel emlékeket, jókat vagy rosszakat, az órákról. Van egy ezresem, hogy nem a tankönyv, a tanulási technika vagy a dolgozatok betűtípusa jut eszetekbe, hanem a tanár és az, ahogy ő tanított. Nemegyszer hallottunk már olyan történeteket, hogy egy tantárgyat egy tanár alatt utált, a másik alatt meg szeretett valaki - egész egyszerűen az órák megváltozott légköre és a más (jobb) előadásmód miatt. Mindenkinek volt ilyen az életében, nem is egy. A környezetemben lévő felnőttektől és gyerekektől is egyaránt tudnék példákat hozni (természetesen magamtól is), s mindannyian arra emlékeznek legélesebben, milyen volt a tanár. Még az is teljesen normális, hogy a tanórát (vagy akár a tantárgyat!) egy az egyben összekapcsolják a tanárral. Igazából nem is értem, miért magyarázom ezt, szerintem ez teljesen egyértelmű. A tanár fontosabb tényező, mint mondjuk a tankönyv.

Ezt az AKG is tudja ám - elvégre tanárértékelés van nálunk és nem tantárgy-, vagy tanóraértékelés. Na de akkor miért akadnak ki a tanárok azon, amikor vérbő részletességgel leírom hol saját, hol a csoportom problémáit az adott tanóráról, s igen, nemegyszer a tanárról? Az egy dolog, hogy az AKG tanárértékelési rendszere (s ha eddig nem olvastad volna a tanárértékelésről szóló írásomat, javaslom, most tedd meg) egyszerre túl cenzúrázott és túl általános, de ez nem jelenti azt, hogy maga az iskola – legalábbis elvben – ne törekedne a problémafelvetésre a diákok részéről. Az biztos, hogy az eddigi finomkodó vagy csupán számszaki értékelések után ez akár meglepetésként is érhetni a naivabb (vagy kevésbé tapasztalt) tanárokat, de attól, mert egy problémáról senki sem beszél, attól még létezik. Mint már írtam, örömmel leszek arca ezeknek a kérdéseknek, még akkor is, ha ez néha, hmm, az AKG szellemiségéhez nem egészen illő reakciókkal jár – s ezt, akinek nem inge, természetesen ne vegye magára.

A tanárértékelésre ismételten visszatérve: talán már feltűnt, hogy a pontozás egytől hétig terjed, a hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „ne a szokások vezessenek”. Na de akkor mi? Miért precízebb egy olyan értékelés, amit az „értékelők” olyan skálán értékelnek, amit nem ismernek és sosem használnak? Mi a baj a „megszokott” 1-5 rendszerrel, ahol mindegyik számot azonnal tudunk értelmezni, már mindhez rendeltünk kifejezéseket, fogalmakat és szintezést és azonnal meg tudjuk állapítani a köztük lévő különbséget? Ha most megkérdeznélek, kedves olvasó, hogy hetes skálán adott négyes vagy az ötös skálán adott hármas ér többet, meg tudnád csuklóból válaszolni a kérdésem? A matematikai átszámításra és statisztikákra (egyáltalán nem dicséretesek) egy másik posztban visszatérünk.

Azt is elregéltem már, hogy az AKG weboldalán erőteljesen cenzúrázott formában szerepelnek a számszaki értékelések eredményei: gyakran több tantárgyat is összemosnak, s „természetesen” a tantárgyak átlageredményeit rakják ki, nem a tanárokét. A tanárok persze megkapják a róluk szóló eredményeket, ezeket azonban nem kötelesek közölni a diákokkal – magyarán azokkal, akik értékelték őket. Ó, és a tanárértékelés kötelező. Lovely.

Az írásos értékeléssel kapcsolatban sok új mondanivalóm nincs, 1) a tény, hogy csoportosan írjuk, elkerülhetetlenül homogenizálja a véleményeket, s 2) nemegyszer döntenek úgy a gyerekek – hol saját döntésre („ezen úgyis csak kiakadna”, az egyik angoltanárnő kapcsán), hol patrónusi nyomásra (ez túlzás, ilyet igazán nem írhattok, ennyire nem lehet rossz a helyzet, ugye. gyerekek? (mindezt úgy, hogy a patrónusnak, lássuk be, köze sincs az adott szakórához)), hogy problémáikat nem írják le. Az bőven lehetséges, hogy ebben csak én vagyok tájékozatlan, de arról speciel nem tudok, hogy a tanárok az írásos értékelést milyen formában kapják meg (nem hinném, hogy mind a 700 oldalt készhez kapnák, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a „feldolgozók” hogy dolgoznak fel – a számszaki értékelés bevitele egy dolog, az írásbeli esetleges tömörítése egy másik), s én arról sem tudok, hogy a tanárok ezzel kapcsolatban bármilyen formában visszajeleztek volna. Ismétlem, a fenti kettő kérdésre válasz lehet az én tájékozatlanságom, de akkor is felvetésre érdemesnek érzem őket. S még egy kérdés: ha nem „kurtítják” az írásos értékelést, akkor a tanárok végigolvassák egyáltalán?

Az írásos statisztikákat nem tudom statisztikai formában értékelni, de a számszaki megkavart, maszkoló statisztikáit igyekszem a legjobb tudásom szerint szétszedni és megvilágítani.

"Lehet, hogy a tanárok is emberek, de az emberek is tanárok"

Rendkívül furcsa élményem volt ma. Emlékeztek még a termtudposztra? A régire már valószínűleg nem, azt nem sokkal a tanárokkal való beszélgetésem után leszedtem, s nemrég módosítva visszakerült. A kérdés adott: miért írok posztot egy posztról? Nevezzük, hm, egy fizikai kísérletnek?

Benn ülök a közös térben, a lyukas óra áldásait élvezve, a házi feladatot csinálgatva. Hirtelen kinyílik a tanári ajtaja, s H. villogó szemekkel ront ki rajta. Egy nálam figyelmesebb ember ezt talán hamarabb észreveszi, de én elmélyedtem a háziban, így csak akkor észleltem jelenlétét, amikor már fölém ért - meglepetve vártam, mire fel a kikészülés.

Visszatérő olvasóim már sejthetik, hogy az újra kitett termtudposztról volt szó, s a legfigyelmesebbek arra is emlékeztetnek, hogy H. anno teljesen civil és normális, megkockáztatom, az AKG szellemiségéhez teljesen illő módon leült velem és megbeszéltük a poszt tárgyi hiányosságait. Na kérem, akkor mondja el nekem valaki, miért kezdtünk el akkor decibelt dúsítani a közös térben - avagy a gyengébbek kedvéért, kiabálni.

Na kérem, a legnagyobb probléma az egésszel, hogy amit mondott, egyrészt nem koherens, másrészt több ponton nehezen értelmezhető. Az pedig, hogy, ahogy elmondta, a szubjektív részével nem akar foglalkozni, nem ad magyarázatot arra, miért, illetve min akadt ki ennyire. Igyekszem azért összeszedni azt, amit mondott, illetve mondani próbált.

A két elhangzott konkrétum az volt, hogy az, hogy megemlítettem a 82%-os füzettel-oktatóanyaggal írt dolgozatot, a másik meg az, hogy tettem egy zárójeles megjegyzést a puskázókra. Akik nem puskáztak, hanem beszélgettek. Akik nem beszélgettek. Valami. Nem tudom, mi volt a problémája azzal, amit írtam, de a probléma biztos velem volt ebben az esetben, valamit bizonyára félreértettem.

"Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics (sic!)."

Ez az a bekezdés, amivel problémái voltak. Kezdjük az első felével: mivel tömbösítve tanítják nekünk a természettudományokat (a négy tantárgyat egybegyúrva), a kémia és fizika csupán különböző anyagrésznek számít, s felmerült bennem a kérdés, hogy mehet ugyanannak a diáknak (én) ugyanattól a tanártól (H.) ugyanannak a tantárgynak (termtud) két különböző anyagrésze (kémia és fizika) ennyire másképp. Igen, aki keres, az találhat ebben a két mondatban dehonesztáló utalást, de én csupán megdöbbenésemet akartam kifejezni az eredménnyel kapcsolatban (és utaltam ezzel is az oktatóanyag személyes véleményem szerint problémás mivoltjára). Amikor azt mondja, hogy a véleményem tényként közlöm, azért gondoljon arra, hogy diák vagyok és nem oknyomozó riporter, s azt írom le, amit gondolok, egy interaktív fórumban. Nem könyvben adtam ki, hanem blogban írtam meg. Azokat a tárgyi tévedéseket, amikre felhívta a figyelmem, mind javítottam. Még akkor is, ha visszakiáltott nekem "társalgásunk" végén, hogy nem tettem. Erről később.

A másik meg a "puskázás", amiről hosszasan beszélt, igazából nem értem, miért. Még a tantárgyhoz sincs köze a dolognak. Egy mellékes megjegyzés, egy képzeletbeli zárójellel, egy érdekesség, egy napi WTF. Még ha valahol tévedtem is volna ebben a két mondatban, miért is érezte H. sértőnek vagy kiabálásra méltónak ezt a dolgot?

A kiabálás, tényleg, azért érthetetlen számomra, mert az eredeti, szerintem durvább (hangnemében is) írásról teljesen emberi hangnemben tudtunk beszélni. Övön aluli megjegyzés lenne a részemről, hogy "a stílus maga az ember", de az biztos, hogy szerény véleményem szerint egy komoly pedagógiai tapasztalattal rendelkező, egy személyiségközpontú iskolában tanító tanárnő minimum el kellene, hogy tudjon számolni háromig, majd utána eldönteni, meg akar-e keresni akkor és ott, s ha igen, milyen hangnemben. Van, aki szerint csak "gumicsont" voltam, s idegességének oka máshol keresendő, de szerintem szokásosnál hangosabb reakciója túl specifikus volt ehhez.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy sok (volt és jelenlegi) AKG-s olvas, s volt, aki hozzászólt ehhez a bejegyzéshez is. Ha elolvassátok a hozzászólásokat, egyet sem találtok, ahol azt írnák, hogy ferdítek vagy megalázok vagy túlzottan szidok. Igazából ilyet mástól sem hallottam, a teljesség igénye nélkül: évfolyamvezetőnk azt mondta, egyes dolgokra meglepő éleslátással látok rá, más szerint a blogra szüksége van az AKG-nak, más szerint "értelmes írás", s ugye ott vannak még az oldalsávban megtalálható vélemények is, köztük az, hogy ez voltaképp egy nyilvános tanárértékelés - s higgyétek el nekem, én ugyanezt írnám meg tanárértékelésben, ha az nem lenne a maga módján cenzúrázva. Volt már furcsa hangnemű reakció egy tanártól a blog kapcsán (ismét az oldalsávra mutatok), de ez teljességgel új. Kiabálni egy poszt miatt konkrétumok nélkül.

Szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy H. problémája nem a tárgyi tévedésekkel van, reakcióiból ez a kezdetektől egyértelmű volt. Akkor viszont a) ne olvassa (ő maga vetette fel, hogy nem fogja olvasni, ez nem egy pofátlannak szánt megjegyzés a részemről) vagy b) mondja meg, mivel van problémája (függetlenül attól, hogy tárgyi vagy nem tárgyi az a bizonyos probléma) - s azok után, hogy ő maga írásban és szóban is többször kijelentette, hogy a szubjektív részéről nem akar velem diskurzust folytatni, én feltételezem, hogy a probléma valami tárgyi tévedéssel van. Illetve mégsem teszem. Mert az nem váltott volna ki ilyen heves reakciót (már a múltkor sem tette) és, tudjátok, hogy megy ez, ööö, el is hangzott volna valamiféle konkrét tárgyi tévedés. Amiről mi azonban beszélgettünk, az szinte csak és kizárólag a fent idézett bekezdésem.

Ha már tárgyi tévedések! Mikor elindult, a válla mögött visszaszólt, hogy nem javítottam a megbeszélteket. Én még utánakiabáltam, hogy igen, ő meg visszakiabált, hogy nem - s ezzel ért igazából véget a kis társalgás. Bár a listát, amit felírtam, már kidobtam, emlékezetből felsorolnám azokat a javításokat, amiket anno (emlékezzünk, civil körülmények között) megbeszéltünk: az egyik az, hogy M. csak tizedikben tartott epochát az évfolyamon, így "ugyanannyit kaptunk belőle, mint a többiek", s ott az utolsó bekezdés, amiben leírom, hogy M. kapcsán a többi kupac is ugyanabban a cipőben jár, mint mi. Volt még az is, hogy nem H. tartotta az összes órát (amivel azt akartam ultrabénán kifejezni, hogy a tömbösített rendszer miatt szinte mindenről szót kényszerült ejteni, egy fizika-kémia szakos tanárnő a fotoszintézisről is beszélt nekünk anno - s lennének jobb példáim is, de nem akarok most a "tárgyi tévedések" fonalával csapkodni), és most az szerepel, hogy J. távozása után minden órát H. és T. tartott nekünk, ami viszont már teljesen igaz - egy helyettesítést leszámítva tizedikig sem N., sem M. nem tartott nekünk órát, s ezt szerintem ők is igazolni tudják, mivel ott ismertek meg minket. Az, hogy N. (aki kilencedikben már tartott epochát a többi kupacnak, ezt úgy zártuk le a megbeszéléskor, hogy H. nem biztos benne, én viszont tisztán emlékszem, amikor a folyosón kilencedikben N. dolgozataira készülnek) hasznosabb lett volna T.-nél, az H.-t sem személyesen, sem tárgyi formában nem érintheti. Egy félmondatot szenteltünk arra, hogy félreérthető, hogy az ötöseim az AKG előtt voltak, azt lehet hinni, hogy ezek a tizedikes jegyek, de ezt egyértelműsítettem. A Trabant-példáról többen azt hitték, hogy egy személyes, övön aluli húzás, ezt is elmagyaráztam. Beszéltük még a füzet/oktatóanyag kérdését is, mely szerint a lehetőség adott a választásra, mert lehet az oktatóanyagra is jegyzetelni. Az ezzel kapcsolatos soraimat nem módosítottam, mert úgy érzem, lefedik a kérdéskört és az állásfoglalásom csupán az oktatóanyaggal kapcsolatos:

"A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban)."

Ha ezzel van probléma, azt megértem, erről beszélhetünk is, de erről a nagy kiabálásban egy szó sem esett. Az, hogy "tényként tálalom a véleményem", alapvetően azért sem igaz, mert ez egy diák írása és az olvasó tudja, tudnia kell, hogy a diák nem lát és nem hall mindent. És egyébként a fenti megállapításom sem volt tényközlés: megadtam a lehetőséget mindenkinek, hogy megnézze az oktatóanyagot és eldöntse magának. Az oktatóanyag is nyilvános, ezzel sincs probléma.

Még egy gondolatot engedjetek meg. Amellett, hogy H. kijelentette, hogy nem javítottam a hibákat (ha még nem dobta ki a régi poszt kinyomtatott verzióját, itt és most megkérem, hogy hasonlítsa össze és nézze meg, amiket bejelölt, s elmondott nekem, szerepelnek-e még), azt is mondta, hogy a kísérletekről szóló írásomat nem is olvasta. Ez azért érdekes kijelentés, mert a poszt kirakása utáni napon ő maga jött oda hozzám az első óra után, hogy két kísérlet nem az volt, amit leírtam és a pH kis p. Az, hogy a kezében ott volt a kinyomtatott verzió, benne aláhúzásokkal és karikázásokkal, igazából mellékes is.

Nem olvasta a kísérletekről szóló posztot, de kijavíttatott velem ezt-azt benne, s nem javítottam ki azokat a másikban, amiket megbeszéltünk, holott de. Mi is az a kifejezés, amit annyiszor használt? Ööö... "tárgyi tévedés"? Ha jól emlékszem, ez volt az.

A kommunikáció módja egy dolog. A témája egy másik. A dolgokat megbeszélni is lehet, maga H. volt az úttörője ennek a tanárok közt. Ezért sem tudok mit kezdeni a reakciójával. Lehet, hogy a stílus mégis maga az ember? Hogy őszinte legyek, ezt képtelen vagyok jelenlegi helyzetemből megítélni.

Adott egy nyelvi év, ahol a „klasszikus” tanulnivalók száma egy fokkal alacsonyabb (de ettől nem egyszerűbb, a heti majdnem húsz órában tanult második felvett nyelvvel megvannak a magunk dolgai), így besuvasztottak ide egy projektmunkát. A téma szabadon választható, a projekt nagy, az értékelés alapján a diplomamunkára való felkészítésnek is nevezhető – nagyon jó az ötlet, s egyelőre úgy látom, jól is működik.

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” matematikaposzt itt olvasható.

Ahhoz képest, hogy a harmadik, ajtóval kapcsolatos írásom abszolúte breaking news volt (a délutáni csibe után közvetlen meg is írtam a bejegyzést), a már múlt hét hétfőn megkapott kilépőkártya kapcsán csak most írok posztot. Újra körbejárom a már nem egyszer tárgyalt ajtótémát, s újabb kérdéseket vetek fel. S ki tudja, talán előkerül egy régi kommentelő is.

Ismét kisszínes.

"2010. november 14-én, Szegeden az AKG LEGO-robot építő csapata megnyerte a Robotkonstrukciós díjat, a Legjobb Robot-Game díjat, 4. helyezést ért el a Kutatás kategóriában és a regionális verseny bajnoka lett. Csapatunk december 10-én Pozsonyban mérkőzik meg a visegrádi országok legjobbjaival."

Itt és itt érdemes olvasni róla. Az előbbiből egy bekezdésnyi részletet prezentálnék:

Az FLL azért is izgalmas, mert nem csak programozni és robotot építeni kell benne, hanem az év témájához kapcsolódóan a diákoknak valamilyen témát, problémát is választaniuk kell, abban kutatást kell végezniük, majd egy prezentációt kell tartaniuk a probléma valamilyen megoldásáról. A mi iskolánkban nagyon nagy hagyományai vannak az elsősegély oktatásának, nem véletlen, hogy a diákok egy olyan okostelefon alkalmazás ötletével álltak elő, ami segít az elsősegélynyújtásban vészhelyzet esetén. A prezentációnk jól sikerült, csak az időkorlátot nem tudtuk tartani. Nem is csoda, hiszen korábban nem is vettük észre, hogy van időkorlát.

A gratula mellé hozzáfűznék pár dolgot, amik már szerepeltek a blogon: egy talán kissé cinikus hozzászólás, valamint egy, illetve még egy poszt.

Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos órákat.

A ti értelmezésetekben mit jelent, ha valaki „kísérletező kedvű”? Mindig próbálkozik, járatlan utakon jár és próbál valami újra bukkanni? Egyáltalán, szerintetek milyen egy kísérlet? Egy ismert tétel gyakorlati leellenőrzése? A termtudórákon igen.
Előrebocsátom, nem kísérleteztünk a természettudományokkal kapcsolatos óráimon az AKG előtt (egy része olyan is volt, amilyen), szóval azt nem tudom elfogadni érvként, hogy „de hát máshol is így megy”. Már csak azért sem, mert az AKG-ról van szó.
Lényeg a lényeg, hogy néz ki nálunk egy kísérlet? Hadd meséljem el az utolsó fizikaepochám anyagához tartozó kísérleteket. Az első az volt, hogy páran összeállva különböző méretű golyókat gurítgattunk le egy rámpán, lemérve, hogy tényleg ugyanannyi idő alatt gurulnak-e le. Magyarán a nyolcvanperces órából húsz-harminc percet elcsesztünk egy mindenki által legalább az anekdoták szintjén (Galilei mond valamit?) ismert alapvető fizikai tétel hevenyészett leellenőrzésére (az "s" és a "t" közti összefüggést ellenőriztük, cserbenhagyott a memóriám - a lényeget nézve egyébként nem fontos). És ez egy aránylag rövid időveszteségnek számít.

A hosszabb kísérletsorozat a forgómozgásra és társaira vonatkozott, senki se várja el tőlem, hogy most – mint a bűvész a nyuszit a kalapból – előrántsam a fejemből az erre vonatkozó képleteket. Lényeg a lényeg, adott volt a világhíres rugós erőmérő és barátai, a súly, a feltekerendő cérna, és az elmaradhatatlan jegyzőkönyv. Mert anélkül nem kísérlet a kísérlet, hogy nem írod le, ki volt az a három barom melletted, aki semmit sem csinált és ki volt a negyedik, aki mindent lemásolt (és kedves munkatársaim, nem rátok gondolok, ti isteniek voltatok, tényleg), s az is létfontosságú, hogy tudjuk, melyik teremben és mikor végeztük el a létfontosságú, a kvantumfizika és az időutazás lényegi elemeit bizonyító kísérletünk. A felvetett kérdés leírása voltaképp a tanár szavainak 1:1 lemásolása, gyakran a tapasztalat és a magyarázat is, mivel elmondja azokat, ha valaki nem tudja tisztességesen megfogalmazni. Hogy a „megpörgetem a súlyt-mérem az időt-visszatekerem a cérnát” monoton folyamatának ötszöri megismétlése és az eredmények korrelációjának észrevétele (magyarán a kötelezően felrajzolandó függvény leolvasásának pondróagyat sem igénylő feladata) miben visz közelebb az aktuálisan tárgyalt fizikai elem megértéséhez, nem tudom.

Nyilvánvalóan nem azt akarom most megtárgyalni, minek írnak a tudósok és okos emberek jegyzőkönyveket, de nálunk, az ilyen szinten irányított, elejétől végéig, a használandó eszközöktől a „megfejtendő kérdésen” át a végén kapott eredményig meghatározott kísérletekhez készített jegyzőkönyvek kapcsán csak az emiatt elpusztult fákról szóló demagóg érvelés jut eszembe. Az, hogy ezekből hatot csináltunk és a jegyzőkönyv precizitása (ha nem kellőképp a szakszavak használatával fogalmaztad meg előre meghatározott megfigyeléseid (gyakran a tanár már el is magyarázta a képletet, mielőtt kísérleteznénk), akkor kevesebb pontot kapsz) része az epocha pontszámításának - és ezért az önfenntartó, öngerjesztő értelmetlenségért kapsz rosszabb jegyet is akár – már tényleg sírásra késztetheti az érzékenyebbeket.
Hogy a jegyzőkönyvkészítés mechanizmusának megtanulása mi a jó Jankóért volt nekünk fontos már hetedikben, nem tudom. Ez ténylegesen egy nevetséges és öngerjesztő pióca a természettudományos oktatáson, ebben a formájában mindenképpen. Azért kell megtanulni jegyzőkönyveket készíteni, mert jegyzőkönyveket kell készítened a haszontalan kísérletekről! Perpetuum mobile érvelés, Cocteau boldog lenne hallatán. Később még visszatérek erre.
Természetesen a kérdéskör nem csak eme fizikával kapcsolatos kísérletekre vonatkozik - bár egy rövid megjegyzést tennék az Arkhimédész-tétel kapcsán végzett kísérletekre (egy arról, kettő másról, csak színtén vízzel-súlyméregetéssel, szintén lényegtelen ebből a szempontból - a szerk.): ugyanaz, mint a golyógurigatós fentebb, csak sokkal több idő ment el vele, hármat is csináltunk és újabb ~20 lapot pocsékoltunk el. Way to teach. Pláne, hogy a tanár előtte és utána is elmagyarázza azt a képletet, amit a kísérlet alapján sokan meg sem értettek.
Szóval a többi kísérlet, pl. kémia kapcsán. Volt, amit nem is a gyerekek csináltak, mert veszélyes anyagokkal operáltunk. Ennek talán még van is értelme, nem tart sokáig és látványos. Annak azonban, amikor egy vizespalackkal (mit tudom én már, miről szólt a kísérlet) valaki ipari mennyiségben lelocsolt mindenkit, az a kémiaanyagot nem vitte előbbre, az esetleges szociológiai képzésünket annál inkább. Annak, hogy különböző forrásokból származó vizeket 20-40 percig méregettünk pH-ilag, szintén nem rendelkezett szubsztanciával. Összehasonlításképp: elvégzed a méréseket, elkészíted a táblázatot negyven perc alatt, öt percet beszéltek róla, a tanár beszedi. Hogy a csoportmunkában csináltál-e bármit is, vagy Szarokasulira Szilárd voltál, az más kérdés. A másik lehetőség: ugyanezt a – mondjunk sokat, kétszer nyolc elemet tartalmazó – táblázatot 45 percen keresztül bámulod.
Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy sokkal, de sokkal több időt töltünk el triviális és értelmetlen kísérletekkel, mint amennyit az anyag leadása kitöltene. Az igazából lényegtelen is, hogy szerintem a magyarázattól jobban megértenénk az adott anyagrészt. Hogy miért? Mert, mint már mondtam, a kísérlettől függetlenül is megkapjuk ugyanazt a magyarázatot, gyakran nem is egyszer.

Hogy én milyen kísérleteket szeretnék? Olyanokat, ahol kísérletezünk. Annak semmi értelme, hogy előtte és utána megbeszélt, gyakran triviális anyagrészeket hosszasan ellenőrzünk egy monoton folyamat során, közben papírt pazarolva és a jegyzőkönyvekre kapható pontszámok miatt stresszelve, s az időt pocsékolva. Hogy mit csinálnék én? Kísérleteket. Mindenki megkapja a kísérleti eszközöket, esetleg egy halom extrát és onnantól kezdve szabadon dolgozhat a csoportjával 80 percen keresztül. A témakör adott, elvégre épp arról tanulunk – a kísérlet sosem bevezetésként funkcionál, nemde? –, s akár több dologra is rájöhetnek a diákok. Mi például, ha jól emlékszem, három monoton és unalmas kísérletet végeztünk a forgómozgás kapcsán. Elismerem, ugyanezekkel az eszközökkel ugyanezek a kísérletek csak monotonok és unalmasak lehetnek, de bízzunk a gyerekek kreativitásában! Egy ilyen, jelenlegi formájában az anyagrész megtanulására nulla jelentőséggel bíró elemen rontani nehezen lehet, s aki elmarhulja az egészet, az a „komoly” (óriási szarkazmust jelöl az idézőjel) kísérleteket is elmarhulná, nemdebár? Ki tudja, talán találnak valami érdekeset, talán a csoportok együttes munkája kiadná az anyagrészt. A gondolkodási procedúra az, ami értelmet ad(na) a kísérleteknek, s pont ezt spórolták ki belőlük. Nyolcvan percig próbálkozzanak, s próbáljanak meg levezetni valamit. Még az sem katasztrófa, ha nem sikerül, de az látszani fog a beadott beszámolójukon (ami, üsse kő, jegyzőkönyv is lehet, bár semmi értelmét nem látom), hogy dolgoztak-e valójában. A végén a csoportok tarthatnának valami prezentációt is. Sokkal érdekesebb lenne. Gondolkodni is kellene. Szerintem azért mégiscsak ez a cél.

Ó, valamit csak elfelejtettem elmesélni. Fentebb azt írtam, hogy a precíz jegyzőkönyvkészítés megtanulása azért fontos, hogy megfelelően tudjuk később dokumentálni a totálisan értelmetlen kísérleteket. A legfontosabb funkcióját azonban kihagytam: nem egyszer volt sok pontot érő kérdés a dolgozatban, hogy írjuk le az egyik kísérlet jegyzőkönyvét. Az, hogy aki rossz csoportban volt (olyanban, ami szart az egészre), esélytelen arra, hogy ezt jól megírja, már fel sem merül bennem.

Az öngerjesztő, értelmetlen, haszontalan hülyeségek ördögi köre ezennel bezárult, s egyre csak erősíti magát. A kár csak az, hogy az órai kísérleteknek akár lehetne valami haszna is.

Kedves olvasók, képzeljétek el: néha még az AKG-ban is előfordul, hogy egy tanár él a pozíciójából adódó tekintéllyel. Ugye, milyen furcsa és elképzelhetetlen dolog ez? És mégis. Nem vagyok a vaskéz híve, de a petyhüdté sem – járjuk hát körbe ezt, az AKG-ba egyesek szerint talán nem annyira illő pedagógiai húzást.

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” termtudposzt itt olvasható.

Kedves olvasók, a gépem jelenleg lerohadt - ezt is egy másikról írom. Ha minden jól alakul, holnap működőképes lesz ismét. Ha nem, nem tudom, mikor lesz az pontosan. Igyekszem azért holnap mindenféleképp írni egy posztot, ha már ma kaptuk meg csinos kis kilépőkártyánkat.

Megkezdődött az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” rajzposzt itt olvasható.

Nehéz dolgom van, amikor a Kreatív Napokról akarok írni. A bennem lakó analitikus – aki, ne tévedjünk, a blog első számú szerzője – zavartan kapkodja a fejét és nem találja a szubsztantívát, a bennem lakó egyszerű diák azonban egész jól szórakozott. Élménybeszámolóba oltott pszeudokritika következik.

Nálatok is ki kell öltözni fekete-fehérbe a (nyelv)vizsgára? Nem? Utálnátok? El kell, hogy szomorítsalak titeket: nekem nyolc, miben akarnak minket vizsgáztatni. Ami nem nyolc, az a veszélyes precedens, amit a következmények hiánya teremt.

A közelmúltban rendkívül elgondolkodtatott az, ahogy a differenciálást az iskola felnőttei hol nonszensznek, hol egyéb okból elvetendőnek nevezik. Csodálkozom ezen. Szerény véleményem szerint ez a személyiségközpontúság szerves része kellene, hogy legyen. Különben is, hol is nyilvánul ez meg? Egyáltalán megnyilvánulhat egy iskolarendszerben?

Minden kommentár nélkül megjegyezném, hogy a suli a maga baráti incentíváival (jótékonysági bolhapiac, árverés, kávézó hétfő délután) egy ötszázötvenezres összeget fog eljuttatni egy kolontári családnak.

Szép kezdeményezés, örülök, hogy ekkora összeg jött össze.

http://akg.hu/foto/2010jotekonysagi/index.html

A "súlytott" pontos j...
(a vörösiszap meg nem árvíz... 1-1)

Azt hiszem, két vagy három éve történhetett. Egy csibéről jövünk vissza (nem az iskolaépületben voltunk). Patrónusommal csodálkozva nézzük az iskola előtt parkoló tűzoltóautót, talán még meg is jegyezzük nevetve: biztos felgyulladt az iskola.

Elnézést kérek mindenkitől, aki már unja. Én nem unom, mert érdekes újdonságokba botlottam.

Emlékeztek még az iskola ajtajára, ahol a kijárás mára már nehezebb, mint volt, köszönhetően egy rendőrségi vizsgálat állandósult fejleményeinek? A dolog fokozódik, forrnak az indulatok – avagy hogy határoz a tantestület, ha túl sok listát kap a portás?

Hetedikben még nem választható a szakkör, varrogatás és kézművesfoglalkozás van. Mindenkinek. Hilarity ensues!